Az Úr Jézus az apostolok kérésére megtanítja övéit a legszebb imádságra, a Miatyánkra. A Lukácsnál szereplő szöveg kissé rövidebb a Máté-szövegnél, amelyet naponta imádkozunk. Jó az, ha időnként végigelmélkedjük az ima szövegét, nehogy a megszokottság miatt mechanikusan – a tartalomra nem figyelve – ismételjük a kéréseket.

Már a Miatyánk megszólítás is magába sűríti az istengyermekségről szóló jézusi üzenet lényegét: mivel a Fiúban, Jézus Krisztusban az Atyaisten fogadott gyermekei lettünk, a Fiúhoz hasonlóan bizalmas atyánk megszólítással fordulhatunk Istenhez. Tudjuk, hogy Jézus sokszor az arám ABBA – édesapa - kifejezést használta személyes imájában, például az Olajfák hegyi gyötrődéskor. Márk megőrizte az eredeti arám szót. Ugyanígy Szent Pál a Római levél 8. fejezetében, amikor a Szentlélek által kapott istengyermekség kegyelméről ír.

A hívő keresztény minden kérésével, bizalommal fordulhat a szerető és gondviselő Atyához, de mindig azzal a ráhagyatkozással, hogy Ő nálunk jobban tudja, mire van szükségünk, mi szolgálja jobban Isten országa ügyét és üdvösségünket. „Legyen meg a te akaratod!” Sokszor nem értjük, miért hallgat az Isten, miért nem teljesíti kéréseinket, ha bajainkban Hozzá kiáltunk. Van úgy, hogy próbára tesz, vagy oltókése megmetsz bennünket, hogy új szépségeket teremjünk, a szeretet gyümölcseit hozzuk. Jézus maga nem adott magyarázatot a szenvedésre, hanem magára vette az emberi nyomorúságot, a bűnt és a szenvedést, felvitte a keresztre, halálával és feltámadásával megszabadított bennünket, és az isteni élet reményét alapozta meg.

Annyi bizonyos, hogy a kérő imádság megértése a legnehezebb teológiai probléma, vagy inkább misztérium. Isten örök üdvösségterve valósul meg a történelemben, ebbe kell bizalommal beilleszkednünk, keresve Isten ránk vonatkozó akaratát. Nem vagyunk fatalisták, Isten nem rángat bennünket dróton bábuként, hanem cselekvésre, közreműködésre hív. Aki megteszi azt, ami tőle telik, annak az Úr megadja a szükséges kegyelmet. Istenre hagyatkozunk, de nem hagyjuk el magunkat, nem hagyatkozunk a sorsra. Mi nem látjuk, nem értjük sokszor, hogy mi miért történik velünk, de biztosak lehetünk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8, 28). Ahogy egy portugál közmondás állítja: Isten egyenesen ír görbe vonalakkal is. És még azt olvassuk Szent Lukácsnál, hogy az Atya egy kérést mindig meghallgat, azt, amikor gyermekei a Szentlelket kérik tőle (11,13).

Fejezzük be elmélkedésünket boldog Charles de Foucauld imájával:

A ráhagyatkozás imája

Atyám,
rád hagyatkozom,
tedd velem azt, ami neked tetszik.
Bármit teszel is velem,
megköszönöm.
Kész vagyok mindenre,
csak akaratod teljesedjék bennem
és minden teremtményedben.
Semmi mást nem óhajtok, Istenem!
Kezedbe ajánlom lelkemet,
neked adom, Istenem,
szívem egész szeretetével,
mert szeretlek téged,
és a szeretet sürget,
hogy egészen neked adjam magam,
hogy fenntartás nélkül
kezedbe helyezzem életemet,
határtalan bizalommal,
mert te vagy az én Atyám. (Lk 11, 1-13)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír