A Juszef Anton Makhlouf néven született Szent Charbel libanoni maronita szerzetes volt, Kelet nagy misztikus szentje és aszkétája (1828–1898), akit VI. Pál 1968-ban boldoggá, 1977-ben szentté avatott. Nabil Lebbos filmjében az idős, haldokló atya emlékeiben idéződnek fel életének főbb eseményei.

A kis Juszef szegény, de dolgos, imádságos lelkületű család ötödik gyermekeként születik, a szülők nagy szeretetben nevelik csemetéiket, valamennyiüket az Úr ajándékának tekintik. Juszef születését követően nem sokkal tragikus esemény rázza meg a családot. Apját, Antont a herceg parancsára kényszermunkára hurcolják, nem törődve azzal, hogy súlyos beteg. A földi hatalmasságok mindenkori kegyetlensége mutatkozik meg, másrészt viszont a minden helyzetben jelen lévő irgalom is, Anton barátjának, Abu Alinak a személyében, aki magára veszi Juszef apjának terheit, ő az, aki ott van mellette halála pillanatában. Anton a szenvedését Krisztus keresztjeként éli meg, elfogadva azt: „Jézus, mintha késsel szurkálnák a mellkasomat. Hadd érezzem fájdalmadat.”

A gyermek Juszef már egészen korán közel érzi magát Istenhez, állandóan a Szentírást olvassa, gyakran imádkozik, nem törődve társai csúfolódásaival, és már ekkor megmutatkozik Istentől kapott csodatevő ereje: megszelídíti az egyik gazda hatalmas, veszélyes kutyáját, akitől mindenki retteg. Ifjúként követi szerzetes nagybátyja, Daniel útját, kolostorba vonul, egyetlen szempont vezérli, hogy mindenben teljesítse Isten akaratát. A kísértések azonban őt sem kerülik el, a falu egyik legszebb lánya, Sayde ugyanis beleszeret, és szeretné eltéríteni szerzetesi-papi hivatásától. Charbel atya érzi, hogy a maga ereje kevés lenne, ezért Krisztushoz imádkozik, s az áthelyezését kéri egy távolabbi kolostorba, hogy biztosan ellenálljon a lány szépségének. Nem könnyű elszakadnia anyjától sem, aki bár mélyen hívő lélek, nehezen törődik bele kedvenc gyermeke választásába.

Charbel atya egész életét meghatározza hitvallása: „Krisztus szeretetével semmi sem nehéz.” Élete végtelenül egyszerű, a kolostor csendjében imádkozik, kenyeret dagaszt, kertészkedik, a földeken dolgozik, hirdeti Krisztus örömhírét. Isten kegyelméből véghezvitt csodái közül a fent említetten kívül szerepel a filmben egy másik is. Elöljárója sokáig vonakodik teljesíteni a kérését, hogy remeteként élhessen. Charbel atya egyik alkalommal olajat kér a lámpásába. Két ifjú novícius, hogy próbára tegye, vizet önt belé, ám a lámpásban mégis fellobban a láng. Az elöljáró ekkor, felismerve Isten akaratát, megadja az engedélyt Charbel atyának a remeteéletre.

A világtól elvonuló, de Istennel folyamatosan bensőséges kapcsolatban lévő Charbel atya híre messzire terjed, felismerve benne az Úr különleges kegyeltjét, sokan fordulnak hozzá reménykedve életük válságos pillanataiban. Egy összefüggő jelenetsor mutatja ezt be. Charbel atya Isten irgalmából meggyógyítja a meglett korú Rischa testvért, akiről már lemondtak az orvosok. Ám soha nem hiteget senkit, nem száll szembe az Úr akaratával. Amikor az öt napja haldokló ifjúhoz, Gábrielhez hívják, hogy tegyen csodát, az Istentől kapott jelzések alapján félúton megáll, és közli kísérőivel, hogy a beteg meghalt, a lelki üdvéért és ne a gyógyulásáért imádkozzanak.

Charbel atya ott ül az egykori kísértő, a közben férjhez ment, többgyermekes családanya, Sayde halálos ágyánál is, aki meggyónja neki: „Veled jártam… Te voltál a rejtett fény egész életemben.” Charbel atya feladja neki az utolsó kenetet, s így teljesül Sayde végső és legnagyobb kívánsága, bűneitől megtisztulva, nyugodt lélekkel állhat az Úr színe elé.

Egyszerre nyújt anyagi és lelki segítséget Charbel atya az egykori prostituáltnak és kisfiának. Az eső zuhog, amikor az anya és gyermeke megérkeznek a kolostorba, Charbel atya azonnal intézkedik, hogy a fiú kapjon száraz cipőt és ruhát. Az anya pedig életgyónást végez, felidézve önsorsrontó tetteit: „A félelem hajtott egyik férfitől a másikhoz. Azt gondoltam, hogy bűnben élni elvezet majd a boldogsághoz. Rájöttem, ez csak szenvedéshez és boldogtalansághoz vezet. Aggódás és üresség. Fáj a lelkem, szent atya… Te segíthetsz nekem.” A nő vallomása közben látjuk Charbel atya fájdalmas arcát, amelyről azonban sugárzik a szeretet, szavaival reményt önt a sokat szenvedett nőbe, akinek sorsa leginkább az evangéliumi, bűnös, de szeretettel eltelt asszonyéra (Lk 7,36) és a házasságtörő feleségre (Jn 8,1-11) emlékeztet: „Nővér, tarts őszinte bűnbánatot és Isten megbocsát neked… Legyél jó példa. Én fogom hordozni a bűneidet.”

Az asszony és kisfia távozásakor nyoma sincs a szakadó esőnek, a sötét, vigasztalanságot sugalló képet felváltja a mindent betöltő ragyogó fényesség, jelképezve Isten jelenlétét és a nő lelki megtisztulását.

Charbel atya karácsonykor, a szerető, megváltó Isten, Jézus Krisztus születésének éjszakáján adta vissza lelkét a Teremtőnek. Egész életében vallotta: papnak lenni csakis egyet jelent: a Golgota útját járni, és Isten jelenlétének tanúságtevője lenni a világban. Nabil Lebbos végtelenül egyszerű eszközökkel készült, lelkünket a magasba emelő filmjének Charbel atyája tökéletes megvalósítója ennek a hitvallásnak.

Szent Charbel – A szív csendje
(Libanoni film, 103 perc, 2009)

Rendező: Nabil Lebbos
Forgatókönyvíró: Mounir Maasri
Főbb szereplők:
Elie Mitri: Juszef, a gyermek Charbel
Antoine Balabale: A felnőtt Charbel
Julia Kassar: Brigitta, Charbel anyja
Gashan Estephan: Anton, Charbel apja
Khaled el Saied: Abu Ali, Anton barátja

(Kiadja és forgalmazza: Etalon Film, 2015)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír