Mária hite az egyház egész hívő közössége hitének a csúcsát jelzi. A hit – testvérével, a reménnyel együtt – az egyedüli dolog, ami nem Krisztussal kezdődik, hanem az egyházzal, és így Máriával, aki annak első és legfontosabb tagja. Jézus ugyanis nem alanya, hanem tárgya a keresztény hitnek – mondta a szónok, és példaként a Zsidókhoz írt levél tanítását idézte, mely Ábeltől kezdve Ábrahámon át felsorolja, mit tettek a hit által Isten választottai. Az időrendi felsorolás azonban nem érinti Jézust, ellenben róla úgy ír a levél mint „hitünk szerzőjéről és bevégzőjéről” (Zsid 12,2), mert Jézus nem csupán a hívők egyike.

Az egyházatyák a Biblia tanítása jegyében alapvető szempontként vallották: „Maria, vel ecclesia, vel anima” (vagyis: Mária egyrészt az egyház, másrészt a hívő lélek). Ennek értelme, hogy amit a Szentírás Máriáról mond, azt egyetemesen az egyházra kell érteni, és amit az egyházról szól egyetemesen, azt külön-külön minden egyes hívőre is érteni kell. Ebből adódik, hogy Mária hite lényegi mondanivalót hordoz, először az egész Egyház, és utána minden keresztény számára is.

Mária hite kapcsán Cantalamessa atya megjegyezte:

Ahogy nincs zene annak befogadására alkalmas fül nélkül, éppúgy nincs kegyelem hit nélkül, mely azt befogadja. Az eső sem fakaszt sarjat, hacsak a föld előbb be nem issza. A hit által vagyunk érzékenyek a kegyelemre, mert a hit az alapja mindennek.

A „Mi is az Istennek tetsző cselekedet?” kérdésre Jézus azt válaszolja János evangéliumában: Higgyetek! (vö. Jn 6,29). Egyedül a hit őrzi meg a kegyelem ingyenességét, ezért olyan fontos. A hit és a kegyelem az üdvösség két pillére – az ember két lábbal jár és két szárnnyal repül a segítségükkel. De nem két párhuzamos dolog, mintha a kegyelem az Istentől, a hit pedig az embertől eredne. A Pápai Ház szónoka felhívta a figyelmet arra a kísértő veszélyre, ami szerint az üdvösségünket együtt „csináljuk” az Istennel, aki így valamiképp adósunkká lenne. Pál szava metszően igaz: „Kegyelemből nyertünk üdvösséget, a hit által”. Az apostol hozzáteszi: „Ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.”

Hogyan tudja Mária hite segíteni az egyház hitét ma? – tette fel a kérdést Raniero Cantalamessa. – Mária hite egyedüli módon személyes és megismételhetetlen. Ez egy nagyon erős és személyes Istenben bízás és Istenre hagyatkozás. Ez Mária személyes és alanyi hite. Ugyanakkor Mária hite objektív és közösségi jellegű is. Mária nem egy szubjektív, személyes, minden mástól független Istenben hisz, aki neki titkon kinyilatkoztatta magát. Szűz Mária az atyák Istenében hisz, népének az Istenében, az ígéretek Istenében, aki meghívta Ábrahámot és ivadékait. Alázatosan beilleszkedik ebbe a sorba és úgy lesz az új szövetség első hívője, miként Ábrahám volt az ószövetség első követője.

A Magnificat ének tele van szentírási utalásokkal. Mária Istene „Úr, Hatalmas, Szent, Megváltó”. Mária nem is hitt volna az angyalnak, ha neki egy másik Istent nyilatkoztatott volna ki, ha nem Izrael népe Isteneként ismerhette volna fel, akit kinyilatkoztatott. Mária ehhez a benső hithez külsőleg is kapcsolódik, hiszen teljesíti a törvény előírásait: körülmetélteti a gyermek Jézust, bemutatja a templomban, aláveti önmagát a megtisztulásnak, felmegy Jeruzsálembe húsvétkor.

Mindennek nagy jelentősége van számunkra. A hitet, miként a kegyelmet is a századok során vizsgálat, elemzés tárgyává tették, kategóriákba sorolták. A protestánsok a hit első, személyes és alanyi jellegét hangsúlyozták, „A hit merész és bízó ráhagyatkozás Isten kegyelmére” – írta maga Luther Márton.

A katolikus és ortodox hagyomány kezdettől fogva nagyon nagy jelentőséget tulajdonított az igaz hit, az ortodoxia kérdésének. Hamar túlsúlyba került a hiendő dolgok témája a hit személyes jellegével szemben, a hit aktusával szemben. A figyelem inkább az egyház közösségében együtt vallott hit tartalmára irányult, szemben az elhajló eretnekségekkel. A hit azt jelentette, hogy az egyén csatlakozik az egyház hitvallásához. Pál apostol tanítja, hogy „szívvel hisz az ember, szájjal pedig megvallja a hitét” (vö Róm 10,10).

Mária nagyszerű szerepe abban áll, hogy ezen a területen az egészet, a teljeset meglássuk. Példája mutatja, hogy nem elég a pusztán személyes, szubjektív hit, mely a saját tudatosság-intimitásában Istenre hagyatkozik, majd végül is széttördeli az Istent saját mértéke szerint. Ez akkor lép fel, ha egy személy vagy egy csoport a hitét a Biblia csupán személyes magyarázatára építi. De nem elég önmagában a hit objektív, dogmatikai jellege sem, hacsak nem ölt testet a lélek mélyén. Az első válság hatására könnyen halott hitté válik, mert a személyes hit helyett az egyházat csak intézményként látja.

Szükség van tehát a személyes hitre, de az egyházban – hangsúlyozta Cantalamessa atya.

Az egyház hittételekben kifejezett hite nem bántja a személyes hitet és annak spontaneitását, ellenkezőleg, megőrzi azt és lehetővé teszi, hogy a saját személyes tapasztalatnál mérhetetlenül nagyobb Istent ismerjen meg és öleljen át.

Semmiféle teremtmény nem képes ugyanis átölelni Istenből mindazt, ami megismerhető belőle. Az egyház hite olyan tágas, hogy mint egy panoráma-felvétel, messze meghaladja az egyén szerény objektívét. Miközben az egyház hitével egyesülök, magamévá teszem mindazok hitét, aki megelőztek engem, az apostolok, a vértanúk, az egyházdoktorok hitét. A szentek, minthogy nem vitték magukkal a hitüket a mennybe, ahol már nincs is szükségük rá, valójában itt hagyták nekünk azt – tanította Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház szónoka a Római Kúria tagjainak tartott első adventi prédikációjában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír