Október 19.

+Kanada, 1642--1650.

Kanadai vértanúknak nevezzük azt a nyolc francia jezsuitát, akik a kereszténység második misszióját vezették a huron indiánok között. Név szerint: Daniel Antal, Garnier Károly, Lallemant Gábor, Brébeuf János, La Landei János, Jogues Izsák, Chabanel Natalis, és Goupil Renatus. A vértanúcsoportot Brébeuf Jánosról nevezték el, mert az ő életét ismerjük legrészletesebben.

A franciák 1603-ban léptek Kanada földjére. Ferences misszionáriusok 1615-ben és 1622-ben próbálták téríteni a huron indiánokat, de sikertelenül. 1625-ben jezsuiták indultak Kanadába. Négy év múlva, amikor az angolok háborút nyertek, kiutasították őket, és vissza kellett térniük Franciaországba.

1632-ben ismét útra keltek, s ezúttal külső háborítás nélkül hirdethették az evangéliumot a huronoknak. Az indiánok azonban nem akarták befogadni a hitet. Hiába adták tanújelét a jezsuiták határtalan emberszeretetüknek az 1639--40-ben kitört járvány idején, a bennszülöttek csak nem hallgattak rájuk. Lallemant Gábor atya 1642-ben ezt írta: ,,Családonként hirdetjük az evangéliumot kétezer vadembernek; ismerjük a nyelvüket, nekik van fülük, s mégsem akarnak megérteni semmit.''

Goupil Renatus segítő testvér lett először vértanú 1642. szeptember 29-én. Négy évvel később, 1646. október 18-án ölték meg Jouges Izsák atyát, majd másnap La Landei Jánost. Mindhárman az irokézek áldozatai lettek Ossornenonban. Haláluk a huron indiánokat úgy megindította, hogy tömegesen tértek meg. Az egész misszió vezetője ezt jegyezte fel: ,,mintha nem is mi, hanem inkább az angyalok működtek volna köztük!''

Az irokézek azonban elhatározták, hogy kiirtják a huronokat. 1648- ban háborút indítottak és 1650-ben el is érték céljukat. E harcok során halt meg a másik öt jezsuita misszionárius.

Brébeuf János régi normann család sarja, melynek tagjai együtt harcoltak Hódító Vilmossal Hastings partjainál és Szent IX. Lajos királlyal Damiette-nél. Condé-sur-Vire-ben született 1593. március 25- én. Rouenban lépett be a jezsuiták közé 1617. november 8-án. Először a jezsuiták kollégiumában tanított, 1622. február 22-én Pontoise-ben pappá szentelték. Ezután még három évig tanár és gondnok volt a roueni kollégiumban, majd megbízták azzal, hogy Kanadába menjen misszióba. 1625. április 24-én két jezsuita és egy ferences társaságában szállt hajóra Dieppe kikötőjében. Két hónap múlva kötöttek ki Quebecben.

János első missziós útja nem tartott sokáig. Előbb a hegyi, majd a huron indiánok között működött. Ez utóbbiakat vadászösvényeiken messzire követte. Az angolok győzelme után a francia misszionáriusoknak el kellett hagyniuk Ouebecet. Hajóra tették és Plymouth-ba szállították őket, ahonnan Franciaországba kellett távozniuk.

Így 1629 októberében János ismét Rouenban volt. Eljárt egy előadássorozatra, amelyet a 17. század egyik legnagyobb lelki tanítója, Louis Lallemant tartott. Valószínű, hogy egy ideig gyóntatójává is választotta. Ekkor tette le utolsó fogadalmát, s 1633- ig Eu városában a jezsuita kollégium tanára volt.

Közben Anglia és Franciaország békét kötött, s ez ismét megnyitotta az utat a francia misszionáriusok előtt. Richelieu bíboros megbízta a jezsuitákat, hogy gondoskodjanak Kanada misszionálásáról. Ennek következtében János 1633 márciusának elején Dieppe-ben újra hajóra szállt, és májusban kikötött Kanadában.

Négy évig irányította a huron indiánok közötti missziót. Megalkotta a huron nyelv szótárát és nyelvtanát. Ledesma Keresztény tanítás című művét lefordította az indiánok nyelvére.

A vidéken váratlanul járványok törtek ki, melyekért a jezsuitákat tették felelőssé, ezért március 19-én Jánosnak vissza kellett húzódnia Sainte Marie-ba. Ekkor a misszió vezetését Lallemant vette át, aki János korábbi módszerét gyökeresen megváltoztatta. Népszámlálást rendelt el, amit azért tartott fontosnak, mert a háborúk és járványok miatt a népesség száma nagyon megcsappant. E népszámlálás adatai szerint a huron misszióban harminckét falu volt, amelyek öt központ köré csoportosultak. E falvakban mintegy hétszáz sátor, kétezer tűzhely volt, s mintegy tizenkétezer ember élt. Az új missziós főnök a gyarmatosítást és az apostoli munkát egyaránt a dél-amerikai redukciók mintájára szervezte meg, és a sok szétszórt szálláshely lakóit egy nagy központba szervezte. János pedig nyugodtan szemlélte, hogy korábbi módszerét mennyire semmibe veszik.

Rövid ideig együtt dolgozott Chaumonot-val, de egészségi állapotának gyengülése és a bennszülöttek ellenséges magatartása miatt vissza kellett térnie Quebecbe. Útközben eltört a kulcscsontja, ami igen sok kínt okozott neki. Miközben újra a huron indiánok között misszionált, társával, Lallemant-nal együtt megtámadták az irokézek, elfogták és kegyetlenül megölték őket. Kísérőjük, Christophe Regnaut laikus testvér pontos beszámolót írt a kínzásukról és halálukról. János 1649. március 16-án adta életét Krisztusért.

Landei János a normandiai Dieppe-ben született, s a hódítók között érkezett Kanadába, melyet akkoriban úgy neveztek: Új Franciaország. Megismerkedett a jezsuita misszionáriusokkal és jelentkezett segítő testvérnek. Jouges Izsák vette maga mellé, amikor az irokézek közé indult. Vele együtt fogták el az indiánok, s ugyanúgy megkínozták, mint Izsák atyát. Vele együtt halt meg 1646. október 19-én hajnalban.

Daniel Antal szintén Dieppe-ben született 1601. május 27-én. Kétéves filozófiai és jogi tanulmányok után, 1621-ben Rouenban belépett a jezsuita rendbe. Clermont-ban és Párizsban tanulta a teológiát, s miután felszentelték, 1630-ban Eu-be küldték tanítani. 1632-ben a huron misszió tagjaként Kanadába indult.

Először a franciák lelkipásztora volt, 1633-ban Brébeuf János kísérője lett és az indiánok közé ment. Ihonitiriában telepedtek meg, s Antal főként a gyermekekkel foglalkozott. Megzenésítette nekik a Miatyánkot, az Üdvözlégyet és a Tízparancsolatot, s a gyermekek ezt énekelték a kápolnában, de játék közben is. Annyira közel került a gyermekekhez, hogy amikor a misszió vezetősége úgy határozott, hogy Quebecben iskolát nyit a leendő rézbőrű szeminaristák számára, Antal atyát jelölték ki nevelőnek. Két évig viselte e hivatalt. 1638-ban visszatért a misszióba előbb Ossossanéba, majd egy másik faluba.

Itt érte az irokézek támadása 1648. július 4-én. Éppen befejezte a szentmisét, mikor megkezdődött a harc és az öldöklés. Az öregek, az asszonyok és a gyermekek a kápolnába menekültek. Antal atya elfutott a betegek sátrába, s ott megkeresztelte a katechumenokat, majd visszasietett a kápolnába, általános feloldozást adott, és fegyvertelenül a támadók elé ment. Azok egyetlen csapással megölték, majd az utolsó szál emberig mindenkit elpusztítottak. Antal testét a lángok közé vetették.

Lallemant Gábor előkelő párizsi családból született 1610. október 10- én. Gyenge, törékeny alkatú gyermek volt. 1630-ban lépett a jezsuita rendbe, s mindjárt misszióba akart menni. Elöljárói engedélyével külön fogadalmat tett, hogy minden erejét és egész életét az indiánokért ajánlja fel. Felszentelése után Moulins-ban, majd Bourges-ban tanított. 1646-ban kapott engedélyt, hogy elinduljon a kanadai misszióba.

Szeptember 20-án érkezett Quebecbe. Nagybátyja, aki szintén jezsuita, a kanadai misszió vezetője volt, maga mellett tartotta, s csak 1648 júliusában engedte Brébeuf János társaként a huronok földjére. Nagy buzgalommal kezdte tanulni a nyelvet. 1649. március 16- án az irokézek megtámadták a falut, s előbb Brébeuf Jánost, majd Gábor atyát ölték meg.

Este hatkor kezdték a kínzást, s amit csak ki tudtak találni, mindennel gyötörték. Másnap reggel kilenc óra tájt az egyik vadember megelégelte és lefejezte. De utána kivette a szívét és megette, mert a bátorságát szerette volna megszerezni.

Garnier Károly Párizsban született 1605. május 25-én. A clermont-i jezsuita kollégium növendéke volt, 1624-ben belépett a rendbe. 1635- ben szentelték pappá, s a következő évben misszionáriusként küldték Kanadába. Augusztus 3-án érte el a huronok földjét. Ihonitiriában, majd Ossossanéban telepedett meg, és hihetetlen gyorsasággal megtanulta a bennszülöttek nyelvét. Hirdetni kezdte az evangéliumot, de igen nagy nehézségeket jelentett az indián telepek szétszórtsága. Hatalmas távolságokat kellett bejárnia egyik falutól a másikig.

Az indiánok hagyományos vallásossága ellenállt. Tetézte a nehézségeket, hogy a varázslók őt tették felelőssé egy járványért. De épp a járvány idején vívta ki magának a ,,bárány'' nevet, olyan önfeláldozóan törődött a betegekkel. A varázslók a járvány elmúltával már nem támadták annyira, 1637-től mégis állandó életveszélyben volt. 1646-ban a Farkas törzs szálláshelyén, Etbaritában és a Szarvas törzs helyén, Ekarreniondiban misszióstelepet alapított, s az elsőt Szent Jánosról, a másodikat Szent Mátyásról nevezte el. Etbaritát azonban hamarosan megtámadták az irokézek, lakóit megölték és mindent felégettek. Amikor Károlyra rontottak és megölték, éppen a keresztvizet öntötte egy haldokló indiánra. 1649. december 7-én lett vértanú. A Szent Mátyás-telepről két jezsuita csak napokkal később temette el a misszióstelep kápolnájának romjai közé.

1925-ben boldoggá, 1930-ban szentté avatták őket. Ünnepüket 1969-ben egy napra tették és felvették az egyetemes naptárba.

Istenünk, ki a kereszténység kezdetét Kanadában Szent János és társai igehirdetésével és vére ontásával szentelted meg, engedd kegyesen, hogy az ő közbenjárásukra a kereszténység vetése mindenütt napról napra gyarapodjék!

-------------------------------------------------------------------------------

Keresztes Szent Pál

KERESZTES SZENT PÁL 1694-ben született Ovadában (Alessandria, Genuától északra). Szülei nemes származásúak voltak. Családi neve Danei Pál Ferenc volt. Korán árvaságra jutott, de őrizte édesanyjától kapott jámborságát.

Sokat imádkozott, mélyen tisztelte a Szent Szüzet, vállalta a fájdalmakat zokszó nélkül. Ifjú korában kereskedő volt, de tökéletesebb életre törekedett. Vágyódott a vértanúság után ezért beállt Velencében keresztes vitéznek. Egy hang visszatérésre szólítását hallotta másféle szenvedést ígérve neki.  Remete lett az Orbetello közelében levő Argentaro hegyen. Mindenről lemondott, szegényeknek és betegeknek szolgált. Társakat gyűjtött maga köré, és 1720-ban megalapították a passzionisták rendjét, teljes nevén "a Szent Keresztről és a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedéséről nevezett sarutlan papok kongregációját". 1727-ben pappá szentelték, 1737 után szerzetesházakat alapított, apostoli tevékenységet folytatott, közben kemény penitenciát vállalt. Nehéz megpróbáltatásokat kellett a megnemértés és magárahagyottság miatt elszenvedni, mindezt örömmel viselte. Nagyhatású beszédeket tartott, sokakat megtérített. 1773-ben szerzetük megkapta a római Szent János és Pál mariatot a Celio dombon. Ide települt mint rendfőnök, és itt, 1775. okt. 18-án halt meg. IX. Piusz pápa 1867. június 29-én, (Szent Péter és Pál napján) szentté avatta, ünnepét április 28-ra tette. A Vatikáni Zsinat után került ünnepe halála napjához.