Készület a szentté avatásra (Róma, Szent Péter tér, 2019. október 10. délután)

John Henry Newman bíboros 1801-ben született Londonban. Fiatalon diakónussá szentelték az anglikán egyházban. Egy intenzív, elmélkedéssel és imával töltött időszak után megértette, hogy a római egyház Jézus Krisztus tanításainak igazi őrzője, és katolikus hitre tért. Élete zarándokút volt az igazság felé. Írásaiban saját megtérésének útját a dühödt vihar utáni kikötéshez hasonlítja: „Megtérésem pillanatában magam sem voltam tudatában annak az intellektuális és morális változásnak, ami elmémben lejátszódott. Nem tűnt úgy, hogy a kinyilatkoztatás alapvető igazságaiban szilárdabb hittel rendelkezem, vagy jobban ura lennék magamnak; buzgóságom nem növekedett; de az volt a benyomásom, hogy egy viharos átkelés után révbe értem; ezért a boldogságom attól kezdve egészen mostanáig változatlan maradt.”

1847-ben szentelték pappá, majd létrehozta a Néri Szent Fülöp Oratóriumot Angliában. XIII. Leó pápa bíborossá kreálta. 1890-ben hunyt el Birminghamben, XVI. Benedek pápa is ott avatta boldoggá 2010. szeptember 19-én. A boldoggá avatást megelőző este Londonban tartott imavirrasztáson XVI. Benedek pápa felidézte az angol teológus tanításait: „Newman élete arra tanít minket, hogy az igazság, az intellektuális tisztesség és a hiteles megtérés iránti szenvedélynek nagy ára van. Az igazságot, amely szabaddá tesz bennünket, nem tarthatjuk meg magunknak; tanúságtételt igényel, és arra van szükség, hogy mások is meghallják. Végső soron meggyőző ereje önmagából fakad, nem pedig az emberi ékesszólásból vagy az érvelésekből, amelyekben felhasználják.”

A boldoggáavatási szentmisén XVI. Benedek pápa kiemelte: Newman bíboros „megélte a papi szolgálat mélyen emberi oldalát a birminghamiek áldozatos szolgálatában azokban az években, amelyeket az általa alapított oratóriumban töltött. Látogatta a betegeket és a szegényeket, vigasztalta az elhagyatottakat, gondját viselte a börtönben levőknek. (...) Nem meglepő, hogy halála után ezrek álltak az utcák mentén, amikor földi maradványait temetkezési helyére szállították.” Newman bíboros mottójára utalva – Cor ad cor loquitur (A szív a szívhez szól) – XVI. Benedek kifejtette: ez a mottó „lehetővé teszi, hogy behatoljunk a keresztény élet megértésébe, ami hivatás az életszentségre, és amit úgy tapasztalunk meg, mint a szív intenzív vágyát arra, hogy bensőséges szeretetközösségre lépjünk Isten Szívével”.

*

Dulce Lopes Pontes a brazíliai Bahia állambeli Salvador városban született 1914-ben, Maria Rita néven. Hatévesen elvesztette édesanyját, nevelését nagynénjei vették át. 13 éves korában az egyikük magával vitte, hogy megmutassa neki a város legszegényebb részeit, és ez a látogatás felébresztette érzékenységét. 18 éves korában belépett az Isten Anyja Szeplőtelen Fogantatása Misszionáriusai (SMIC) kongregációba, ahol a Dulce nevet kapta. Hivatásának egyik forrása a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz élete volt. „Kis Szent Teréz példája nyomán hiszem, a Gyermek Jézus előtt kedvesek a szeretet kis cselekedetei, akármilyen kicsinyek is.”

Szeretetének kis tettei nagyon hamar nagy szociális kezdeményezésekké váltak, és Dulce nővér megalapította a bahiai keresztény munkásemberek mozgalmát, a Szent Ferenc munkásainak unióját is. Később betegeket kezdett befogadni a bahiai Salvador egy szigetén elhagyott házakba. Miután kilakoltatták, egy volt halpiac területén található épületbe költöztette őket, de az önkormányzat ezt sem engedélyezte. Nem maradt más hely a hetven, orvosi kezelésre szoruló ember számára, mint a rendház tyúkólja, amelyet Dulce nővér rövid idő alatt átmeneti kórházzá alakított. Így indult az egyik alapítása, a Szent Antal kórház, amelyet végül hivatalosan 1959-ben nyitottak meg 150 férőhellyel. Ma már 3 ezer embert látnak el naponta a kórházban.

Dulce nővér alapításait ma Obras Sociais Irmã Dulce, azaz Irmã Dulce Szociális Művek néven ismerik, mely a brazil törvények szerint magán-szeretetszolgálatként működik. Oktatási központot is működtetnek Szent Antal néven a Simőes Filho régióban, Bahia államban.

Dulce Lopes Pontest 1988-ban José Sarney brazil elnök és Szilvia svéd királyné támogatásával Nobel-békedíjra jelölték.

Élete utolsó harminc évében egészsége megromlott, légzésfunkciója harminc százalékra csökkent. 1990-ben kezdett gyorsan rosszabbodni az állapota, tizenhat hónapon át kórházban volt, ahol II. János Pál pápa is meglátogatta. A nővér és a pápa már tíz évvel korábban is találkoztak Brazíliában egy magánkihallgatáson. Később átvitték Dulce nővért a Szent Antal kórházba, ahol 1992. március 12-én meghalt. Mélyszegénységben élő emberek ezrei kísérték utolsó útjára. Testét átvitték az Isten Anyja Szeplőtelen Fogantatása-templomba, ahol észrevették, hogy nem indult oszlásnak.

A boldoggá avatásához szükséges csoda 2001-ben történt, amikor a ma 42 éves Cláudia Cristiane Santos túlélt egy szülés utáni, csillapíthatatlan vérzést. Az orvosok már feladták a reményt, de a vérzés hirtelen elállt, amikor családtagjai Dulce nővér közbenjárását kérték, és imaláncba kezdtek José Almí de Menezes atya vezetésével. A nővér erényes, a legkisebb dolgokból kiinduló, az imádságot és az irgalmas szeretetet a központba helyező életét igazolta a csodás gyógyulás. „A szeretet minden akadályt legyőz” – szokta mondani Dulce nővér.

*

Giuseppina Vannini Rómában született 1859. július 7-én Angelo és Annunziata Papi gyermekeként, Judit névre keresztelték. Négyéves korában elveszítette édesapját, három évvel később édesanyját is. A három testvért szétválasztották: Augustót egy anyai nagynéni fogadta be, Júliát Szent József nővéreire bízták, a hétéves Juditot pedig a Conservatorio Torlonia nevű árvaházban a Szeretet Nővérei nevelték hitre, készítették fel az életre. Óvónői képesítést szerzett, és 21 évesen belépett a Szeretet Nővérei sienai noviciátusába. Egészségügyi okokból nem sokkal később visszatért Rómába, ahol a probáció idejét is töltötte. Végül a rend elutasította, alkalmatlanság miatt. Lelke mélyén érezte a hívást a szerzetesi életre, ezért nagyon szenvedett és kereste útját a hivatása felé.

32 éves volt, amikor elment Luigi Tezza kamilliánus atyához, hogy tanácsot kérjen tőle. Tezza, aki nem sokkal korábban azt a feladatot kapta, hogy állítsa vissza a Szent Kamill Leányai rendet, Juditra bízta ezt a küldetést. Észrevette, milyen magabiztos, imádságos és önfeláldozó lelkületű, és két másik lánnyal együtt felkészítette őket a szerzetesi életre, így alakult meg az első közösség. 1892. február 2-án, Szent Kamill megtérésének évfordulóján – abban a szentéllyé alakított szobában, ahol a szent meghalt – a vörös posztóból készült keresztet felvéve megalakult az új kamilliánus család. Judit a Giuseppina nővér nevet vette fel és kinevezték elöljárónak. Az új rend küldetése a betegápolás volt, beleértve a házi betegápolást is.

Szent Kamill leányai növekedtek számban, de még várniuk kellett az egyházi hatóságok végleges megerősítésére. XIII. Leó pápa azonban úgy döntött, nem engedi új közösségek alapítását Rómában, ezért a nővéreknek el kellett menniük a városból. A sajtó azonban csodálta a tevékenységüket, és a vikárius bíboros is támogatta őket, elérte, hogy „kegyességi társaságként” közösségek alakulhassanak az irányítása alatt. Giuseppina anyának sikerült elterjeszteni a társaságot Olaszország más részeiben és Argentínában is. Bár egészsége ingatag volt, nem kímélte magát, sorra látogatta minden évben a házakat. Sikerült elérnie, hogy 1909. június 21-én megalakult a Szent Kamill Leányai Kongregáció. Miután 1910-ben végiglátogatta az olasz és a francia házakat, 1911. február 23-án súlyos szívelégtelenségben meghalt. Tizenhat házat hagyott hátra Európában és Amerikában, 156 fogadalmas nővérrel.

1994. október 16-án II. János Pál avatta boldoggá.

*

A svájci Margarita Bays 1815. szeptember 8-án született La Pierraz-ban, Fribourg közelében. Az életét Istennek szentelte, úgy döntött, hajadon marad. Varrónőként tevékenykedett, miközben sokat imádkozott, mindennap járt misére. Szabadidejében hitoktatást is vállalt, segítette a szegényeket, a betegeket, a haldoklókat. 1854. december 8-án csodálatos módon meggyógyult vastagbélrákból, éppen akkor, amikor IX. Piusz kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Ezzel egy időben megkapta a stigmákat, amelyeknek misztikus eredetét számos orvosi vizsgálat után püspöke elismerte. Belépett a ferences világi rendbe. 1889. június 27-én Siviriez-ben halt meg.

1995. október 25-én II. János Pál avatta boldoggá, miután elismert egy csodát: Marcel Ménétrey tizenkilenc éves diák 1940-ben túlélt egy hegymászóbalesetet, és ennek következtében pap lett.

*

Mariam Thresia Mankidijan nővér 1876. április 25-én született az indiai Kerala államban, Putenchirában, elszegényedett nemesi családban. Édesanyja, aki keresztény szellemben nevelte, 12 éves korában meghalt. Mariam már nagyon fiatalon a betegek és haldoklók gondozásának szentelte az Úrnak felajánlott életét. Mivel nem sikerült szerzetesnek vagy remetének állnia, három barátnőjével a plébánián szolgálatot teljesítve látogatták a rászorulókat, az árvákat, a súlyos betegeket, a feketehimlőben és leprában szenvedőket is. Kezdetben az egyházi hatóságoknak és a városlakóknak sem tetszett, hogy a helyi szokással ellentétben egyedül járják az utcákat. Mariamnak misztikus tapasztalatai voltak, megtapasztalta a keresztre feszítés és a stigmák fájdalmát. Ez azonban akkoriban félreértésekre adott okot, gyanakvást ébresztett.

Miután rövid időt töltött a sarutlan kármeliták közösségében, Mariam Thresia Mankidijan felhatalmazást kapott a püspöktől, hogy megalapítsa a Szent Család Nővérei kongregációt, amelynek fő célja az imádságon és elmélkedésen kívül a lányok keresztény nevelése, a súlyos betegek, haldoklók ápolása, a leginkább rászorulók megsegítése volt. Mariam tizenkét éven át vezette az új alapítást, novíciákat nevelt, három új konventet, két iskolát, két kollégiumot, egy tanulmányi házat és egy árvaházat alapított, miközben a világban dúlt az első világháború. Egy elüszkösödött seb miatt halt meg 50 éves korában, 1926. június 8-án Kuzhikkattusseny-ben.

A kongregáció az egész világban elterjedt, 2000-ben 1592 szerzetesnővérük és 119 novíciájuk volt.

Mariam Thresia Mankidijant II. János Pál avatta boldoggá 2000. április 9-én. 

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír