A Karácsony az év legkülönlegesebb ünnepe. A keresztény világban ilyenkor mintha lelassulna az idő. A naptári időszámítást mintha felváltaná egy másfajta idő. A görög nyelvben erre a jelenségre két szó létezik. Az óra által mért naptári időt a Kronosz szóval jelölik. Az üdvtörténeti időt,- ami nem egy anyagi világ öregedésének a fokmérője, hanem a lelki épülés, a hitbéli fejlődés, az üdvösségre jutás indikátora – nevezik Kairosznak.

A világtörténelemben Jézus születése nem egy kőbe vésett rendkívüli történelmi esemény volt, mint egy nevezetes király, vagy császár egy-egy dicső győzelme az ellenségei felett. Az Isten megtestesülésének, földre szállásának üdvtörténeti szempontból van meghatározó jelentősége. Olyannyira, hogy ez a történetírói szemmel alig érzékelt esemény lett az földi időszámítás alapja. A történelmet, az idő folyását, a Kronoszt Krisztus születése két részre osztja. A születés előtti, és utáni időszakra. Ez az isteni beavatkozás hatással van az egész teremtett világra.

Azt gondolná az ember, hogy az ószövetségi próféták által pontosan leírt jövendölések beteljesülésekor kitörő örömmel üdvözlik a várva várt Messiást. Az gondolhatnánk, hogy az ember lelkébe táplált isteni szeretet felszabadultan tör fel a Megváltó érkezésekor. Azt hinné az ember, hogy Jézus csodáinak láttán - hasonlóan a Niniveiekhez – mindenki bűnbánatot tart.

Mit hozott a legelső Karácsony magának a megszületett Üdvözítőnek, a kisded Jézusnak, és szüleinek, Máriának, és Józsefnek?

Augusztus római császár parancsára összeírták a lakosságot. A népszámlálás úgy zajlott, hogy mindenkinek el kellett mennie a szülővárosába, ahol lajstromba vették. Józsefnek, és Máriának Názáretből Betlehembe kellett menni. Ez kb. 150 kilométernyi út megtételét jelentette, részben gyalog, részben szamárháton. Mária ekkor már a kilencedik hónapban volt.

A megeröltető út után, Betlehembe érkezve nem találtak szállást. Egy faluszéli barlangistállóban jutott nekik csak hely. Tél lévén éjszaka meglehetősen hideg lehetett, fűtés pedig nem volt a szegényes szálláson. A mezőn tanyázó pásztorok is dideregtek, és a tűz mellett melegedtek.

Ezen a helyen született meg Jézus, a próféciákban megjövendölt Messiás, a teremtő Isten egyszülött Fia.

De alighogy megszületett, az akkori hatalom eszelős ura, Heródes, a paranoiás király a kisded életére tört. Elvakultságában meggyilkoltatott minden kétévesnél fiatalabb betlehemi kisgyereket.

Mondhatnánk, hogy ekkor kezdődött a keresztényüldözés, ami azóta is tart. De üldözték már az ószövetségi prófétákat is: gondoljunk csak Jónásra, Illésre, vagy Jeremiásra. Keresztelő Szent Jánost, az utolsó ószövetségi prófétát, a Messiás előfutárát, aki csak hat hónappal volt idősebb Jézusnál, a heródesi tébolyult tivornya parázna asszonya lefejeztette.

A féktelen heródesi-farizeusi gyűlölet nem érte el célját. Jézus meghalt a kereszten, de a harmadik napon feltámadt. A prófétákat, az apostolokat, a hitvallókat megölték, de a vértanuk vére lett az egyház magvetése. A mártírok életüket áldozták, de a krisztusi szeretetet nem lehet megölni, nem lehet kiirtani a lelkekből. Az isteni szeretet legyőzi a gyűlöletet: ezért lett a keresztényüldöző Saulból Paul, aki a népek apostolává vált. Ezért lett a népnyúzó, Róma-bérenc adószedő Léviből Máté evangélista. A sort folytathatnánk az assisi posztókereskedő fiával, Ferenccel, aki gazdag, léha életet élő úri csemetéből Krisztus leghűségesebb, és egyik legradikálisabb követőjévé vált.

Isten megtestesült Betlehemben. Emberré lett, hogy a bűn rabságából az Istenfiúság szabadságába vezesse az embereket.

Mit hoz nekünk a Karácsony? – kérdezzük ma is.

Van, akinek díszes karácsonyfát, gazdag ajándékokkal körülvéve. Van, akinek rég nem látott szülőjét, testvérét, gyermekét hozza el, ha csak rövid időre is. Van, akinek a magányát enyhíti ilyenkor egy-két kedves látogató. De van, akinek mindezekből semmi nem jut. A lebombázott iraki, szíriai városok keresztényei a házaik romjai alól próbálják meg legalapvetőbb létszükségleti eszközeiket kimenteni. Az iszlám területeken kisebbségben élő Krisztus-hívők számára törvény tiltja a Karácsony megünneplését. Talán a muszlimok érzékenységet oly nagy becsben tartó ˝demokrácia˝-exportáló nagyhatalmaknak, és már az egyházban is jelentős funkciókat betöltő hangadóiknak erre is oda kellene figyelni.

Mit hoz a karácsony a berlinieknek, mit hoz a családjukért a téli, jeges utakon a kilométereket rovó lengyel kamionosoknak?

A válasz ugyanaz, mint kétezer évvel ezelőtt. A heródesek, a salomék, a farizeusok, a birodalmi keresztényüldözők mai utódai ugyanazt teszik, mint a betlehemi kisded születésekor, vagy a nagypénteki jeruzsálemi Pészah ünnepen.

Mégis, mindenki ugyanarra vágyik: amit nem lehet megvenni, amit nem lehet pénzzel megfizetni – a szeretetre. A kisgyermek örömére, aki felbontja a szülei által vásárolt karácsonyi ajándékot, és azt kapja, amire oly régóta vágyott. Ez az őszinte gyermeki öröm tulajdonképpen nem az ajándéknak szól, hanem a szülei iránta érzett önzetlen szeretetének. Annak a szeretetnek, aminek a betlehemben megszületett Jézus a forrása. Erre vágyik a magányos, egyedülálló özvegy, erre vágyik a férj, a feleség, és erre vágyik a gyermek. A családot összetartó szeretet a Szent család szeretetének a továbbélése.

Ezt jelenti a Karácsony, ezt hozza el nekünk ebbe a gyűlölettel teli világba a megtestesült Isten Fia. Ő az egyedüli forrás, aki élteti a testet-lelket, és aki elvezet az örök életre.

A.D.2015.12.24.©JóB