Október 19: De Brébeuf Szent János, Jogues Szent Izsák áldozópap és társaik, vértanúk - Keresztes Szent Pál

---

 

Keresztes Szent Pál Október 19-én Keresztes Szent Pálra emlékezik az egyház. A misztikus Danei Pál Ferencet a szent keresztnek és Krisztus szenvedésének különleges tisztelete jellemezte. Mindenről lemondva szegényeknek és betegeknek szolgált. Megalapította a passzionisták rendjét, teljes nevén a Szent Keresztről és a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedéséről nevezett sarutlan papok kongregációját.

Légy gyenge Krisztus kedvéért.
Az Ő szenvedése legyen mindig szívedben.
Légy hű Isten akaratához.
Engedd, hogy Isten meggyökerezzen benned.
Krisztuson keresztül egész életed dicsérő himnusz lesz.
Vigyázz és imádkozz.
Szeresd testvéredet Istenben.
Szeresd Istent testvéredben.
Osztozz másokkal: szenvedésükben, örömükben, reményeikben.
Legkedvesebb testvéreid legyenek a szegények.
Minden teremtmény Istenhez vezethet.
Alázattal, egyszerűen és békével járj Istened előtt.
Remélj… még akkor is, ha boldogtalanság vesz körül.
Örömöd forrása Isten örök boldogsága.

(Keresztes Szent Pál Kis Szabályzata)

 

Pál 1694-ben született egy 16 gyermekes ovadai (Itália) nemesi családban. Kereskedőnek szánták, el is kezdett dolgozni édesapja mellett, azonban 1713-ban a helyi plébános egyik prédikációja hatására elhatározta, hogy egész életét Krisztus szolgálatára és követésére szenteli. Sokat imádkozott, mélyen tisztelte a Szent Szüzet, zokszó nélkül vállalta a szenvedést. Továbbra is dolgozott az üzletben, ám mellette hitoktatóként szolgált a helyi plébánián.

 

Gyóntatója, Don Policarpo Cerutti, óvakodva minden rendkívüliségtől, Pál imádságos életét (naponta legalább hét órát töltött imádsággal és más lelkigyakorlatokkal) a gőg megnyilvánulásának tartotta, és szigorú parancsok kíméletlen megtartását követelte Páltól.

 

Francesco di Gattinara alessandriai püspök, barnabita szerzetes előtt feltárta Pál: imádságai során kialakult benne a meggyőződés, hogy olyan szerzetesközösségben kell szolgálnia Istent, amelynek tagjai fekete reverendát hordanak, s szívük fölött egy jelvényt viselnek. A jelvényben egy szív fölött kereszt áll, amely körül e felirat olvasható: Jesu Christi Passio (Jézus Krisztus szenvedése). Az öltözetnek is azt kell hirdetnie, hogy viselői egészen közelről akarják követni a szenvedő Krisztust. A püspök felismerte az ifjú lelkében misztikus bensőséggel égő szeretetet Krisztus szenvedése iránt. 1720. július 22-én megáldotta és átadta Pálnak az általa megálmodott ruhát, amely később a passzionisták rendi ruhája lett.

 

Az 1720. esztendő végén, egy negyvennapos lelkigyakorlat gyümölcseként Pál megfogalmazta első szabályzattervezetét, amelyet alapítandó közösségének szánt. Benne a legszigorúbb vezeklést és szemlélődést a széleskörű apostoli tevékenységgel kapcsolta össze. Mivel az érvényben lévő kánonjog a rendalapításhoz pápai jóváhagyást írt elő, a püspöktől kapott engedély csak rá vonatkozott, s ennek értelmében egyedül ő élhetett az egyházmegye területén az általa kívánt életformában.

 

Mindenről lemondva remetének vonult az Orbetello közelében levő Argentaro hegyekbe; szegényeknek és betegeknek szolgált, segítette a közeli falvak és városok legelhagyottabb, legszegényebb embereit. 1724-ben kapott szóbeli pápai jóváhagyást, hogy társakat vehet maga mellé. A Monte Argentario remeteség tagjai missziós prédikálásba kezdtek a környék helységeiben; nagyra becsülték őket mint hitoktatókat, szónokokat, betegápolókat és papokat.

 

1726 végén a testvérek Rómában átvették a San Gallicano kórházat. Pált és társait 1727-ben szentelték pappá. Az 1733-ban kitört osztrák-spanyol-francia háború során rájuk bízták a katonák lelki gondozását, s ez új lendületet adott a rendnek. Újabb és újabb társak csatlakoztak Pálhoz; az új tagok között volt Pál legfiatalabb testvére, Antal is. A nápolyi király támogatásával végre hozzáfoghattak az első kolostor építéséhez, amelynek templomát 1737. szeptember 14-én szentelték fel.

 

1738-ban Pál elérkezettnek látta az időt, hogy szabályzatuk végső jóváhagyása ügyében a pápához forduljon. A szabályzattervezet felülvizsgálására összehívott bizottság elutasította a rend engedélyezését, annak túlzó szigora miatt. A novíciusok nagy része elhagyta a társaságot. 1741. május 15-én a pápa, miután enyhítettek a szabályzat követelményein, elismerte a szerzetesi kongregációt. A tagok 1741. június 1-én ünnepélyes szerzetesi fogadalmat tehettek: elsőként Pál, akit ettől kezdve Keresztes Pálnak neveztek.

 

A fiatal szerzetesi közösség fejlődésnek indult. 1744-ben Vetrallában és Sorianóban alapítottak újabb kolostorokat. Rómában felülvizsgálták a szabályzatot, és egy újabb pápai okmány 1746. április 28-án jóváhagyta a passzionisták rendjét. Egyre több novíciust vettek föl, és 1747-ben megtartoták az első általános káptalant, amelyen Pált megválasztották a kongregáció főnökének. Pál negyven éves korától fogva állandóan beteg volt, mégis szakadatlan látogatta a kolostorokat, fáradhatatlanul prédikált, s 1771-ben jelen volt az első passzionista női kolostor megalapításánál Cornetóban.

1773. december 6-án XIV. Kelemen pápa a passzionistáknak ajándékozta a római Szent János és Pál-bazilikát és kolostort a Celio dombon (a kongregáció központja ma is ott van). Pál e kolostorban töltötte élete utolsó éveit. Betegágyánál meglátogatta őt XIV. Kelemen és VI. Piusz pápa. 1775. október 8-án halt meg.

1853. május 1-én avatták boldoggá. IX. Piusz pápa 1867. június 29-én, (Szent Péter és Pál napján) a szentek sorába iktatta Pált. Ünnepét 1869-ben vették fel a római naptárba; április 28-ra került. 1969-ben október 19-re helyezték át.

 

Lelki hagyatéka: a kereszt misztikája – a rendi szabályzaton kívül lelki naplójában és több mint kétezer levelében maradt az utókorra. Lelkiségére nagy hatással volt Szalézi Szent Ferenc, Keresztes Szent János, Avilai Szent Teréz és Tauler misztikája. A szenvedést apostoli küldetésként élte át; nem csak azért vágyott rá, mert benne Krisztussal egyesülhetett: a szenvedés számára elsősorban a szeretet műve, ami cselekvésre sarkall.

Pál lelkületére jellegzetes módon tervezte meg a passzionisták első fogadalomtételének szertartását, amelyet a kongregáció azóta is hűségesen őriz: a novíciusok körmenetben vonulnak az Oltáriszentség elé. Mindegyikük vállán kereszt, fejükön töviskorona. Az oltár előtt a földre borulnak. Elolvassák felettük Jézus Krisztus szenvedéstörténetét Szent János evangéliuma szerint. Ennek végeztével fölkelnek, és fogadalmat tesznek: a szegénység, a szüzesség és az engedelmesség mellett megfogadják, hogy különleges gondot fordítanak a szenvedő Krisztus követésére és hirdetésére.

 

Magyar Kurír