Vajon lehetséges lenne egy nép, egy nemzet lényegét egyetlen profilképbe sűríteni?

Ha ki kellene a fészbukra  tenni  a magyarok profilképét, vajon ki , mit választana?

Részemről megvan. Biztosan tudom.

Most, hogy haza érkeztünk Csíksomlyóról, és már lassan leülepedtek az élmények, megosztok egy pillanatképet… ha úgy tetszik, egy profilképet.

Fenn a nyeregben, a pünkösd szombati szentmisén fogalmazódott meg bennem mindez, a kérdés és a válasz is…

Óvatos becslések szerint kb. hatszázezer zarándok gyűlt össze, bár én már felfelé menet is jóval többnek érzékeltem…. minden irányból özönlöttek a magyarok… senki által nem irányítva, csodálatos rendben, tülekedés, hangoskodás nélkül ért fel a hatalmas embertömeg, mintha egy mágnes húzta volna magához az embereket … bizonyára így is volt… bár ezt nem a fizikusok tudnák bizonyítani…

Már a misére várakozás is csoda volt. Az oltár mögött, a Salvator kápolna tövéből figyeltem, ahogy egyre jobban megtelik a tér, egyre kevesebb a zöld folt, valahogy mindenki  – miként egy láthatatlan helyosztótól vezérelve – megtalálta a helyét, s egyre szélesebben terült el a tömeg az erdő alján tőlem jobbra, tehát Tusnád irányába. Körülöttünk is egyre többen telepedtek le, sok-sok család is kicsi gyerekekkel. Nem tudom, mi teszi ezt, bizonyára a genius loci, a hely szelleme, de nem esett  egy hangos szó, nem volt egy ingerült szülő, egy ordító, rohangáló kisgyerek… mindenki a legbékésebben elvolt…. beszélgetett, falatozott, nézelődött… békesség volt, a legszentebb békesség…

A szentmisét áhítatos figyelemmel követte hatszázezer ember. A szabadban.

S amikor a liturgiában elhangzott:  imádkozzunk!,  hirtelen csend lett. Nem egy kis templomban, pár hívő vagy esetleg egy bazilika nagyobb gyülekezetében, hanem az Isten szabad ege alatt.

Kb. hatszázezer ember csendben imádkozott.

„Üvölt a csönd fülemben…”

Megfogható, tapintható sűrűségű energia vett körül, delejes erő járt át … aki ezt még nem élte át ott, gyakorlatilag nem élt át még semmit.

S aztán majd két óra elteltével ugyanez a tömeg megindult lefelé… ugyanilyen fegyelmezetten, olajozottan, kulturáltan, mint felfelé, rendőrök, segítők, kordonok, biztonságiak irányítása nélkül… egy óra alatt kiürült a nyereg, szinte mindenki leért már.

S akkor föntről még egyszer lenéztem a már szinte üres térre … és döbbenten konstatáltam: nincs szemét. A smaragdzöld mezőn tisztaság, nyoma sincs annak, hogy feljött, itt tartózkodott, majd levonult kb. hatszázezre ember. Nem maradt utánuk dúlás, szeméthegyek, eldobált élelmiszer, műanyag, piszok. Egyetlen egy szemetes konténer nem volt látható, mégsem maradt szemét. Nem kellettek takarító brigádok, kukásautók, mert senki nem szemetelt…

Lefényképeztem, ide teszem, ha hiszi az olvasó, ha nem, ott készült, egy órával a szentmise után.

Hatszázezer magyar Csíksomlyón, a nyeregben. Én ezt választanám a magyarok profilképének.

És legszívesebben elhoznám ide a junckereket/schulzokat/verhovstadtokat és egyebeket Brüsszelből, nézzék meg, mi forog kockán Európában! Mit veszíthetünk!

Nézzenek le a nyeregből a páratlan szépségű Csíki medencére, ahol, mint gyöngyfüzérre felfűzve a kis falvak, s a templomtornyok egymásnak integetnek évszázadok óta… nézzék meg itt a magyarokat, akiknek ősei életüket adták Istenért, hazáért, családért… imádkozzanak velünk, ha még tudnak… s talán rádöbbennének, mik is azok az „európai értékek…”

Tudom, hogy hatszázezer magyar ezért (is) imádkozott … hogy mindez megmaradjon, hogy megmaradjunk…

Magyarok Istene, hallgass meg minket!