Antal 1195-ben született, Lisszabonban előkelő, vallásos szülők gyermekeként. Fernando névre keresztelték. 15 évesen ágostonos kanonokrendi kolostorba lépett, amely azonban a világi és egyházi elöljárók közti viszály kereszttüzébe került. Ez a tény, valamint a kolostor gazdagsága más út felé vitte Fernandót: a szegények közössége felé.

1220 nyarán csatlakozott a Santo Antonio dos Olivais nevű kis rendház közösségéhez, a testvérekhez, akik a kolostor ajtajánál koldultak. Fölvette szegény ruhájukat, keresztnevét pedig templomuk védőszentje, Remete Szent Antal nevére cserélte. Vértanú akart lenni, ezért engedélyt kért, hogy Marokkóban hirdethesse az evangéliumot. El is jutott az észak-afrikai országba, ott azonban súlyosan megbetegedett, ezért 1221 tavaszán vissza kellett térnie Európába. Isten hajóját egy viharban Szicília partjaihoz sodorta. Kilenc hónapot töltött a szigeten gyógyulásáig. Később csatlakozott a ferences rend egyetemes káptalanjához az Assisi melletti Prociunkulában. Találkozott magával Szent Ferenccel is. Az észak-itáliai tartományfőnök Montepaolo remeteségébe küldte, hogy szemlélődő életet folytasson.

Egy év múlva, pappá szentelésén váratlanul prédikálnia kellett. Minél tovább beszélt a csendes, mindaddig rejtettségben élő és figyelemre alig méltatott Antal, szavai annál élénkebbek és melegebbek lettek, láthatóan teljesen eltöltötte a Szentlélek tüze. Hallgatói lélegzetüket visszafojtva figyelték. Nem tudós értekezést hallottak a papság mivoltáról, hanem a legszebb hasonlatokat és a legtalálóbb szentírási idézeteket, valamint a mélységes megtapasztalások szavait a szív bőségéből.

Elöljárói nem kis meglepetéssel szereztek tudomást rendkívüli felkészültségéről, nem is sejtett Szentírás-ismeretéről. Felső-Itáliába küldték, hogy a tévtanítók ellen prédikáljon. Amikor szegény vándorprédikátorként faluról falura, városról városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról, szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: „A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.”

Antal még ágostonos kanonokként Lisszabonban és Coimbrában fáradhatatlan buzgalommal egészen rendkívüli jártasságot szerzett a Szentírásban. IX. Gergely pápa – csodálattal eltelve Antal egyik beszéde után – „a Szentírás szekrényének” nevezte.

Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációval és vitával. Rendtársai azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, s Antal megbízatást kapott a tanításra. „Azt akarom – írta Ferenc Antalnak –, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.” Megbízatásával Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.

1224-ben Dél-Franciaországba, Montpellier-be ment, mely az eretnekháborúban a katolikusok főhadiszállása volt. Antal fegyverzete Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt.

1227-ben ismét visszatért Felső-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Páduában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Pádua városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott. Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény, amely szerint ezentúl az adós csak vagyonával, nem személyével vagy szabadságával kezeskedik.

Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét. 1231. június 13-án, harminchat éves korában meghalt.

A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következtében IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével.

XII. Pius pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította. Ünnepét kezdettől június 13-án ülték meg, s tisztelete gyorsan általánossá vált.

A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, amikor a halászok kigúnyolták, a tenger halainak prédikált, mint valamikor Ferenc az ég madarainak. Egyszer egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy addig nem hisz, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. Akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

***

Páduai Szent Antal az utasok, a szobrászok, agyagmunkások, porcelánkészítők patrónusa. Terméketlenség, láz, hajótörés, háborús ínság, pestis esetén fohászkodtak hozzá. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában.

Jelképei a liliom, a gyermek Jézus, égő szív, tűz, hal, szamár, mostrancia és ostya.

***

Szent Antal tiszteletének első hazai nyoma IV. Béla király családjában bukkant föl. Övé volt az a házioltár (1253), amelyen az Árpád-ház szentjei mellett Ferenc és Antal is látható. Ezt az együttest az magyarázza, hogy Béla király édestestvérét, Erzsébetet, a franciskánus harmadrend tagját, szinte egyidőben avatta szentté az Egyház a rendalapítóval és Antallal.

Szent Antal tisztelete azonban a magyar középkorban még nem vált általánossá, a 17. század folyamán bontakozott csak ki. 1663-ban Pozsonyban alakult Szent Antal-társulat, majd Gyöngyösön, Kecskeméten.

A Habsburg-dinasztiában, nemsokára pedig az arisztokrácia és polgárság körében is ebben a században terjedt el a Ferdinánd név, amely Páduai Szent Antal keresztneve volt.  Ekkor terjed el mind szélesebb társadalmi körökben az Antal és az Antónia név is.

Antal neve Szegeden szólásban is megtalálható: akinek bortól kipirosodott az arca, arra azt is mondják, hogy kiverte a Szent Antal tüze. A kunszigeti szójárás pedig arra használja, akinek a jóllakottságtól gyöngyözik, kipirosodik az arca.

Talán nincs is olyan templom hazánkban, amely Szent Antal képmását, szobrát, perselyét nélkülözné.

Szent Antal ünnepe éppen a liliomnyílás idejére esik. Kézenfekvő volt, hogy a ferences templomokban ezt a gazdag szimbolikájú virágot az ő tiszteletére meg is áldják. Névünnepén Szent Antal oltárát liliommal díszítették föl. Asszonyok, lányok liliomszállal a kezükben szoktak részt venni a misén.

Szent Antalhoz szoktak könyörögni az eladólányok is, hogy küldjön kérőt nekik.

Antal a szegedi dohánykertészek, paprikatermelők védőszentje. Általában erre a napra fejeződik be a palántaültetés, a munka legnehezebbje, most már csak áldás kell hozzá.

Antal napját az idősebb szegedi parasztnemzedékek pirosbetűs ünnepként ülték meg, kint a földön, szőlőben semmiképpen nem dolgoztak.

Hercegszántón láttuk, hogy az elvesztett olvasót, érmet, egyéb holmikat a megtaláló Antal templomi szobrának talapzatára helyezi, innen aztán elviheti a gazdája. Századeleji följegyzés szerint Apátfalván a gazdátlanul elhagyott olvasónak Szent Antal olvasója a neve. Ha valaki megtalálja, a templom Szent Antal-szobrára akasztja, hogy feledékeny gazdája ott majd ráleljen. Néha egész csomó rózsafüzér függ a szent lábánál, nem viszi el senki, mert nem az övé. Ha azután valaki olyan szegény hal meg, akinek még olvasója sem volt, akkor ezekből vesznek el egyet és ráfonják a halott ujjaira.

(Forrás: A szentek élete, Ünnepi kalendárium)

Magyar Kurír