Az Osservanza-bazilika mestere: 
Szent Antal apát (1435 körül)

Szent Antalnak a keresztény hagyomány a legrégibb időtől fogva a „Nagy” megtisztelő jelzőt adta, annak ellenére, hogy Antal csak egy szegény közép-egyiptomi földműves volt, nem vitt végbe semmiféle történelemalakító tettet. Neve mégis mélyen belevésődött az osztatlan kereszténység történetébe, alakjából magával ragadó erő áradt, amely sok kortársát is elbűvölte. Ez a világtól futó remete, aki egyre nagyobb magányra törekedett, indította el a monasztikus élet hatalmas mozgalmát, amely a külső és belső támadások dacára máig töretlenül fennmaradt.

Antalról nemcsak a legendák elbeszélései állnak rendelkezésünkre, hanem cáfolhatatlan, történelmi súlyú tanúbizonyságok is. Alexandriai Szent Atanáz érsek 365 táján keletkezett regénye ugyan inkább eposzteremtő szándékkal íródott, de a 4. század szerzetesi irodalmában megbízható tanúságtevőket találunk, különösen Pakhomioszt. És fennmaradt hét levél is magától Antaltól, valamint az Atyák mondásai (Apophtegmata Patrum) címen ismert nagy gyűjteményben megtalálhatók Antal mondásai, amelyekből jól kirajzolódik egyénisége.

Antal 250 körül született Koméban, Közép-Egyiptomban. (Decius császár (249–251) épp ebben az időben keresztényüldözést indított, amely az egész Római Birodalomra kiterjedt.) Jómódú családban nőtt föl. Húszéves volt, mikor meghaltak a szülei, és ráhagyták a családi birtokot, valamint neki kellett gondoskodnia húgáról is. Egy alkalommal azonban a szentmisén felismerte, hogy neki szól az, amit a lektor Máté evangéliumából éppen olvas: „Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán gyere, és kövess engem!” Olyan ellenállhatatlan ereje volt a szónak, hogy Antal úgy tett, amint hallotta: eladta a családi birtokot, és ami nem volt szükséges a húgáról való gondoskodáshoz, a szegényeknek adta. Azután megkezdte új életét, amelyről még nem is sejtette, hová fogja őt vezetni.

Ifjabb David Teniers: Szent Antal megkísértése (1644–1646)

Visszavonult a hétköznapi élettől, és teljesen a vallásos gyakorlatoknak adta át magát, elsősorban a zsoltárimádkozásnak. Kezdetben még a falu közelében lakott, később a Líbiai-sivatagban egy sziklasírban, majd egy omladozó kastély romjai között húzta meg magát. Egy barátja hordott neki kevéske ételt. Ettől eltekintve minden összeköttetést megszakított a külvilággal. De minél inkább eltépte a földi ragaszkodások kötelékeit, annál elviselhetetlenebb lelki támadások érték. Ősi keleti elképzelések szerint a sírok és az elhagyott helyek, mindenekelőtt pedig a sivatagok a démonok hazája voltak. Antal ebbe a birodalomba hatolt be, és ott épített magának szállást. A démonok pedig támadást indítottak ellene. Antal „Isten teljes fegyverzetét” öltötte magára, hogy „a sátán cselvetéseinek ellenállhasson” (Ef 6,11). Így ő lett a győztes.

Francisco de Zurbarán: Nagy Szent Antal (1664 körül)

Amikor pedig húsz év után ismét az emberek közé ment, úgy jelent meg előttük mint bölcs férfi, aki „ismeri a mélységes titkokat, és telve van Istennel” (Antal élete). A szigorú önsanyargatások ellenére nem tört meg a teste. Arcán azoknak a hatalmas tapasztalatoknak fénye tükröződött, amelyek bensőleg átalakították. Özönleni kezdtek hozzá az emberek, akik imáiba ajánlották magukat, vagy szerzetesi életet akartak élni az ő vezetése alatt. Antal nem tudta ostromukat elhárítani. A közeli és távoli környéken mindenfelé remeteségek nőttek ki a földből. Így lett a világ elől menekülő remetéből a „szerzetesek atyja”. Habár Antal sohasem fogta össze őket olyan tartós közösséggé, amelynek közös szabályzata van.

Antal, ha a szükség úgy kívánta, otthagyta a sivatagot. Ez történt például akkor is, amikor Maximinus Daia császár idejében (308 táján) az alexandriai börtönökben sínylődő hitvallókat erősítette a hitükért vívott harcukban. Egy másik alkalommal, élete vége felé, püspök barátja, Atanáz kérésére ment a fővárosba, hogy nyilvánosan föllépjen az ariánusok ellen. Maga Konstantin és gyermekei is leveleztek Antallal. Elmúlt már kilencvenéves, amikor útra kelt, hogy szemtől szemben láthassa a másik nagy remetét, Pált. Találkozásukat Szent Jeromos leírásából ismerjük.

Az Osservanza-bazilika mestere: 
Szent Antal és Szent Pál találkozása (15. század)

Antal százöt éves korában halt meg, 356-ban. Mivel arra kérte testvéreit, hogy titokban temessék el, sírja kétszáz éven át ismeretlen volt. 561-ben találták meg. Ereklyéit ma Arles-ban, a Szent Julien-templomban őrzik. Élete nagy hatással volt Szent Ágostonra is. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Franciaországban a 11. században alapítottak egy betegápoló társulatot, melyből az antonita rend kifejlődött. Két nemes férfi, apa és fia Szent Antal ereklyéje által meggyógyult az anyarozs okozta betegségből. Hálából kórházat építettek és ápolták a hasonló bajban szenvedőket. Mivel Szent Antal az anyarozs okozta gyulladás ellen hathatós közbenjárónak bizonyult, magát a bajt „Szent Antal tüzének” nevezték. Antalt a tizennégy segítőszent között is tisztelték.

A koptok, a szírek és a bizánciak január 17-én ünneplik Szent Antalt. Jeruzsálemben már az 5. században ugyanezen a napon emlékeztek meg róla. Rómában a 12. században vették át ünnepét.

Joos van Cleve: Nagy Szent Antal (16. század)

A bizánci művészetben a 8. századtól ismert képein ősz szakállú szerzetesként ábrázolták, kezében könyvvel. A 12. századtól az ortodox és a nyugati művészetben is feltűnt. Az antoniták alapítása után főként a betegek patrónusának tekintették és ekként ábrázolták. Attribútumai az ördögöket elriasztó kis harang, csengettyű T alakú boton, fáklya, erszény, láng, mankó, disznó, ördög a lábánál, illetve a szent remete temetésénél segédkező két oroszlán. Gyakran ábrázolták Remete Szent Pálnál tett látogatását, és főleg a 15–16. században megkísértését.

Az Osservanza-bazilika mestere: 
Szent Antal megkísértése arannyal (1435 körül)

Orbánc, bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok patrónusa.

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remeteélettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)