Erdő Péter bíboros, prímás a budapesti Szent István-bazilikában mutatott be krizmaszentelési szentmisét március 29-én délelőtt. A liturgiában a főegyházmegye lelkipásztorai megújították papi ígéreteiket.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Nagycsütörtök délelőtt az olajszentelési szentmise vezeti be a szent három nap ünneplését. Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetes papokkal közösen mutatta be a szentmisét, melyen koncelebráltak a főegyházmegye segédpüspökei, Snell György és Cserháti Ferenc, valamint teljes papsága, illetve együtt ünnepeltek a főegyházmegye diakónusai és hívei is.

A főpásztor bevezető szavaiban nagycsütörtök két ajándékára, az Eucharisztiára és a krisztusi papságra irányította a jelenlévők figyelmét. Majd elmondta: „Most, amikor folytatjuk készületünket a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, újra és újra rádöbbenünk, hogy papságunk titka, szentsége, szakramentuma elválaszthatatlanul összekapcsolódik az Oltáriszentség, a szentmise kegyelmi valóságával. Ha valóban úgy imádjuk az Eucharisztiát mint Krisztus legfőbb és legméltóságosabb ajándékát, hiszen benne maga a megváltó áldozat válik jelenvalóvá, akkor megrendülten fedezzük fel papi hivatásunk szépségét és erejét.”

Aki tudja imádni az Oltáriszentséget, annak megnyílik a lelke a papi hivatás elfogadására is. Igaz ez azokra, akik most jelentkeznek a szolgálatra, de igaz ránk is, akiknek újra és újra fel kell szítanunk magunkban a kegyelmet, amelyet a papság kézfeltétele által kaptunk. Kérjük Krisztust, aki Urunk és Mesterünk, hogy erősítsen meg minket a szent szolgálatban, és támasszon új papi hivatásokat egyházmegyénk számára! – mondta a bíboros.

Az alábbiakban közreadjuk Erdő Péter szentbeszédét.

Kedves Testvéreim a Püspöki és a Papi Rendben!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban Krisztus megvallja, hogy az ő személyében teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, szabadon bocsássam az elnyomottakat és meghirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18–19; vö. Iz 61,1–2) – így beszéli el ezt Lukács evangélista. De Izaiás prófétánál ezen a helyen ott szerepel az is, hogy „gyógyítsa a megtört szívűeket” (Iz 61,1). Mindez pedig fontos üzenet papi küldetésünk számára.


2. Az Újszövetség teljes és egyetlen papja Jézus Krisztus. Ő mutatta be az Atyának a végtelen értékű áldozatot. De az ő papságából részesedünk mi is az egyházi rend szentsége által. Ezért ajánlja nyomatékosan Boldog VI. Pál pápa a papoknak: „hogy minden nap méltón és áhítattal mutassák be a szentmisét, hogy önmaguk is, a többi keresztény is a keresztáldozatból bőségesen fakadó gyümölcsöket élvezzen” (VI. Pál, Enc., Mysterium fidei, 1965.09.03.; magyarul: Bűnbocsánat és Oltáriszentség, kézirat gyanánt közre adja a Magyar Katolikus Püspöki Kar, Budapest 1976, 343.). Ahogyan Szent II. János Pál pápa tanítja: egy nagy titoknak, egy nagy misztériumnak lettünk a tanúi és a szolgálattevői. A határtalan szeretet misztériumát szolgáljuk. Az a tapasztalat, amelyet az Egyház kétezer év alatt szerzett az irgalmasság szolgálatában, erőforrásunk a papi élet és a jövő számára (Vö. Luigi GINAMI, Cenacolo: dono e mistero.  Lettere del Giovedí Santo di Giovanni Paolo II, prefazione Card. F. X. N. Van Thuan, Casale Monferrato 2002, 70.). A szent pápa arra szólít fel minket, hogy evezzünk a mélyre. Bízzunk Krisztus szavában! Tőle induljunk el, tárjuk ki előtte a szívünket és a Szentlélek szavakba nem foglalható sóhajtásával nyíljunk meg a mennyei Atya felé! Fedezzük fel a minket összefűző testvériség logikáját!

3. Köszönetet mondok minden paptestvéremnek azért a rejtett munkáért, amelyet Isten országa építéséért végeznek. Minél szerényebb és rejtettebb ez a papi szolgálat, annál értékesebb Isten színe előtt. Isten ugyanis látja szándékainkat és gondolatainkat, hibáinkat és minden jó igyekezetünket. Erősítsük hát meg az Istenhez fűződő szeretet-kapcsolatunkat! Imádkozzunk személyesen, szerető bizalommal, mert ez tesz minket igazán képessé arra, hogy szívvel-lélekkel Krisztus személyében cselekedjünk. A felszentelés eltörölhetetlen jegye folytán érvényes minden szentség, amelyet szabályosan szolgáltatunk ki. Ha pedig így van, akkor titokzatosan kifejtheti hatását is az emberek lelkében. De különösen is hatékony lehet Isten kegyelme, ha megérzik rajtunk az emberek, hogy valóban szeretjük Istent és életünk középpontjának tartjuk őt. 

4. A Messiás küldetéséhez tartozik, hogy gyógyítsa a megtört szívűeket. Jézus hatalmat adott az apostoloknak a bűnök megbocsátására. De bánat nélkül nincs bocsánat. Ha él is az emberekben a természetes igazságérzet és valamilyen érzék a jó és rossz iránt, bátran, világosan és kifejezetten tanítani is kell őket Isten akaratára, és fel kell tárnunk előttük Isten megbocsátó szeretetét. A bűnbánat szentsége, a kiengesztelődés szentsége Krisztus ajándéka az Egyház számára. Kitartóan és gyakran keressük hát a szentgyónás alkalmait, mert így tudunk ráhangolódni tartósan is Isten akaratára. De biztosítanunk kell a rendszeres és gyakori gyónás lehetőségét a ránkbízott hívők számára is. Jézus azt mondja egyszer a tanítványoknak az éhes tömeg láttán, aki a pusztába is követte őt: „Ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16) Felszólít bennünket arra, hogy végtelen irgalmasságának megújuló kenyerét mi törjük meg az emberek számára. Mert megtisztulhat ugyan a megkeresztelt ember a tökéletes bánat útján is bűneitől, de igen nehéz tökéletes bánatra nevelni, és sohasem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy a mi bánatunk igazi és legfőbb oka az Isten iránti hálás szeretet volt. A szentáldozáshoz pedig maga az Egyház kívánja meg, hogy a bűnbánat szentsége révén tisztuljunk meg bűneinktől, hiszen a szentáldozás nem csupán magánügy, hanem közösségi lakoma, közös részesedés, amelynek mindannyiunk számára kölcsönös üzenete van.

Kérdezzük meg magunktól, hogy valóban nagylelkűen veszünk-e részt az isteni irgalom titkának szolgálatában? Segítjük-e híveinket, hogy újra felfedezzék a kiengesztelődés szentségének szépségét? Rávilágítunk-e arra, hogy ez megszentelődésünk alapvető eszköze? Érvényes ez a saját életünk számára is, sőt a gyakori gyónás átélt öröme és kegyelme erősíti meggyőződésünket és lendületünket, hogy gyóntatóként is szívesen rendelkezésre álljunk. Legyenek templomainkban állandó gyóntatási idők!Írjuk ki, közöljük ezeket világosan és legyünk is ott a gyóntatószékben a megjelölt időben akkor is, ha kevesen nyitják ránk az ajtót. Különösen a forgalmas helyeken törekszünk arra, hogy a templom napközben is minél több órán át nyitva legyen. Ez a feltétele annak, hogy megfelelő időben szervezhessük meg a gyóntatást is. Fontos az is, hogy állandó együttműködés legyen a paptestvérek között. Közös tervezéssel, kölcsönös segítséggel biztosítsuk a hívek szolgálatát! És akkor újra szorosabban összetalálkozhat a bűnbánat szentsége és az eucharisztikus lelkiség. A gyónásra készülő és a gyónásban megújult ember örömmel térdelhet le a tabernákulum előtt és életének részévé teheti a gyakori szentáldozás szokását.

5. Isten irgalmának közvetítése, a kiengesztelődés szolgálata szükségessé teszi, hogy tartalmas katekézissel segítsük az erkölcsi érzék fejlődését és a lelkiismeret nevelését. Így leszünk képesek tudatosan vállalni az evangélium radikális követelményeit.

Ma különösen ezekhez a feladatokhoz kérjük a felszentelésben kapott kegyelem világosságának és erejének megújulását mindannyiunk lelkében! Ámen.

* * *

A homília után következett a papi ígéretek megújítása. Ezt követően a bíboros arra kérte a híveket, imádkozzanak papjaikért, hogy legyenek Krisztusnak, az örök Főpapnak hűséges szolgái, akik a híveket Krisztushoz, az üdvösség forrásához vezetik. 

Ezután állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját. A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, a krizmához való olajat pedig megszentelte. 


Az Eucharisztia liturgiáját a jelen lévő papok együtt végezték, majd a kiengesztelődésnél minden egyes püspök, pap és diakónus sorban a főpásztorhoz járult.


Az áldás után a diakónusok, a papság, a püspökök és a főpásztor ünnepélyes körmenetben vitte a megáldott és megszentelt olajokat, melyeket ezt követően az egyes plébániák képviselői hazavihettek templomaikba.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír
(ki)