A legenda szerint a 7. században élt ír herceg emlékének napja. Titokban elhagyta a királyi udvart, hogy magányában istennek zavartalanul szolgálhasson. Először az apostolok sírjához zarándokolt, majd a Rajna-vidéken remeteként legeltette egy uraság nyáját.

Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához.

Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda – vágtában hajtva lovát – hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak.

Szent életmódjának a hire elterjedt. A földművesek seregestül jöttek hozzá, hogy beteg barmaikat megáldja. Végül a tholei kolostor apátjának választatották, pappá szentelték.

A VII. század elején halt meg. Azon a helyen temették el, ahol remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, és hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált .

A pásztorok védőszentjükként tisztelik.

Kultuszának nyomai hazánkban a 18. sz.-ban bukkantak föl. Ettől az időtől kezdve találkozhatunk szobraival, képeivel, amelyek leggyakrabban pásztorként ábrázolják. Tiszteletének legnagyobb propagálója Padányi Biró Márton veszprémi püspök volt, aki a Sümeg melletti Deákiban kápolnát építtetett tiszteletére, ahová az 1755. évi marhavész idején, okt. 20-án körmenetet is vezetett.

Szobrai főleg a Dunántúlon, Buda vidékén, Heves m.-ben és a Jászságban gyakoriak: gyakran szerepel üvegképeken is. Egy-egy marhavész után számos községben helyeztek el Vendel szobrot, rendszerint a falu végén vagy a határ azon részén, amelyen az állatok a legelőre jártak.

Szent Vendel napját ugyancsak számos községben fogadott ünnepnek tartották, körmenetben vonultak a szobrához, hogy a falut megvédje a dögvésztől. Göcsejben Szent Vendel napján nem fogták be a szarvasmarhát, hogy kár ne essék bennük. Csornán Szent Vendel tiszteletére mondatott mise után hazavitt szenteltvizet a jószág ivóvizébe öntötték, hogy Vendel minden bajtól megóvja az állatokat.

A jószágtartó gazdák, a pásztorok, elsősorban a juhászok védőszentjükként tisztelték.

A Vendel-kultusz nyomait Ny- és Közép-Európában is megtaláljuk; ezek általában marhavész elleni védekezésre, az őszi beterelésre, a pásztorszegődtetésekre utalnak. Ereklyéit St. Wendelin városa, egyúttal híres búcsújáróhely, a Saar-vidék szakrális súlypontja őrzi.