Április 13-án, nagycsütörtökön krizmaszentelési misére gyűltek össze az egyházmegyék papjai délelőtt a püspöki székhelyeken, este pedig az utolsó vacsora emlékére mutattak be szentmisét főpásztoraink.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc megyéspüspök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatta be az olajszentelési szentmisét a papok és a hívek közösségében nagycsütörtökön délelőtt. A szentmisében a szentségek kiszolgáltatásához szükséges keresztelendők és betegek olajának megáldása, valamint a többek között bérmáláskor használt krizma megszentelése mellett sor került a papi fogadalmak megerősítésére, a papszenteléskor tett ígéretek megújítására.

A püspök homíliájában hangsúlyozta: „Azért van papság, mert van Eucharisztia, és azért van Eucharisztia, mert vannak papok, akik a szentmisében megjelenítik Krisztus áldozatát.”

A papok ezen az olajszentelési szentmisén újítják meg elköteleződésüket, papi ígéretüket a hívek jelenlétében. Továbbá kifejezik szándékukat, hogy önmagukról lemondva akarnak Krisztussal egyre szorosabban egyesülni, hozzá teljesen hasonlóvá lenni. Tudatosítjuk magunkban, hogy megajándékozottak vagyunk, azért, hogy bennünket odaajándékozzon az Ő népének – emlékeztetett Palánki Ferenc.

Ezután a II. vatikáni zsinat papságról szóló tanításából emelt ki fontos mozzanatokat: „A papi hivatás szentsége kiemel a hívek sorából. Minden pap hivatásában Istentől jön a megszólítottság, amely lefoglal az Ő személyes tulajdonának. Ezért hív ki bennünket Isten önmagunk világából. Nincs olyan meghívástörténet, amely ne kívánná meg a régi elhagyását. Az apostolok meghívásának történetében is olvashatjuk, hogy mindenüket elhagyva követték Jézust. Az ember csak akkor felelhet meg ennek a meghívásnak, ha elhagyja addigi életét, és akkor megnyílik előtte egy új út, végtelen távlattal, lehetőségekkel. A hivatáskrízis helyzetei többnyire onnan fakadnak, amikor az ember nem képes az elszakadásra, rendetlenül ragaszkodik a régi világához, régi önmagához.”

A 2017-es Szent László-évben példát mutat nekünk Szent László király, egyházmegyénk védőszentje, hiszen ő is kiemelkedett a tömegből, nemcsak termete miatt, hanem a lelkülete is példaadó volt. Emelkedjünk ki, mutassunk példát, tegyünk tanúságot arról, hogy Isten ezt a nemzedéket meglátogatja, és rajtunk keresztül megszenteli – folytatta a debrecen-nyíregyházi főpásztor. – A kiválasztottság mindig mások szolgálatára szól. Szent László király szolgálatként tekintett a királyságára, ő a népéért volt király. Úgy tekintett magára, hogy ő az Isten küldötte, akinek ügyéért oda kell áldoznia az életét. Nekünk is ezzel az alázattal, egyszerűséggel és szelídséggel kell megélni hivatásunkat, őrizve a szívünkben Krisztust. Ahogyan Szent Péter írja az első levelében: „Szentül őrizzétek szívetekben az Úr Krisztust. Mindig álljatok készen arra, hogy megfeleljetek mindenkinek, aki kérdezi, mi a reménységeteknek az alapja. De mindezt szerényen, alázatosan tisztességtudóan, jó lelkiismerettel tegyétek, hogy mindazok, akik Krisztusban való szép életetek miatt elhíresztelnek benneteket rágalmaikkal szégyenben maradjanak”(1Pét 3, 15–18).

Isten szólít meg bennünket, az Ő küldetésében kell járnunk, Ő adja a megbízatást, Ő akar rajtunk keresztül cselekedni, szeretni. Ragaszkodjunk a megismert igazsághoz, Krisztushoz határozottsággal, keménységgel, szilárdsággal. Ezért lényegi kérdés az, hogy milyen a találkozásunk Istennel – fogalmazott a püspök. Végül kiemelte, a pap Isten Igéjét és üzenetét közvetíti. Csak azt tudja továbbadni, amit már megismert. A szív bőségéből szól a száj. A nagyböjti időszak alkalmas volt arra, hogy átjárja a szívünket az evangélium jó híre. Ha szívünk az örömhírrel van tele, nem pedig a napi gondokkal, nehézségekkel, akkor tudjuk, Őt kell követni, teljes életünkkel.

Nagycsütörtökön este Palánki Ferenc a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét. A liturgia során elvégezte a lábmosás szertartását.

Homíliájában a főpásztor az utolsó vacsora evangéliumában olvasható döbbenetes mélységű, megrázó paradoxonokra utalva először azt emelte ki, hogy Jézus pontosan tudta, elérkezett az idő, és vissza kell térnie – eredeti fordítás szerint – „át kell mennie” az Atyához. Tudta, hogy az Istentől jött, és visszatér az Atyához, mégis szerette ezt a világot. Amikor eljött erre a világra, akkor ott maradt az Istennél is, hiszen a Szentháromság egy és oszthatatlan. Mégis úgy ment át ezen a földi életen, hogy szeretett, és akik a világban voltak, mindvégig szerették Őt.

Palánki Ferenc hangsúlyozta, a mi életünkben is látszik ez a kettőség. Olykor beleragadunk az evilági dolgokba és elfeledkezünk arról, hogy ez a földi élet csak átmenet, vagy pedig kívülállóként élünk és nem szeretjük a világot, és benne az embertársainkat. Jézus nagyon benne volt a világban, miközben tudta, hogy ez nem más, mint átmenet. Mind a kettőt, a földi életet és az Atyával való egységét egyszerre élte.

Tudjuk szeretni mi is mindazt, ami átmeneti, mulandó, halandó, esendő? – tette fel a kérdést a püspök. Majd példaként állította Jézust, aki megmutatta, az örök Isten szereti az egészen kicsi, mulandó, törékeny átmenetet. Az tehát a tökéletes szeretet, amikor szeretjük a tökéletlent. Sokszor vannak elvárásaink mások felé, és csak akkor szeretjük embertársunkat, ha jól viselkedik. Jézustól megtanulhatjuk, hogy akkor lesz tökéletes a szeretetünk, ha szeretjük egymást tökéletlenségeikben.

Az evangéliumi szakasz második paradoxonját kiemelve Palánki Ferenc rámutatott, Jézus tudta, hogy minden az Atya kezében van, aki irányíthatná a sorsát, a földi életét, mégis megengedi, hogy elárulják, keresztre feszítsék, elfogják, kínozzák. Isten nekünk is a kezünkbe adja az életünket és mégis nagyon sok mindent megenged. Olyan jó lenne a nehézségeket, kereszteket elkerülni. Sokszor látjuk, a mások élete mennyivel könnyebb. A kegyelemmel teljes Mária életében is megengedte Isten, hogy elveszítse Fiát. Az Isten odaadja az életünket a kezünkbe, de akkor lesz igazán a mi kezünkben, ha teljesen Isten kezébe tesszük. Mint ahogyan Jézus a Getszemáni-kertben, vagy a kereszten.

A harmadik paradoxon az embertársainknak tett szolgálatra mutat, amelyben szintén Jézus ad példát nekünk. Az Úr, a Mester szolgai munkát végez, megmossa a tanítványok lábát, Júdásét is. Nem mond le senkiről, mindenki fontos számára, remélve, hogy Júdás is megváltozik. Nekünk is vállalnunk kell ezt. Szent Benedek regulájában olvassuk: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon”. Tudjuk-e egymást így szolgálni? Ezért teszi fel a kérdést Jézus az apostoloknak: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13). – emlékeztetett a püspök. – Ma ezt így fogalmaznánk: „Tanulja meg mindenki megmosni a lábát, mindenki vállalja a felelősséget saját dolgaiért, ne foglalkozzunk a másik emberrel. Jézus megmossa a tanítványok lábát, hogy közösségben, egységben legyen velük.

A debrecen-nyíregyházi főpásztor végül nagycsütörtök legnagyobb paradoxonjára, az Eucharisztiára utalt: „A végtelen fölségű Isten, akit az egész világmindenség nem tud felfogni és befogadni, egy kis darab kenyérben, kevéske borban adja nekünk Magát és kéri: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Isten mindent nekünk akar ajándékozni, hogy megtanuljuk, a földön az életünk átmenet, mégis szeressük azt, ami átmeneti, hogy az Ő boldog szeretetére gyúljon a szívünk. Kezünkbe adja az életünket, de az isteni életet is. Amikor áldozunk, Vele egyesülünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem történhetnek velünk rossz dolgok, hanem hogy Ő velünk van és táplál az Ő testével és vérével akkor is, ha szenvedünk. Vállajunk tehát felelősséget magunkért és közben szolgáljuk egymást szeretettel annak a kenyérnek és bornak az erejéből amelyet nekünk ajándékozott Krisztus az utolsó vacsora estéjén.”

* * *

Egri Főegyházmegye

Az Egri Főegyházmegyében a papság mellett – rendhagyó módon – a beavató szentségek felvételére készülők is meghívást kaptak a nagycsütörtökön az egri bazilikában tartott krizmaszentelési ünnepi szentmisére.

Ternyák Csaba érsek beszédében kihangsúlyozta: van egy különleges mély lelki kapcsolat a mai krizmaszentelési szentmise, a papszentelés, a bérmálás, a keresztség és a betegek kenete között. A Szentléleknek köszönhetjük ezt a kapcsolatot, a Szentléleknek, aki az Urat felkente, és aki bennünket is felkent. Ez a kapcsolat, amely az egyes szentségek közt fennáll, hiszen pünkösdkor a Szentlélek eljövetele hozta létre az Egyházat. A szentségek azért hatékony jelek, mert nemcsak jelzik, hanem meg is valósítják azt, ténylegesen, amit jelképeznek. A szimbólumok és a jelek csak utalni szoktak valamire. A szentségek olyan hatékony jelek, amelyek megvalósítják bennünk azt, amit jeleznek. Az életszentséget. Az a Lélek viszi véghez mindezt, akiről Jézus azt mondta a mai evangéliumban: az Úr lelke van rajtam.

Bérmálkozásotokkor semmi „különöset” nem fogtok érezni – fordult a szentség felvételére készülőkhöz a főpásztor. – A változás a lelketek mélyén történik majd meg. A szent krizma révén méginkább hasonlítani fogtok Jézus Krisztushoz.

A szentbeszédet a papi fogadalom megújítása követte, majd a diakónusok az oltár elé helyezték a keresztelendők, a papságra készülők és a betegek olaját, melyeket a főpásztor megszentelt.

 

* * *

Esztergom-budapesti Főegyházmegye

Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét április 13-án délelőtt. A liturgiában a főegyházmegye lelkipásztorai megújították papi ígéreteiket. A szentmiséről bővebben ITT olvashatnak.

A nagycsütörtök esti ünnepi szentmisét az esztergomi bazilikában mutatta be a bíboros. A liturgia során elvégezte a lábmosás szertartását. Az ünnepről szóló összefoglalót ITT találják.

* * *

Győri Egyházmegye

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke április 13-án, nagycsütörtökön olajszentelési szentmisét mutatott be az egyházmegye papságával a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A főpásztor szentbeszédének középpontjába a papi hivatást állította. Rámutatott: a krisztusi papság – a zsidóság papi hagyományával ellentétben – nem apáról fiúra száll; s ahogy a gadarai megszállott története is példázza, Isten minden embert üdvözíteni akar, de nem mindenkit hív meg a papi hivatásra. Jézus megszabadította a sírboltokban tengődő embert a tisztátalan lelkektől. A férfi hálából Jézus mellett szeretett volna maradni, de Jézus hazaküldte őt övéihez, és azt kérte tőle, hogy vigye hírül nekik, mit tett vele az Úr.

Veres András felhívta a figyelmet arra is, hogy Isten mindnyájuknak személyre szóló hivatást ad. Nem szabad elfelejtenünk, hogy méltatlanok vagyunk erre a meghívásra, a csüggedés helyett azonban törekednünk kell arra, hogy bűnbánattal, alázattal egyre méltóbbá, szentebbé váljunk hivatásunk végzése során.

A papság arra kapott meghívást, hogy Jézus Krisztus igéjét hirdesse, akár alkalmas, akár alkalmatlan – emelte ki a püspök. – Jézus fáradhatatlan lelkesedéssel végezte szolgálatát földi életében, példát mutatva arra, hogy miként kell a papi hivatást gyakorolni. A papi szolgálathoz a Krisztushoz tartozás szüntelen megerősítése adhat erőt. A papi hivatást gyakorlók egyetlen célja az életszentségre való törekvés lehet. Lelkipásztorként hiteles életpéldájukon keresztül tudják a híveket az életszentség eléréséhez segíteni.

Papi küldetésük mindenkihez szól, különösen azokhoz, akik még nem ismerik Krisztust, vagy valamilyen okból elszakadtak tőle. Mindannyiunknak egyéni útja van az életszentséghez, melyről életünk végén számot kell adnunk – tette hozzá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

 

Ezt követően Veres András a vallásos élet privatizálódásának veszélyeiről és a hitbeli nagykorúság elérésének fontosságáról beszélt, rávilágítva arra, hogy az Egyház, Jézus Krisztus tanítása szerint, soha nem fogadta el a hit száműzését a magánszférába. Éppen ezért a papság kiemelt feladatai közé tartozik, hogy segítsék a rájuk bízottakat abban, hogy hitüket az értelmi belátások alapján tudják elmélyíteni. A főpásztor nagy kincsnek nevezte az egyházi iskolák hálózatát és a tanrendi hittanórákat, majd arra kérte paptestvéreit, hogy ne sajnálják a fáradságot ezek erősítésére. A püspök azt kívánta a papi szolgálatot végzők számára, hogy naponta fedezzék fel Krisztus szeretetét a vele való személyes kapcsolatban.

A prédikációt követően az egyházmegye papsága ünnepélyesen megújította papi ígéretét, a hívek pedig az egyetemes könyörgésben imádkoztak lelkipásztoraikért. A szentmise áldozati része előtt Veres András megáldotta a keresztelendők olaját és a betegek kenetét, és megszentelte a krizmát.

* * *

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Kocsis Fülöp metropolita tizenkét egyházi és világi ember lábát mosta meg a debreceni főszékesegyházban.

A tizenkét apostol által létrejött közösség folytatásának, vagyis az Egyháznak ez a titka: Krisztus Teste és Vére. Jézus Krisztus a saját önfeláldozásával forrasztja egybe az egész Egyházat. Enélkül nincs Egyház, nincs közösség, nincs tanúságtétel. Egyesüljünk hát Krisztussal, hogy a tőle elvárt tanúságtételt vállalhassuk – buzdított szentbeszédében Kocsis Fülöp.

* * *

Pécsi Egyházmegye

Nagycsütörtökön délelőtt a pécsi székesegyházban is megtartották az olajszentelési szentmisét, melynek keretében a papság megújította fogadalmait.

Az esti szentmise 6 órakor kezdődött az utolsó vacsora emlékére. Főcelebránsa Udvardy György megyéspüspök volt, aki a liturgia keretében elvégezte a lábmosás szertartását.

 

* * *

Székesfehérvári Egyházmegye

A hagyományos olajszentelési misével, a papi ígéretek megújításával, a krizma és a szent olajok megszentelésével kezdődött a szent három nap liturgiája Székesfehérváron. Nagycsütörtökön, amikor az Egyház megkezdi imádságos megemlékezését Jézus szenvedéstörténetére, halálára és feltámadására, Spányi Antal megyéspüspök az egyházmegye papságával mutatott be szentmisét a székesegyházban.

Annak a napnak az évfordulója, amelyen Krisztus apostolait és minket is papságában részesít, mindannyiunk számára jelentős ünnep. Évről évre a nagycsütörtöki krizmamisében, a papok közösségében, a diakónusok, a szerzetestestvérek és hívek jelenlétében megünnepeljük elhívásunkat, megújítjuk papi ígéreteinket. Felelevenítjük a kegyelmet, amelyet a papszentelés szentségében kaptunk, amely mint isteni ajándék, mint lefoglaló pecsét eltörölhetetlenül ott él lelkünkben! – fogalmazott a szentmise kezdetén a főpásztor. – Alkalom ez a nap, hogy hálát adjunk a kapott kegyelmekért, hogy bűnbánatot tartsunk minden mulasztásunk miatt, és megújuljunk papi küldetésünk teljesítésében.

A szentbeszéd a papi élet lelkiségéről, a Krisztussal egyesült életről szólt. Spányi Antal emlékeztetett: az apostolok, akik hozzánk hasonló, egyszerű emberek voltak, a Szentlélek segítségével teljesítették a rájuk bízott küldetést; hirdették az örömhírt, bejárták a világot, életükkel tanúságot tettek Jézusról. Mi, papok az ő küldetésüket folytatjuk az Egyházban. Isten hívott meg és választott ki erre a feladatra bennünket. Az Ő hívó szavát hallottuk meg lelkünk mélyén, és ezt a meghívást fogadtuk el, amelyre igent mondtunk.

A főpásztor arról is beszélt, hogy a pap életének középpontjában Jézus él. Az Övé a szíve és a lelke, őt keresi a lélek közösségében, vele éli mindennapjait. A pap életének fontos ideje az imádság ideje, amikor a zsolozsmát végzi, amikor adorál a templom csöndjében, amikor fohászokkal kéri Isten kegyelmét maga és a rábízottak számára. Amikor felismeri az Urat a betegekben, a szentségekben, amikor tanúskodik életével Jézusról, tanít, és továbbadja a rá bízott kincset, a hitet.

A papi küldetéséről elmélkedve a székesfehérvári püspök rámutatott, a lelkipásztor az Egyházban Jézus köré gyűjti az embereket, hogy a hívők közösségében megerősítse, a hitben megszilárdítsa őket. Mindenkihez szól küldetése személyválogatás nélkül. Krisztus szeretetével gondja van mindenkire, a családra, a fiatalra, az idősre, a magányosra, a szegényre, a bűnösre.

Ennek útjait, formáit kell keresnünk, meg kell újítanunk pasztorációs gyakorlatainkat, bátran kell keresnünk az új utakat. Utakat, amelyen járva közelebb kerülünk Krisztushoz! – hangsúlyozta Spányi Antal. Majd így folytatta: „A papi élet különleges élet! A világban megélt, de nem a világ szerinti élet. Küldetésünk, hogy megszenteljük a világot imánkkal, tanításunkkal, közösségi munkánkkal, a szegények és kicsik szolgálatával, vagyis Krisztus szeretetével.”

A főpásztor végül arra hívta fel figyelmet, hogy a világnak nagy szüksége van a papokra. Nehéz a vallásos életet megőrizni ott, ahol nincs jelen a pap, vagy csak időnként tud ellátogatni a közösségébe. Mert az embereknek kell az, amit a pap ad: ő tanít meg Isten jelenlétének felismerésére. De a hívek is felelősek a papjukért! Amikor tisztán szeretik őket, megfelelő kapcsolatokat alakítanak ki velük, amikor közösen tevékenykednek és áldozatosan segítik a pap sokszor nagyon nehéz küldetésének teljesítését, tudatosan figyelnek papjukra és buzgón imádkoznak érte.

Ezt a keresztényi küldetést legjobban a Prohászka Imaszövetség tagjaként élhetik meg a hívek, a napi imával, a vállalt buzgó keresztény élettel – emlékeztetett a püspök, majd beszéde végén megköszönte az imaszövetség tagjainak, hogy kilenc éve imádkoznak papi és szerzetesi hivatásokért, és megköszönte az imákat meghallgató Istennek, hogy minden évben adott fiatalokat, fiúkat és lányokat, akik bátor és nagylelkű döntésükkel életüket odaadták az Egyházban az Úrnak és a hívek szolgálatának.

Isten kegyelme segítsen bennünket, papokat és híveket azon az úton, amelyen Jézus nyomában haladhatunk és az Ő országát építhetjük. Járjuk az Ő útját bizalommal! Járjunk az ő szeretetében a lélek örömében! – zárta gondolatait Spányi Antal.

Ezt követően az egyházmegye papsága megújította papi fogadalmát. A szentmisében először a betegek olajának megáldására került sor, majd a főpásztor megáldotta a keresztelendők olaját, végül megszentelte a bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor használt krizmát.

Nagycsütörtökön este homíliájában a székesfehérvári főpásztor hangsúlyozta, az Eucharisztiában Jézus maga marad velünk, erőnk forrásává, lelkünk táplálékává válik Jelenléte. Az Eucharisztia nincs papság nélkül, akik szolgálatunkra szentelik életüket, tanításuk és jó példájuk Isten kegyelméből vezet minket az életszentség útján. A szeretet parancsában világos útmutatást kapunk: szeresd Uradat, Istenedet és szeresd felebarátodat és önmagadat. A helyes isten- és emberszeretet az imádságban gyökerezik. Nagycsütörtökön ezeket az értékes ajándékokat kaptuk magunk és mások javára, ugyanakkor ez az Úr szenvedésének kezdete is.

A homília után a lábmosás szertartása következett, mely során a megyéspüspök levette miseruháját, vászonkendőt kötött maga elé és megmosta a város képviselő-testületeiből érkezett tizenkét férfi lábát.

A szentmise végén az Oltáriszentséget gyertyák kíséretében átvitték a bazilika altemplomába, itt őrzik majd a következő két napban. A tabernákulum üresen maradt. Az oltárfosztás után mély csend borult a templomra, a püspök és az asszisztencia ünnepélyesség nélküli egyszerűségben vonult ki.

A templomban kihunytak a fények, gyertyákat gyújtottak a Lamentációhoz. A hívek Jeremiás szavainak kíséretében elindultak Jézus getszemáni éjszakájába. A virrasztás során Korb Tamás vezetésével fiatalok és kispapok zsoltárokat énekeltek és a Szentírásból, illetve szentektől vett olvasmányokat olvastak föl.

* * *

Veszprémi Főegyházmegye

Márfi Gyula érsek a főegyházmegye papságával nagycsütörtökön délelőtt a Szent Mihály-bazilikában a krizmaszentelési misével kezdte meg a nagyböjti időszak végét jelentő szent három nap szertartásait. 

Szentbeszédében az érsek a betegek szentsége kapcsán emlékeztetett, hogy régen csak haldoklóknak adták fel ezt a szentséget. Azonban fontos, hogy a betegek hittel és reménnyel telve megkapják a betegek szentségét, és vételével bízni tudjanak a gyógyulásban.

A szentmisén a papság megújította papi fogadalmát, majd a főpásztor megáldotta a keresztelendők és a betegek olaját és megszentelte a bérmáláskor, papszenteléskor is használt krizmát.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, Egri Főegyházmegye, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, Győri Egyházmegye, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Pécsi Egyházmegye Székesfehérvári Egyházmegye, Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Szabó Dávid, Egri Főegyházmegye, Mudrák Attila, Nagy Lajos/Győrfotó, Hajdúdorogi Főegyházmegye, Loósz Róbert, Berta Gábor, Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír