Nagyszombat a „köztes” nap a Jézus halála miatti fájdalom és a feltámadás öröme között. Stanisław Ryłko bíboros, a Santa Maria Maggiore-bazilika prelátusa beszélt a Vatikáni Rádiónak Szűz Mária jelentőségéről nagyszombat tekintetében.

Nagyszombatot a „leghosszabb napnak” is nevezik. Az elmélkedés napja, liturgiamentes nap, nem járulunk szentáldozáshoz, hanem csendben várakozunk, hogy újra átéljük a tanítványok csüggedését Jézus halála után. A szombat esti húsvéti vigília szertartása viszont már a feltámadás húsvéti liturgiájának a része. Az Ige „válságának” napja is a nagyszombat: az evangéliumok sem beszélnek róla. Ez az az időszak, amikor Jézus teste a sírban nyugszik, az apostolok pedig továbbra sem tudják, mi történik majd.

XII. Piusz liturgikus reformja bizonyos értelemben „helyreállította” nagyszombatot mint a csend és a várakozás napját. A keresztények Krisztus haláláról és a saját halálukról elmélkednek, és felkészülnek földi életük elkerülhetetlen végére. Ezen a napon próbatétel elé kerül a hit, mert a Messiás meghalt, nem lehet tudni, mi történik, és csak várni lehet, hogy ez az űr majd feltöltődik.

Mégha minden mozdulatlan is, Krisztus cselekszik. Az ősi hagyomány szerint ezen a napon Jézus alászállt a poklokra, a holtak birodalmának mélyére, hogy üdvözítse az embert, és magával vigye a mennybe, ahol előttünk jár és ahová tárt karokkal vár minket. A pokolban találkozik Ádámmal, az első emberrel, aki az egész emberiséget jelképezi. Felrázza, felébreszti, és hirdeti neki az üdvösséget, amelyből senki sincs kizárva. Gyakorlatilag hidat képez a sír és Isten országa között. Jézus hordozza a Kereszt tévedhetetlen fegyverét, mert a halállal legyőzte a halált.

Közel 30 éve nagyszombaton ünnepeljük a bizánci hagyomány szerint az Anya óráját. Mária személyére összpontosítunk, akiben ezen a napon jelen van a fia halála miatti fájdalom és a feltámadásába vetett remény. Máriát Loyolai Szent Ignác óta Mater Dolorosának, Fájdalmas Anyának nevezzük. A Kereszt lábánál láttuk őt, akit Fia elhagyott, mert meghalt, de utolsó lehelete előtt még Jánosra bízta őt. Mária ugyanis, aki meghívást kapott az anyai küldetésre, nem maradhat gyermek nélkül. Mária fájdalmából és hitéből születik meg az egész Egyház, amely a Szűzanyával együtt ott áll a Kereszt lábánál, hogy megvilágosuljon a remény által. A Mária-évnek kihirdetett 1987-es év óta a Mária órája-szertartást Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában tartják.

Az „Anya órája” jelentőségéről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Stanisław Ryłko bíboros, a Santa Maria Maggiore-bazilika prelátusa. Máriáról mint példaképről Árpád-házi Szent Erzsébet szavait idézte fel: „Boldog vagy te, aki hittél”. A Szűzanya a hitről és a reményről tanít nekünk akkor, amikor mindenki, még a tanítványok is elveszettnek érezték magukat. Az Anya azonban tudja, hogy aki meghalt és akit eltemettek, dicsőségben visszatér. Nagyszombat különösen is az „Anya órája”, amikor Sion leánya, az Egyház Anyja megélte hite és Fiával, az ember megváltójával való egységének legnagyobb próbatételét. A Fájdalom Anyja Jézus sírjánál az Egyház ikonjaként jelenik meg, aki virraszt jegyese sírjánál, várva feltámadásának ünneplését. Szűz Mária tehát példakép számunkra a fájdalom idején, a sötét pillanatokban, amikor úgy érezzük, Isten nincs jelen. A Szűzanya azonban ott van, él, és ráhagyatkozott a Mennyei Atya akaratára, megismételve bizonyos értelemben azt az „igent”, amelyből minden elindult a názáreti házban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír