ZARÁNDOKLAT - Élő egyház

ZARÁNDOKLAT - Élő egyház hírei

Nagyböjt ötödik hete - Jeruzsálemi Szent Cirill püspök és egyháztanító

Szentírási részek

Olvasmány Dániel próféta könyvéből
(Dán 13,41c-62)
Evangélium Szent János könyvéből
(Jn 8,12-20)

Cirill (Kürillosz) püspök és egyháztanító ünnepét már az V. században megülték. Mint jeruzsálemi püspök szinte egész életében az arianizmus ellen küzdött, 16 évet száműzetésben töltött. 381-ben részt vett a II. Konstantinápolyi Zsinaton. Meghatározó jelentőségű katekéziseiben az igaz tanításról, a Szentírásról és a hagyományokról elmélkedett, a katolikus hittételeket rendszerezve. Emléknapja 1882-ben került a római kalendáriumba, március 18-ára.

„Lelkedet ki kell kovácsolni.
A hitetlenség merevségét kalapáccsal kell verni,
hogy a salak lehulljon, és megmaradjon, ami tiszta;
és hogy a rozsda lepattogjon, és csak a tiszta acél maradjon.”

Kürillosz 315 körül született, feltehetőleg Jeruzsálemben, keresztény szülők gyermekeként. Ifjúságáról nem sokat tudunk, de katekéziseinek ékes nyelvezet kitűnő iskolai képzésre utal. Kora ifjúságától buzgón tanulmányozta a Szentírást. 343-ban Jeruzsálemben pappá szentelték. Hamarosan híre támadt ékesszólásának; böjti időben ő helyettesítette a püspököt a hitújoncok keresztelési előkészítésében.

350 táján, Maximosz püspök halála után a metropolita hozzájárulásával jeruzsálemi püspökké választották. Az ő püspöksége alatt akarta a hitehagyott Julianus császár újból felépíteni a jeruzsálemi templomot a kereszténység megszüntetése érdekében, de terve meghiúsult.

Cirill szinte egész életében az arianizmus ellen küzdött. 35 évi püspökségéből 16 évet töltött száműzetésben. A koncepciós per nem az arianizmus miatt küldte száműzetésbe, hanem a püspökség vagyonának tékozlása címén, ugyanis az éhínségben szenvedők ínségének enyhítésére adott el egy sor általa feleslegesnek ítélt holmit. 381-ben részt vett a II. konstantinápolyi zsinaton.

Hazatérése után elsőként azon visszásságokat kellett fölszámolnia, amelyek a szakadások és pártoskodások következtében támadtak Jeruzsálemben. Nisszai Szent Gergely 378-ban igen sötét leírást ad ezen évek Jeruzsáleméről: „Nincs itt egyetlen olyan gonosz bűn, amely nagy orcátlanul föl ne ütötte volna a fejét: perverziók, házasságtörés, rablás, bálványimádás, mérgezés, rágalmazás és gyilkosság, egyszóval a bűntettek minden fajtája elterjedt itt, és tartja magát nagy makacssággal.'' A város két táborra szakadt az ariánusok és ellenfeleik között. Cirillt támadták az ariánusokhoz fűződő kapcsolata miatt, jóllehet a konstantinápolyi zsinat megállapította a „nagyon tiszteletreméltó és jámbor” Cirill személyéről, hogy sokat harcolt az ariánusok ellen.

Mértéktartó és másokat mérsékletre vezető szellem volt. Mindennél fontosabb volt számára a keresztény szeretet törvénye és az egységre törekvés. Leginkább mint katekéta vált ismertté, huszonnégy katekézise révén, melyekben a katolikus hitigazságokról és a három beavató szentségről – a keresztségről, a bérmálásról és az Oltáriszentségről – tanít. Beszédeit hallgatói jegyezték le, így maradtak az utókorra. Maradandó jelentőségű katekéziseiben rendszerezte a katolikus hittételeket; erőteljes, konkrét és mindig a Szentíráson alapuló katekézist fogalmazott meg. Célja az volt, hogy a katekumenek a keresztség szentségének felvétele után hitüket még jobban elmélyítsék, és az életükkel tegyenek tanúságot, hogy Krisztus követői lettek. Oktatásának mottója a következő volt: „A keresztény Krisztus hordozója.” Tanítását kiegyensúlyozottság jellemzi: nem gyalázza a testet, a teremtés csodáját látja benne. Nyelvezetéből, gondolatvilágából derűlátás sugárzik, költői szárnyalás jellemzi.

386. március 18-án halt meg. 1893-ban XIII. Leó pápa egyháztanítóvá nyilvánította. Ünnepét már az V. században megülték, március 18-án; a római kalendáriumba 1882-ben vették át.

Magyar Kurír

Olvasmány
Az ártatlanul halálra ítélt Zsuzsanna így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat, és tudsz mindenről, még mielőtt megtörténne. Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el mindabból, amit gonoszul rám fogtak ezek.” Az Úr meghallgatta könyörgését. Amikor a vesztőhelyre vitték, az Úr felkeltette egy Dániel nevű ifjú szívében az (igazság) szent lelkét, úgyhogy hangosan felkiáltott: „Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére ontásában!” Erre az egész nép körülfogta, és kérdőre vonta: „Miféle szavak azok, amelyeket mondtál?” Dániel megállt középen, és így válaszolt: „Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket felderítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!” Erre a nép sietve visszatért. A vének ekkor így szóltak hozzá: „Ülj csak közénk, és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg Isten az öregkor élettapasztalatát.” Dániel ezt válaszolta: „Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!” Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá: „Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: „Az ártatlant és az igazat ne öld meg!” Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: Milyen fa alatt láttad őket együtt?” Azt felelte: „Mézgafa alatt.” Dániel erre így válaszolt: „Bizony a vesztedre hazudtál. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.” Majd félreállította ezt, és előhívatta a másikat. Így szólította meg: „Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított, és a vágy eszedet vette, így viselkedtetek Izrael leányaival, s azok félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?” Azt felelte:”Tölgyfa alatt.” Dániel erre így válaszolt: „Bizony te is a vesztedre hazudtál. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen, és így kiirtson benneteket.” Ekkor az egész sokaság hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat. Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: a véneknek meg kellett halniuk. Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon.
Evangélium
Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A farizeusok erre azt mondták: „Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” Jézus így válaszolt:”Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint éltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Elmélkedés

Szemelvények az imádságról

Mi is történik, amikor imádkozunk? Azt hiszem, egy ellentmondásokkal teli, megtévesztően világos és megtévesztően sötét, megtévesztően indokolt és megtévesztően indokolatlan világban, az imádságban egyszerűen visszatalálunk abba a bizalomba, mely egyszerre lágyabb és erőteljesebb mindennél, mint maga az égbolt, a „mindenség alapanyaga”, vagy ha úgy tetszik, a teremtés „eredendő szövete”.

Ha ugyanis csak a sötétségre, a fölfoghatatlanra bízom magamat, előbb-utóbb felébredek. Ha csak belátható világosságba kapaszkodom, előbb-utóbb kifulladok a kikerülhetetlen „sötét pályákra” térve.

Az imádkozó ember tartása tökéletesen más.

Számára a lét világos, érthető, föltérképezett része is titok, s a sötét nagyobbik fele is világít. Szíve és értelme egyként fülel a kétféle üzenetre, s egyként szeretettel fogadja mindkettő érintését. Az egyik parcella inkább élni, a másik inkább meghalni tanítja. De „bizalmában” nehéz volna megmondania, melyik rész játszik döntőbb szerepet. Bizalma a két rész közt olyan egységet teremt, mely – ha előlegezetten is – túljár életen és halálon.

Az imádság pótolhatatlan, semmi egyébbel be nem helyettesíthető.

Hogy mit keresünk az imádságban? Akarva-akaratlanul: Istent magát.

Az ima béke és öröm, de sokszor magas fal állja el az utat, s épp az Istenhez legbuzgóbban igyekvők előtt. Bernanos így kiált föl: „Ó, tökéletesen tudom, hogy az ima vágya már maga is imádság, és tökéletesen elég Istennek. De nekem nem elég a puszta vágy. Úgy kellene az imádság, mint tüdőnek a levegő, mint szívnek kell az oxigén. Ami mögöttem áll, az többé nem a hétköznapi, megszokott élet, amihez bármikor visszatérhetek. Úgy érzem most, hogy semmi sincs mögöttem, s szemközt velem csak egy fal, egy fekete fal áll.”

Istennek ez a „sötét hiánya” gyakran a lélek önvádjában jelentkezik, mint Julien Green naplójában olvashatjuk: „Hazatérve egy este, elővettem a Bibliát, hogy valami világosságot derítsek éjszakámra. Vannak percek, amikor lehetetlen nem iszonyodnunk önmagunktól, s amikor készek volnánk egyetérteni vádlóinkkal. Csakhogy a világ nem is sejti, mi történik egy lélekben; ha tudná, és neki kellene ítélnie Isten helyett, a világ engem örök időkre elítélne.”

Beteges önvád? Nem, a keresztény önismeret kezdete, s az igazi imádság küszöbe. Green számára, élete későbbi tanúsága szerint, ezek a feljegyzések jelezték az ima közeledtét.
A küszöb: sokszor a kétségbeeséssel határos önvád és önismeret. Aki azonban nem fordul vissza innét, azt Isten az imádság békéjével várja. Néhány év múlva már ilyen mondatokkal találkozhatunk naplójában: „Az igazi rendnek az imádság az alapja…” S innét már csak egy lépés a fölismerésig: „…a legjobb imakönyv: maga Isten.”

E fölismerésben már benne él a lélek annyira áhított békéje, megérkezése: „Az imádság célja nem annyira az, hogy megkapjuk, amit kérünk, hanem hogy mi magunk változzunk meg. Sőt, azt kellene mondanunk, hogy az igazi imádság képessé tesz bennünket arra, hogy elejtsük kérésünket.”

A kétségbeesést nemcsak emberek tudják; Isten éjszakáját, hiányát, „csendjét”: maga Jézus is megszenvedte.

Mégis: az imádság szívében határtalan öröm lakozik, ahogy a természet éjszakája sem jelenti a nap halálát, csupán távollétét. Ebben az értelemben kérdezi Bernanos azoktól, akik hívőknek vallják magukat: „Vajon alkalmasak vagytok-e megfiatalítani a földet, igen vagy nem? Az Evangélium örökké fiatal, csak ti vagytok öregek.”

Igen, az imádság lényege szerint istenközelséget jelent, örök fiatalságot.

Isten hiányának és jelenlétének megtapasztalása: két partja az emberi imának. Mondhatnánk, küszöbe és betetőzése. A hívő számára az ima jelenti a teljes valóságot. Rettenetes a súlya, de nem szabad félni tőle: Jézus az imában rakja ránk édes igáját.

S végül azok számára, kik gyöngének érzik magukat az imádság realitására, nem fölmentésül, de ízelítőül az isteni szeretet makacs természetéről, mely nem engedi, hogy egykönnyen lemondjunk róla, hadd idézzük a haldokló Lisieux-i Szent Terézt: „…ha el is követtem volna minden lehetséges bűnt, éppoly bizakodva érezném, hogy e tengernyi gonoszság is csepp víz csupán a szeretet tűzvészében.”

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új bejegyzés

Blog szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: