KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnep szentmisével kezdődik. Ábrahám Béla tartományfőnök először a múlt szeptemberben átadott tornacsarnokért mond hálát, és minden segítséget megköszön. Kezdetben csak tornatermet szerettek volna, de aztán Demeter Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő biztatására – aki Don Bosco-díjban részesült az ünnep alkalmából – mertek merészebbet álmodni – mondja el a tartományfőnök. „Igyekszünk ezt a nagy lehetőséget minél jobban felhasználni a fiatalok életminőségének javítására” – folytatja a prédikációban, majd a szalézi rend elnevezéséről, Don Bosco és Szalézi Szent Ferenc kapcsolatáról beszél. Arról az eszményről, amely a Ferenc lelki iskolájába járó Don Boscónak annyira fontos volt, hogy annak jelzésére szalézinak nevezte el az általa alapított rendet. Miben áll ez az eszmény? – teszi fel a kérdést Ábrahám Béla. Jámborságnak, szelídségnek nevezzük; akkor is, ha ezt manapság sokan a mafla, gyenge szinonimájának tartják. Mert úgy gondoljuk, hogy érdemes a jóság kockázatát vállalni, a jóság erejében bízni. Pedagógia terén ez azt jelenti, hogy nem hiszünk a „jóvá pofozás” módszerében, az erőszakos, „akkor is megkeresztellek, ha nem akarod” keresztény mentalitásban. Emögött határozott istenkép van. Hiszünk abban, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar, hogy minden élethelyzet, életállapot és életkor megszentelhető. Ez azzal is együtt jár, hogy nagyon pozitívan tekintünk az emberre, az egymás iránti bizalomra szavazunk, és mindenkit erre biztatunk. Szalézi Szent Ferenc nyomán nagyon hiszünk az ember természetes és természetfeletti képességeiben, noha ismerjük a gyengeségeit is. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, melyikkel kezdjük, melyikre helyezzük a hangsúlyt! Mi arra koncentrálunk, hogy észrevegyük magunkban és egymásban a jót, és azért imádkozunk, hogy Isten teljessé tegye bennünk, amit megkezdett.

A prédikáció után négyen tesznek szalézi munkatársi fogadalmat, ketten pedig megújítják fogadalmukat, ezekkel a szavakkal: „Isten szeretetének jelei és hordozói akarunk lenni a fiatalok számára, hogy új emberként növekedjenek.”

A következő percekben Demeter Zoltán, Mihaleczku Józsefné Etelka és Barna István, az Avilai Szent Teréz-plébánia munkatársai, Demeter Zoltán Don Bosco-, Jónás Béla, a Don Bosco Iskola tanára pedagógiai, valamint Domán Vivien szalézi animátor pedig Savio Domonkos-díjat vesz át.

„Az ’animátor’ azt jelenti: lelkesítő. Szalézi táborokban már gyerekként megélhettem, mennyire jó légkört teremt, ha egy közösség vezetői a jelenlét pedagógiáját gyakorolják – mondja el Domán Vivien az ünnepség után. –Ma is jó visszagondolnom arra, amikor egy szalézi nővér ölelésre tárt karral várt az oratórium (ez a szalézi közösségek elnevezése) udvarán. A nővérektől az évek során elleshettem, hogyan kell vigasztalni, beszélgetést vagy játékot vezetni, szeretet- és figyeleméhes fiatalok számára biztos ponttá válni. Nagyon megszerettem és egyetem mellett is folytattam ezt a szolgálatot. Azóta a főmunkám is ez lett: hétfőtől péntekig ifjúságszervező vagyok Egerben. De mindig nagyon várom már a hétvégéket, amikor az oratóriumban, a szalézi fiatalokkal lehetek, mert ez már az életem része. Színdarabokat írok és rendezek nekik, velük: olyanok, mintha a második családom lennének.”

A folyosón összefutunk a szakiskolában műszaki tárgyakat oktató Jónás Bélával, aki le sem tagadhatná, hogy Don Bosco pedagógiájának híve. Arcán mintha örök mosoly ülne; lelki szemeink előtt megjelenik, amint az osztályban áll, és a műszaki ismeretek mellé egy kis humort, kedvességet is mellékel. „Szerintem a legfőbb tanári erények az egyszerűség, a kedvesség és a szerénység – sorolja. – De az is fontos, hogy súlya legyen a szavaimnak, ezért időnként igyekszem szókimondóan, egyenesen, a dolgokat nevükön nevezve fogalmazni. És persze mindent megtenni annak érdekében, hogy higgyenek nekem, szavahihetőnek tartsanak. Megtanultam, hogy a gyerekek bizalmáért újra meg újra meg kell küzdeni.”

A két szalézi iskola (a Don Bosco Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium) kétszer félórás műsorát figyelve elámulok, hogy mennyi tehetség kap itt ma lehetőséget a bemutatkozásra, hogy a kegyelem valóban mennyire a természetre épül. Ez a sok érték nagyrészt rejtve maradna, ha ebben a körben nem kapna figyelmet, ha a szalézi törődés nem csalogatná azokat elő – ezen gondolkodom el leginkább, és az élmény hatására a rendnek a várost átjáró jelenlétéről kérdezem a tartományfőnököt.

„Az országban itt, Kazincbarcikán és környékén a legerősebb a szalézi jelenlét. Ternyák érsek úr nagy bizalmat szavazott nekünk, amikor a szakiskola, a gimnázium és a plébánia működtetését, negyvenötezer ember lelkipásztori ellátását egyaránt ránk bízta. A különböző színterek összeérnek, a különböző szolgálataink egymást erősítik. A gimnáziumban például olyan keresztény értelmiséget akarunk nevelni, amely nem fordul el a szegénység láttán, hanem a személyiség egészének fejlesztése révén életüket kézben tartani képes felnőtteket nevel a nehéz sorsú fiatalokból. Ez a mi modellünk, és ezért örülök annyira ennek a csarnoknak. Mert nemcsak sportolásra szolgál, hanem közösségi tér is. Vannak tanárok, akik itt, a büfében korrepetálnak, de beszélgetések, kötetlen együttlétek helyszíne is az épület. Nagyon várom már azt a napot, amikor két helyi fiatal itt randizik majd először.”

Fotó: Lambert Attila

Kiss Péter/Magyar Kurír