Évközi 4. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 1,21–28)

Jézus híre egyszerre elterjedt Galilea egész vidékén, miután néhányan látták, hogy a tisztátalan lelkeknek parancsol, miután hallották az „új” tanítást, mégpedig hatalommal alátámasztva mindezt, miután hallhatták a tisztátalan lelkekkel való párbeszédét.

De mi Magyarhonban élünk. Magyarhonban, ahol annak terjed el azonnal a híre, ha valahol valaki valamilyen különadót akar bevezetni, ahol annak terjed el azonnal a híre, ha valahol messze tőlünk lelőnek, megkéselnek, felrobbantanak valamit, valakiket. S annak terjed el azonnal a híre, ha hosszú izgalmas hetek után valaki megnyer egy televíziós szuperprodukcióját, tehetségkutató versenyét.

Rossz hírek, jó hírek terjednek, terjengenek, csak mintha Jézus híre kullogna valahol a mindennapok hírdömpingje sorának végén. Jól van ez így? Vagy amúgy magyarosan erre is illik a régi mondás, miszerint „jó bornak nem kell cégér”?

Másképp ismerem Jézust. Másképp ismerem az Urat. Világosan megmondta: „Menjetek és hirdessétek…!” Párbeszédet folytatok Vele, hiszen imádkozó ember vagyok, s párbeszédünkben replikázok: „Menni? Hova, Jézus? Hirdetni? Mit, Jézus? Nem láttalak téged imaházban felolvasni, tanítani. Nem éreztem még, hogy hatalommal tanítanál, s nem úgy, mint az írástudók. Nem hallottalak még téged, Jézus, párbeszédet folytatni démonokkal, hogy megrendülve felfigyeltem volna rá. S nem tapasztaltam még, Jézus, hogy parancsolnál a tisztátalan lelkeknek és azok nagy kiáltással távoznának a fogva tartottakból. Ha megyek is Jézus, mert menni kell (látod mindig úton vagyok), de hírem sajnos nincs Rólad.”

S ekkor feleszmélek üveges tekintetemből, megfáradt, hírektől túltáplált európai-magyar létemből, s megrázom magam. S rádöbbenek. Akár férfiak vagyunk, akár nők, férjjel, férj nélkül, feleséggel, feleség nélkül, de ami közös: a világra van gondunk. (Holott talán már arra sincs, hogy férjünknek/feleségünknek tetsszünk…) Igen, a világra van gondom. S valójában az Úrra! Nos hát... Rá mégis kevés gondunk van. Hát hogy van ez Európa? Hogy van ez Magyarország? Alig lenne valaki, akinek gondja van az Úrra?

„Kit küldjek? Kit küldhetek?” Mély csönd. Lehorgasztott fejek, szemérmesen lesütött szemek, ujjaink zavart babrálása. S egyszer csak… Hátulról valaki fejét felemeli. Tekintete egyenesen előre szegeződik, feláll. „Engem küldj!” Valaki megérzi szíve mélyén a prófétaság karizmáját, melyet az Úr az ő szent népe (magyar népe) körében is bőkezűen osztogat. S a nép körében támadt új prófétának két kérdése van csupán Pásztora és pásztora felé: „Mi az üzenet? Hova menjek?” S ezzel élni kezd a Jó Hír: a Mennyek Országa elközelgett. Köztetek van.

Koós Ede/Magyar Kurír