„Más Vigasztalót…”

A más Vigasztaló az Igazság Lelke, aki örökre velünk marad. Azért „más”, mert az eddigi vigasztaló maga Jézus volt, aki búcsúzni készül az apostoloktól, s ezért ígéri meg a Szentlelket. Akik befogadják, akik hisznek Benne, azokban benne fog lakni, érezhetik hatását életük minden napján.

„Nem hagylak árván titeket” (Jn 14,18) – ez az ígéret a keresztény remény alapja.

XVI. Benedek pápa írja a reményről: „Az embernek sok kisebb-nagyobb reménye van napról napra. Élete különböző szakaszaiban különféle remények. Néha úgy tűnik, hogy ezek egyike, másika teljesen kitölti az ember életét, nincs szüksége további reményekre. Ilyenek ifjúkorban a beteljesülő nagy szerelem reménye, a hivatás megtalálása, jól fizető állás, család, biztos egzisztencia, nagy, döntő siker, stb. Ha ezek beteljesednek, megmutatkozik, hogy ez nem minden. Megmutatkozik, hogy szükség van egy mindezek feletti reményre. Az embert csak valami végtelen elégítheti ki, ami mindig több, mint amit valaha is itt a földön elérhet.” (Vö.: Spe Salvi 30.)

Valóban szükségünk van hétköznapi reményekre, mert ezek napról napra megtartanak az úton, de nem elegendőek a nagy remény nélkül, mely felülmúlja az összeset. Ez a nagy remény pedig csak Isten lehet, aki a – Szentlélek által – nekünk ajándékozza magát. (Vö.: Spe Salvi 31.)

Mi nem a hosszú életet reméljük Istentől, hanem az ÉLET-et! Ez az élet pedig az isteni élet, a Lélek szerinti élet, vagyis az élet teljessége.

„Ti nem a test, hanem a lélek szerint éltek, ha valóban az Isten Lelke lakik bennetek.” (Róm 8,9)

A kinyilatkoztatás Jézus Krisztusban lett teljessé, Ő az Isten az embereknek szóló üzenetének teljessége. Eddig is jelen volt Isten, hiszen Szent Pál szerint: „benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Jézusban azonban sajátságos módon mutatkozott meg az Isten. A megtestesülésről írja szent János apostol: „az Élet megjelent!” (1Jn 1,1). Mintha eddig nem lett volna élet. Jézus a láthatatlan Isten képmása. Fülöpnek mondja: „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9).

A Szentlélek elküldésével már nem mond újat az Isten magáról, hanem „eszünkbe juttat mindent” (Vö.: Jn 14,26), amit Jézustól tanultunk, és belevon bennünket a Szentháromság szeretetközösségébe.

A teremtés révén Isten képmásai lettünk, Jézus pedig testvérünk lett, és a saját lelkét adta át nekünk! Ezzel egyben megvalósítandó feladatot is kaptunk, de nem a magunk erejéből, hanem a Szentlélek erejében és segítségével kell teljesíteni küldetésünket. „Én majd kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad” (Jn 14,16). Aki újjászületett a Szentlélekben, a Lélek ihletését kapja, a Lélek szerint él, valóban a Lélek lakik benne. Az ilyen Lélektől ihletett ember mehet akár sivatagi pusztaságba is, paradicsomkert lesz körülötte, s az emberek békességre és szeretetre, erőre és vigasztalásra találnak nála. „Aki hisz bennem, annak szívéből, amint az Írás mondja, az élő víz folyamai törnek elő”. (Jn 7,38)

Erre küld és vezet bennünket a Szentlélek életünk minden napján. Legyünk mi is „más vigasztaló”, ragyogtassuk fel életünkkel az Isten képmását, hogy szolgálatunk által az Ő szeretetére gyulladjanak embertársaink.

Palánki Ferenc/Magyar Kurír