Ottavio Ortiz 1879. április 19-én született Limában. Fiatalkorát és ifjúságának egy részét Rímacban (ma Lima népes kerülete) töltötte. Rendszeresen látogatta a Rímacban létesített oratóriumot, az első, Peruban létrehozott szalézi művet és már fiatalon magába szívta Don Bosco karizmáját. 1893 decemberében asztalosnövendékként lépett be a szakiskolába, amelyet a szaléziak a leginkább rászoruló fiúk számára nyitottak meg. A püspöknek egyik látogatása alkalmával megakadt a szeme a tehetséges, szorgalmas fiún, és megjegyezte: „Miért nem taníttatjátok ezt a gyereket? Asztalos helyett pap is lehetne belőle!” – és így is lett.

A noviciátust Callaóban végezte, és 1902-ben örökfogadalmat tett Paolo Albera rendkívüli vizitátor kezébe. Ugyanebben a házban folytatta tanulmányait. 1907. január 27-én pappá szentelték, ő lett Peru első szalézi papja. Piurába küldték igazgatónak, hogy megalapítsa a szerzetesi iskolát, és hogy irányítsa a munkát Cuzcóban és Callaóban.

1921. november 21-én kinevezték az Andok északi részén található Chachapoyas püspökének. A limai Segítő Szűz Mária-templomban szentelték püspökké 1922. június 11-én. Chachapoyas városa 2300 méter magasan van, a hozzá tartozó egyházmegye magyarországnyi területet foglal magába, 250 ezer fős népességgel. Egy hónap utazás után az új püspök elérte püspökségének központját, amely előtte öt évig üresen állt. Ezek után az élete folyamatos utazás volt: hosszú napokon át lovagolt, gyalogolt a Cordillerákban, erdőkben, folyókon át. Felmászott a jeges csúcsokra, majd lement a völgybe, hogy a szétszórt falvakban élő hívőkkel találkozhasson.

Püspöki jelmondatául a szalézi rend mottóját, a „Da mihi animas”-t („Lelkeket adj”) választotta, és élte is. A szegények nála mindig elsőbbséget élveztek. Püspökként létrehozott egy napot, amikor ebédet osztottak a szegényeknek, hogy Chachapoyasban minden szegény embernek legyen mit ennie.

Már a kezdetektől szervezett missziókat és lelkigyakorlatokat a hívők és a papok számára. Ezt az intenzív programot kiterjesztette az egyházmegye minden központjára. Katekézist tartott és prédikált, gondoskodott a papokról és a szeminaristákról, előmozdította a hivatásokat. 37 éves püspöki szolgálata alatt folyamatosan dolgozott, mindig megtartva szalézi stílusát: szeretetreméltó volt, barátságos, általában vidám, közel az emberekhez. A régi püspöki palota folyosói mindig tele voltak fiatalokkal. A katekizmus szenvedélyével a szívében, minden egyes alkalommal, amikor csak megengedhette magának, tanított. Született szervező volt: nyolc lelkipásztori látogatást tett; három egyházmegyei szinódust és egy sikeres egyházi kongresszust tartott; átszervezte a plébániai archívumokat; szövetségeket és testvérületeket hozott létre; újságot adott ki; szemináriumot alapított. Isten szeretete nála a hétköznapokban nyilvánult meg, és éppen ez volt az, ami rendkívülivé tette.

Amikor a limai érseki szék megüresedett, a pápa nevében az apostoli nuncius neki ajánlotta fel azt, de Ortiz püspök megköszönte és elutasította a javaslatot, mondván, hogy „megházasodott” az egyházmegyéjével és a pueblók népe között akar maradni haláláig.

1958. március 1-jén, a szentség hírében halt meg.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír