A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Elmélkedés:

Jelenések és találkozások 

A feltámadt Krisztus megjelenéseiről és találkozásairól az asszonyokkal, az apostolokkal és a tanítványokkal mind a négy evangélium részletesen beszámol, valamint az Apostolok Cselekedetei is ezzel kezdődik. Egyszerű papként nem vállalkozok arra, hogy időbeli sorrendbe állítsam ezeket az eseményeket, ezt a szép feladatot meghagyom a szentírástudósoknak. A feladat igen bonyolult, főként, ha a jelenések pontos földrajzi helyét is meg akarják határozni. 

Ehelyett inkább e jelenések és találkozások közös jellemzőit igyekszem összefoglalni a mai elmélkedésben, illetve az előttünk álló húsvéti vasárnapokon a feltámadásba vetett hit megszületésére próbálom ráirányítani az olvasók figyelmét. Mi derül ki a húsvéti beszámolókból? 

Elsőként említsük meg azt, hogy a feltámadt Úrral való találkozások az emberek számára érzékelhető valóság rendjébe tartoznak, azaz látják őt azok, akiknek megjelenik, hallják szavát, akár testi kapcsolatba is léphetnek vele, azaz megérinthetik őt, gondoljunk csak a kételkedő Tamás apostolra. Még az is előfordul, hogy az apostolok szeme láttára eszik (vö. Lk 24,41-43). Az Úr tehát testben támadt fel, s ennek hangsúlyozása azon tévedések miatt fontos, melyek szerint Jézusnak csak a lelke támadt fel. 

Másodszor arra érdemes figyelnünk, hogy bár a Feltámadott az emberek számára érzékelhető testben mutatkozik meg, jelenései mégis túlmutatnak az emberi világ valóságán, azaz megdicsőült testére már nem vonatkoznak ennek a világnak fizikai törvényei. A zárva tartott ajtók sem tudják megakadályozni, ott és akkor jelenik meg és tűnik el, amikor akar. 

Harmadszorra azt tanítják a jelenések, hogy a feltámadt Krisztus azonos a keresztre feszítettel, azaz még megdicsőült testén is látszanak a keresztre feszítéskor szerzett sebei, és azonos azzal a Jézussal, akit korábban megismertek az apostolok és a tanítványok, valamint az emberek. Olyan cselekedeteket tesz, amelyek sajátosan őrá jellemzőek. Amikor például megtöri az emmauszi tanítványok szeme láttára a kenyeret, akkor ezt úgy teszi, ahogyan az utolsó vacsorán is tette (vö. Lk 24,30-31), s ennek hatására ismerik fel őt. Vagy azonosságának igazolására felhozhatjuk példaként, hogy nevén szólítja azokat, akiknek megjelenik, azaz életéből ismeri őket személyesen, gondoljunk csak például Mária Magdolnával való találkozására, aki e néven szólításkor ismeri fel őt (vö. Jn 20,16). 

És ha már a felismerést említettük, negyedik közös elemként a hit látásmódjáról kell szót ejtenünk, mint a felismerés minden bizonnyal legfontosabb tényezőjéről. Erre jó példa a mai evangélium. Mária Magdolna futva visz hírt az üres sírról az apostoloknak: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” (Jn 20,2). Péter és János rögtön a sírhoz szaladnak, s amikor a szeretett tanítvány látja az otthagyott lepleket, hinni kezd. A szövegben így szerepel: „Látta mindezt, és hitt” (Jn 20,8). Vagy példaként hozhatjuk még azt is, amikor a Tamással való találkozáskor ezt mondja Jézus: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” (Jn 20,29). 

Ötödik közös vonásként és mintegy befejezésként essen szó arról, hogy a Feltámadott küldetést ad. Azt a küldetést, hogy apostolai és tanítványai legyenek feltámadásának tanúi, hirdetői, s ők engedelmeskednek e kérésnek. Ennek köszönhetően kezd el terjedni a feltámadás örömhíre és csatlakoznak egyre többen az Egyházhoz, a Krisztusban és feltámadásában hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk az Úr jelenlétét, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. 

© Horváth István Sándor

Imádság: 

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! Örömmel halljuk az apostolok tanúságtételét a veled való személyes találkozásról. Ők egykor láthattak téged megdicsőült testedben, s meggyőződhettek arról, hogy újra élsz. E tapasztalatok hitet ébresztettek bennük és elindították őket a tanúságtétel útján. Szólíts engem is nevemen! Engedd, hogy megérintselek! Add nekem is a hit ajándékát! Feltámadásodba vetett hitemet és irántad való szeretetemet azzal szeretném megmutatni, hogy az apostolokhoz hasonlóan én is bátran hirdetem feltámadásodat, amely az új élet, az örök élet forrása minden ember számára. 

 http://evangelium.katolikus.hu/