Egyházi szertartás keretében temették újra szeptember 16-án Esterházy Jánost a Nyitra melletti Alsóbodokon. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Marek Jędraszewski krakkói érsek volt, aki František Rábek szlovák tábori püspökkel és Bíró László magyar tábori püspökkel koncelebrált.

A felvidéki magyarok ügyét felkaroló politikus alsódoboki emlékkápolnája Paulisz Boldizsár vállalkozó magántelkén épült fel. A hamvakat tartalmazó urnát lánya, Malfatti-Esterházy Alíz adta át. A szentmisén és az újratemetési szertartáson több mint ezer ember vett részt, többek között az Esterházy család magyar és lengyel tagjai, valamint számos magyarországi és szlovákiai közéleti személyiség, köztük Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Szilágyi Péter, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete.

Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon. A szlovákiai magyar politikai életbe az 1920-as évek közepén az Országos Keresztényszocialista Párt tagjaként kapcsolódott be; 1931-ben a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökévé, egy évvel később pedig az Országos Keresztényszocialista Párt elnökévé választották. 1935-től a kassai kerület nemzetgyűlési képviselője volt a prágai parlamentben, 1936-ban az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke lett. Az első bécsi döntést követően Szlovákiában maradt, ahol 1945 tavaszáig a Szlovenszkói Magyar Párt elnöki tisztét töltötte be, s e tisztségében 1938 és 1945 között a szlovák parlamentben képviselte a magyar kisebbséget.

Esterházy János keresztény-konzervatív elveit megőrizve határozottan elutasította a nemzetiszocialista eszméket, s az abból fakadó politikai gyakorlatot. A második világháború kitörése után a menekülő lengyeleket segítette, elítélte a katyńi tömeggyilkosságot, 1942. május 15-én pedig lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a zsidók deportálását lehetővé tevő törvény megszavazását a szlovák parlamentben. 1943-tól – a szlovákiai és a magyarországi közélet radikalizálódása miatt – fokozatosan visszavonult a politikai szerepléstől. Tevékenysége ekkor főleg a szegények és rászorulók támogatására irányult, például zsidók és más üldözöttek bújtatását, menekülését segítette. A politikust 1944 decemberében a nyilasok Budapesten letartóztatták, s bár arra kényszerítették, hogy lemondjon a magyar pártelnökségről, párttársai 1945 tavaszán újra elnökké választották. Ezt követően a szlovák állam bírósága börtönbüntetésre ítélte, majd a Gestapo is elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért illegalitásba kényszerült. 

A háború után Esterházy János újra bekapcsolódott a szlovákiai magyarok jogvédelmébe, azonban a szlovák belügyi szervek letartóztatták és átadták a szovjet hatóságoknak, melyek a Szovjetunióba hurcolták, és tízévi munkatáborra ítélték. 1947-ben, távollétében, a szlovák népbíróság koholt vádak alapján kötél általi halálra ítélte, ám a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására 1949-ben átadták Csehszlovákiának. Ezt követően halálos ítéletét a köztársasági elnök életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta. A már súlyosan beteg Esterházy a következő éveket a legkeményebb csehszlovákiai politikai börtönökben töltötte, a morvaországi Mírovban érte a halál 1957 márciusában. Holttestét elégették.

Esterházy János földi maradványait 2007-ben, a család és a magyar kormány kérésére Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter közbenjárására, a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában találták meg. A prágai sírból akkor kiemelt hamvakat tartalmazó urnát a család kapta meg – ez került méltó nyughelyére szeptember 16-án.

Forrás és fotó: Szövetség a Közös Célokért Komáromi Területi Iroda

Magyar Kurír