KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Hálát adok az isteni gondviselésért, hogy ebbe a hatalmas, ember számára beláthatatlan létezésbe engem is beletervezett, szeretetével elhalmozott, és meghívott munkatársának, hogy örömhírének továbbadója legyek. Köszönetet mondok Édesapámért és Édesanyámért, akik a nagy szegénységünkben rengeteg fizikai munkát végezve, sok-sok verejtékkel megkeresett kenyérrel neveltek fel és taníttattak testvéreimmel együtt.”

Rendtársuk, Borsos József köszöntésére gyűltek össze a Magyar Pálos Rend tagjai Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya-bazilikában szeptember 21-én. A 80. születésnapját ünneplő pálos szerzetes pap szentmisében adott hálát hivatásáért és az életében megnyilvánuló isteni gondviselésért. Az ünnepi szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be az ünnepelt és rendtársai, valamint paptársai koncelebrálásával. Az ünnep alkalmából a nosztrai bazilika hétköznap délelőtt is megtelt, mutatva, hogy Borsos József milyen fontossá vált azok számára, akik megismerték őt.

Szentbeszédében Csóka János pálos tartományfőnök személyes emlékei felidézésével köszöntötte Borsos Józsefet, valamint másik rendtársát, Temesvári Benedek atyát, aki augusztus 28-án ünnepelte szerzetesi örökfogadalmának ötvenedik évfordulóját. A szentmisét követően többek között Kiss László márianosztrai polgármester, a márianosztrai plébánia közössége, valamint az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának képviselői köszöntötték lelkipásztorukat.

* * *

Az ünnepelt Borsos János néven Polgáron született 1937. szeptember 21-én. Polgár buzgó katolikus lelkületű falu volt, így nem csoda, hogy kisgyermek korától kezdve nagyon szeretett templomba járni, és már ötéves korában ministrált. „Gyermekként is szerettem imádkozni, jól éreztem magam a templomban, és már akkor úgy éreztem, hogy pap szeretnék lenni. Emiatt később az iskolában néhány hasonló gondolkodású társammal együtt gyakran nevetségessé tettek, és szinte mindig a legrosszabb magaviseleti jegyet kaptam. Édesapám erre mindig azt mondta, hogy nem törődik azzal, mit írnak az értesítőbe, de rosszat ne halljon rólam. Középiskolába a felvételi kérelmemet az osztályfőnököm nem küldte el, ennek ellenére azonban, a Gondviselésnek hála, szinte az utolsó percben mégis sikerült az Esztergomi Ferences Gimnáziumba bejutni. Nagyon szerettem a Ferences Gimnáziumban tanulni, kitűnő szerzetes-tanáraim voltak, ma is szívesen gondolok vissza rájuk. (…) Középiskolás éveim alatt végleg megerősödött bennem a papi hivatás gondolata.”

1956 szeptemberében vonult be az Egri Érsekség szemináriumába, ahol harmincnyolc társával együtt kezdték el az első évfolyamot. Néhány héttel később itt élték át a forradalom eseményeit. A szemináriumban a Gondviselés újabb fordulóponthoz vezette József atyát hivatásának útján:

„A kispapok között az egyik társam a szerzetesrendek feloszlatása előtt pálos novícius volt Pécsett. Ő titokban sokat mesélt néhányunknak a pálosokról. Nagyon megfogott engem a pálos rend lelkisége és magyar alapítása, szívem mélyén pedig megéreztem, hogy a Jóisten erre az útra, a pálos szerzetesi életre hív engem, így 1957-ben titokban jelölt lettem, majd a szintén titkosan végzett noviciátus után – melyben a József nevet kaptam, az Úr Jézus nevelőatyja után –, 1960-ban tettem le az első fogadalmamat. Ugyanebben az évben egy harmincnapos lelkigyakorlaton is részt vettünk néhányan a szemináriumból, és akkor fogalmazódott meg bennem az a gondolat, mely a mai napig is papi és szerzetesi életem vezérfonala: Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért.”

1961. június 18-án, az egri bazilikában szentelte pappá Grősz József kalocsai érsek. Első szentmiséjét 1961. június 25-én mutatta be szülőfalujában, Polgáron.

Első kápláni helye Egyek lett, majd egy év után Hevesre került káplánnak, ahol három és fél évet töltött. „Itt nagyon kedvesek voltak a hívek, és rengeteg ministránsom is volt. A vasárnapi misére több mint 400 gyerek járt, így nem csoda, hogy erre már az ÁVO is felfigyelt. Az egyik karácsonyi szünetben érdeklődtek utánam, de szerencsére én nem voltam otthon. Néhány nap múlva, januárban már hívatott is az érsek, és áthelyezett Detkre, ahol másfél évet dolgoztam. Innen két és fél évre Demecserbe, majd tíz hónapra utolsó kápláni helyemre, Miskolcra kerültem. Itt érkeztem el pappá szentelésem tizedik évfordulójához, amelyért a hálaadó szentmisét a velem együtt szentelt paptestvéreimmel Egerben mutattuk be. A szentmisét követően hívott az érsek, és közölte velem, hogy Újszentmargitára akar helyezni. Újszentmargita annyira elhagyatott és szegény falu volt, hogy az egyházmegyében nem volt már pap, aki elfogadta volna ezt a helyet. Én majdnem tizennyolc évet töltöttem ott.”

1988-ban az egri érsek Gyöngyöspatára helyezte, innen látta el Gyöngyöstarjánt is. A második évtől egy pálos rendtársával volt ott, mivel időközben újra engedélyezték a szerzetesrendek működését.

„1990-ben már rendi elöljáróm helyezett az első igazi pálos állomáshelyemre, Márianosztrára. Bár addigi papi életem során is mindig ébren tartottam magamban a pálos lelkületet, végeztem az imádságokat, eljártam a titokban tartott rendi találkozókra, lelkigyakorlatokra, erősítettem szolgálati helyeimen a rendalapító Boldog Özséb tiszteletét, mégis mennyivel más érzés volt végre igazán hazaérkezni az eddig csak titokban működő szerzetesrendi közösségbe. Persze az indulás nem volt könnyű, sok falat kellett ledönteni mind az emberi lelkekben, mind pedig a valóságban. Tizenkét évig vezettem a márianosztrai plébániát, ezalatt teljesen felújítottuk a templomot, a plébániaépületet és a kálváriát. Nagyon sok öröm ért a lelkipásztori munkában is, és körülvett a hívek szeretete. A márianosztrai börtönben börtönlelkészi szolgálatot is végeztem, mellyel egy új, addig ismeretlen világ is feltárult előttem. Márianosztrán a hívekkel együtt kezdtük el a pálos lelkiséghez olyannyira kapcsolódó engesztelést Szent István király országa népéért. Ezekre az engesztelésekre és a búcsúkra az egész környékről, még Budapestről és a Felvidékről is jöttek. Márianosztra nagyon közel van a Felvidékhez, így aktívan belekapcsolódtam a felvidéki magyarság lelkipásztori ellátásába, sorra jártam a felvidéki falvakat, szentmiséket, lelkigyakorlatokat tartottam.”

2002. június 1-ével a pálos rend generálisa kinevezte József atyát a magyar rendtartomány tartományfőnökévé: „Az egykori lelkigyakorlaton megfogalmazódott gondolattal vettem át a tartomány vezetését: Isten iránti szeretetből áldozattá válni a magyar bűnösökért. Fontos feladatomnak tartottam és tartom lelkiségi vonásaink további erősítését, különösen az engesztelésnek, valamint a nemzetünkért való imádság gondolatának az elmélyítését. Amíg a világban élő emberek dolgoznak, fáradoznak a munkájukban, családjukban, és talán kevesebb idejük jut az imádságra, vagy nem tudnak, nem akarnak imádkozni, mi képviselni akarjuk őket imádságunkban az Úristen előtt.”

Tartományfőnökként előbb kilenc hónapra a budapesti sziklakolostorba, majd 2003 májusában a tartomány központjába, Pécsre költözött. A tartományfőnöki szolgálat mellett Pécsett a Lyceum-templom vezetését is ellátta. A Pécsett töltött időszak alatt sikerült a Lyceum-templom Bátor Botond atya szolgálata alatt megkezdett belső felújítását teljesen befejeznie.

Tartományfőnöki szolgálatának lejártát követően, 2008 augusztusától újból Márianosztrára került vissza, ahol igyekezett a korábban ott végzett munkát folytatni. „Márianosztra nagyon fontos helyet jelentett az életemben, ezért nagy öröm volt számomra, és különös kegyelemnek tartottam, hogy 2011-ben aranymisémet ott ünnepelhettem, és ezt a velem együtt szentelődött rendtársammal, az akkor szintén a márianosztrai kolostorban élő Csanád atyával tehettem.”

2013 novemberétől újra a pécsi kolostorba került, ahol ismét bekapcsolódott a lelkipásztori munkába 2015 szeptemberéig, amikor visszahelyezték ismét az általa olyannyira szeretett Márianosztrára, ahol azóta is él és szolgál.

Szolgálatának elismeréséül 2009-ben Újszentmargita, 2011-ben pedig Pálosvörösmart díszpolgárává választották, 2013-ban pedig Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta számára.

Borsos József pálos szerzetes-papi szolgálatának irányát Márk evangéliumának szakasza határozta és határozza meg ma is:

„Ez a szentírási szakasz egy béna meggyógyításáról szól, akit a nagy tömeg miatt nem tudtak Jézus közelébe vinni, ezért egy háztetőt megbontva engedték a Megváltó elé. Pálos szerzetesként a mai világban olyan emberek szeretnénk lenni, mint akik ezt a bibliai bénát Jézus elé leengedték, hogy gyógyítsa meg (Mk 2,1–12). Imáinkkal és életünk felajánlásával mi is ezt szeretnénk tenni: Szent István király országa népét Jézus Krisztus elé vinni, hogy lelki bénaságából meggyógyuljon, és szeretetben, boldogan békés életet éljen.

Az ima útjára Szent István király állította a magyar népet, amikor országunkat a Magyarok Nagyasszonyaként tisztelt Szűzanyának ajánlva látta biztonságban a jövőnket. Árpád-házi Szent Margit, rendalapítónk esztergomi Boldog Özséb és a többi magyar szent, valamint az ő életük példájából, áldozatukból erőt merítő, imádkozó magyarok tartották Nagyasszonyunk óvó kezét népünk fölé. Ahogy azonban történelmünk az idő kerekén előrehaladt, egyre kevesebben imádkoztak, és amint távolodtunk a hittől, úgy hanyatlott az ország is. Meggyőződésem, hogy az imádság az egyetlen, mind egyéni, mind közösségi szinten, amely képessé tesz az igazi belső megújulásra. Lelki megújulás nélkül pedig semmi másban nem remélhetünk megújulást.”

Forrás: Magyar Pálos Rend

Fotó: Kiss László

Magyar Kurír