Jézus és a szamariai asszony találkozásáról könyvet lehetne írni. Én mindössze három gondolatot szeretnék megfogalmazni a párbeszéd főszereplőivel kapcsolatban.

Jézus. A szamariai asszonnyal folytatott beszélgetése háromszorosan is megütközést kelt. A hagyományoknak megfelelően a zsidók nem érintkeztek a szamaritánusokkal, az pedig a kor erkölcsi normáival állt szemben, hogy egy férfi nyilvános helyen párbeszédet kezdjen egy asszonnyal. S ha mindez nem volna elég, a Mester azzal is tisztában volt, hogy egy bűnben élő nővel áll szóba: „Volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed.”

Jézus mégis beszélgetni kezd vele. Azzal, akivel mások nem álltak szóba: nővel, szamariaival, bűnössel. Túllép minden előítéleten. Jézus ma sem csak a templomba járókkal akar szóba állni, hanem mindenkivel. Nem huny szemet a bűn felett, de kész élő vizet adni a bűnösnek. Mi vajon szét tudjuk választani a bűnt és a bűnös embert? Elutasítani a bűnt, de támogatni a bűnös megtérését? Mert elfordulásunk és ítélkezésünk nem gyógyít meg egyetlen bűnöst sem.

A víz. Az ENSZ adatai szerint naponta ezer gyermek hal meg vízzel kapcsolatos betegségek miatt. Napjainkban 343 olyan konfliktus van folyamatban, amelynek tétje a víz feletti rendelkezés. Vajon hányan éreztünk akár csak egyszer is olyan elviselhetetlen szomjúságot, hogy egy korty vízért bármit odaígértünk volna cserébe? Az európai ember (a sivatag közelében élők mindennapos tapasztalatától eltérően) nem tudja, mit jelent a szomjúság, és mekkora kincs a víz.

Vajon hányan merjük elmondani őszintén, hogy úgy sóhajt, vágyakozik lelkünk Istenre, „mint a szarvas ér vizéhez”? Mert az kétségtelen, hogy a lelkünk szomjas. Ám kérdés, hogy élő vízzel, vagy mindenféle mesterséges, ízesített, a víznél vonzóbbnak tűnő, de szomjat csak átmenetileg oltó löttyökkel tápláljuk-e.

A szamariai asszony. Megrökönyödéséről maga a Szentírás tudósít: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” Az evangéliumból nem derül ki, hogy az asszonynak köszönhetően Jézus végül ivott-e a kút vizéből. Azon viszont mindannyian elgondolkodhatunk, hogy mi készek vagyunk-e megosztani azt az esetleg keveset, amink van, azzal, akinek még nagyobb szüksége van rá.

Ráadásul e találkozásban az asszonynak őszintén szembesülnie kell önmagával. Jézus felszínre hozza a bűne miatti szégyenérzetet: „Menj, és hívd ide férjedet!” Menj, és előbb szembesülj életeddel, bűnöddel, majd azután gyere az élet vizéért. Az igazi kereszténység itt kezdődik: a bűn megérzésével, a megtéréssel. Jézus minket is egyenként elküld: menj, szembesülj az életeddel, lásd be a bűneidet, térj meg, majd akkor gyere az élő vízért. Készek vagyunk erre?

Nem valószínű, hogy az asszony a beszélgetés teljes mondandóját felfogta. De mekkora lehetett a lelkesedése, milyen a kisugárzása, ha korsóját hátrahagyva elrohant, és az emberek, bár ismerték a múltját, mégis hittek neki, és kimentek Jézushoz, hogy lássák és hallják őt?

Kovács Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!