Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend, Remete Szent Pál, első keresztény remetéről kapta nevét. Remete Szent Pál, más néven Thébai Szent Pál, vagy Anakhoréta Szent Pál (227/228 – 341. január 15.) a pálosok szellemi őse.

Remete Szent Pál kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és nagy vagyon birtokosa lett. 249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik – megtörve a kínzásoktól – megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég erősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt.

Isten megérintette a fiatal Pált menekülésében, ezért úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában). A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót. Egy barokk-kori festményen a hollót egy angyal vezeti selyemszalagon – az Isten gondviselő jóságára utalva ezzel. Az üldözések alábbhagytak, majd 313-ban Nagy Konstantin császár rendelete nyomán meg is szűntek, életéből hat évtizedet imába és munkába merülve mégis visszavonulva töltött Pál.

Élete vége felé egy másik egyiptomi remete, Szent Antal – miután látomásában tudomást szerzett Pálról – látogatta meg őt. Szent Jeromos, aki maga is tapasztalatból ismerte a pusztai remeték életét, így írja le: „Megnézték egymást a szent vének nagy csodálkozással, s aztán összeölelkezve nevükön szólították egymást, mintha már régi ismerősök lennének és nagy hálát adtak Istennek.

Szent Pál 341. január 15-én halt meg. Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a barlanghoz, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott. Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált teteme 1169-ben Konstantinápolyba, 1240-ben pedig Velencébe került, a Szent Julián-templomba.

A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. A király 1381-ben hadisarcként megszerezte Remete Szent Pál mumifikálódott holttestét és a magyar földre hozatta. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt. Először Budára, a királyi vár kápolnájába szállították az ereklyét és ünnepélyes, nyilvános tiszteletre kihelyezték. Pálos szerzetesek őrködtek mellette. Innen ünnepi körmenetben a Rend főmonostorába, a mai Budaszentlőrincre szállították, ahol kápolnát építettek a remete szent tiszteletére. Hamarosan az ország minden részéből érkeztek ide zarándokok. Így keletkezett a középkorvég egyik legnépszerűbb búcsújáróhelye, s így lett végleg magyarrá az egyiptomi szent.

A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.

magyarno.com