KÉPGALÉRIA –  klikk a képre!

Az ünnepségen részt vett Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Szabadi Árpád református esperes, Felföldi László debrecen-nyíregyházi egyházmegyei püspöki helynök, valamint több római és görögkatolikus lelkipásztor és református lelkész.

Az egyházi méltóságok mellett jelen volt Tiba István országgyűlési képviselő, Vincze Andrásné, Hortobágy, illetve Veres Margit, Balmazújváros polgármestere, Déry János, a Hortobágy Templomáért Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének tagjai.

Az istentisztelet elején Palánki Ferenc püspök áldotta meg a templomot, Fekete Károly püspök pedig áldást mondott, majd igét hirdetett.

„Bene docet qui bene distinguit”: „jól tanít, aki jól tud megkülönböztetni”, tartja a régi mondás – kezdte beszédét a református püspök, utalva János apostolra, aki evangéliumában megmutatja a különbséget Keresztelő János és Jézus között. Életünkben gyakran összekeveredik az eszköz és a cél. Az eszközből cél lesz, így az nem tudja betölteni eszköz szerepét. Közben elvetjük a célt, és megrekedünk az úton. Keresztelő János és Jézus útja szétválik, amikor mindkettő eléri, kiteljesíti önazonosságát. Kezdetben a tanítványok sem tudtak különbséget tenni köztük, de hamarosan kiderült, melyikük az eszköz, és melyikük a cél. Keresztelő János a Krisztusra találás eszköze, a pusztában kiáltó hang, a hírnök – mutatott rá Fekete Károly püspök, majd a pusztát mint ősi szimbolikus helyet állította elmélkedése középpontjába, ahol Jézus az életküldetésre készült elő.

A pusztában önmagához és Istenhez is közelebb kerülhet az ember. Mindezt a hortobágyi puszta mélyén is meg lehet tapasztalni, ahol hosszú kilométereken keresztül nem találkozik senkivel az ember. Ebben az egyedüllétben megszülethet az Istenre szorultság érzése is. Keresztelő János Jézusról mint az Isten bárányáról tanít, aki elveszi a világ bűneit, aki áldozat, ugyanakkor harcos, hatalmas és győztes Úr és Király. Adventben, valamint a templomszentelés ünnepén Isten bárányát kell megtalálnunk, aki elhordozza a világ bűneit, folyamatosan megtartva, hordozva az embert – fogalmazott Fekete Károly püspök.

„Uram, jó nekünk itt lenni” – idézte a Szentírás szavait Palánki Ferenc megyéspüspök, és Jézus tanítására emlékeztetett: emésszen bennünket a buzgóság Isten házáért. Jézus tudta, mi lakik az emberben, milyen gyengék, bűnökkel terheltek vagyunk, de mindez nem akadályozta meg abban, hogy eljöjjön közénk. A bűn megszentségtelenítette a világot, de minden templom megszentelt hely, amely már nemcsak ehhez a világhoz tartozik, hanem a transzcendens világhoz is. Ezután a megyéspüspök az Alföld sajátosságát kiemelve egy képet tárt a hallgatóság elé: ha messzire nézünk, úgy látjuk, összeér az ég és a föld. A templomban és a szívünkben is – mely keresztségünk óta a Szentlélek temploma – ugyanígy összeérhet az ég és a föld.

Miért kell a 21. században is templomot építeni? – tette fel a kérdést a püspök. – Azért, mert tudjuk, hogy a templom különleges hely, és akárhol épül is, Isten jelenlétére tanít, figyelmeztet, és feladatot ad számunkra. A katolikus templom bejáratánál elhelyezett szenteltvíztartó szimbolizálja a megtisztulást. Miután ez megtörtént, lépünk a templomba, az egyházba, a közösségbe, hogy Isten igéje megvilágosítsa értelmünket, eligazodást kapjunk az életünkhöz. Végül az oltárnál, a szentáldozásban egyesülhetünk Istennel, hogy olyan emberekké válhassunk, akikben összeér az ég és a föld.

A főpásztor utalt arra az időszakra, amikor a Hortobágyon sok embert megkínoztak, több ezer családot kényszerítettek arra, hogy embertelen körülmények között éljen. A hortobágyi templomban leteheti az ember a múlt, az emlékezés terheit, megtisztulhat, egyesülhet Istennel, és új emberként, hiteles tanúságtevőként, élő templomként járhatja életútját a világban. Legyünk élő templomok, hiteles tanúi Isten jelenlétének és annak az összefogásnak, egységnek, amire az ökumenében célként tekintünk – zárta beszédét Palánki Ferenc megyéspüspök.

Az ünnepségen Déry János, a Hortobágy Templomáért Alapítvány kuratóriumi elnöke történelmi pillanatnak nevezte a templom megáldását, hiszen az UNESCO-világörökség részeként is ismert ezernyolcszáz lakosú Hortobágy az egyetlen település Magyarországon, ahol az Árpád-kor óta nem állt templom. Az egykori rabgazdaság helyén 1966-ban megalapították Hortobágy falut, de templomépítésre akkor sem gondoltak. A hívek viszont évtizedek óta imádkoztak érte a vasárnapi szentmiséken, amelyeket a ’80-as évek végén Déry János otthonában tartott Szenes József nyugalmazott plébános.

Az ima meghallgatásra talált – idézte fel a templomépítés történetét a kuratóriumi elnök. 2000-ben az akkori polgármester, Cseri Géza kezdeményezésére létrejött a Hortobágy Templomáért Alapítvány, majd elkezdődött az építkezés Rácz Zoltán Ybl-díjas építész tervei alapján. A templom alapkövét 2000 szeptemberében rakták le. A tizenhat évig tartó munkálatok költségeit a katolikus és a református hívek, valamint a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete hozzájárulásaiból, illetve egyházi és állami támogatásból fedezték.

* * *

A templom tornyán ott látható a csillag és a kereszt is: Isten felé mutatja az irányt minden felekezet számára. Harangjait a Hortobágy kulturális értékeiről nevezték el Kisbojtárnak, Hívogatónak és Számadónak – ez utóbbin ott az ősi felirat: „Vivos voco, mortuos plango, fulgura frango”, azaz „az élőket hívogatom, a holtakat siratom, a villámokat megtöröm”.

Déry János felidézte 2003 karácsonyának élményét, amikor még tető híján, a csillagos ég alatt tartották az éjféli misét. Akkor azt gondolták, hétszáz év után először volt éjféli mise Hortobágyon. Ám a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének tagjai elmondták, a „Borsós”-táborban titokban, de ezer ember előtt egy katolikus és egy evangélikus lelkész tartott ökumenikus „éjféli misét” 1952 karácsonyán. Egy fiatal miskolci lány, Balassa Zsuzsa – aki szintén részt vett a templomszentelésen – a szalmazsákja alatt rejtegetett a táborban egy Madonna-képet, amit még egykori otthonából vitt magával. 1952 karácsonyán az a kép volt a betlehem.

A képet mostantól az ökumenikus templom őrzi, amely egyben a hortobágyi kényszermunkatábor központi emlékhelye is. A kitelepítettek nevei emléktáblán olvashatók az épületben.

Az ünnepség végén Vincze Andrásné, a község polgármestere tolmácsolta Bodó Sándor országgyűlési képviselő köszöntőszavait, és bejelentette, hogy az önkormányzat százezer forintot adományoz a templom további berendezéséhez.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír