A L’Osservatore Romano február 16–17-i számában Rino Fisichellával, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnökével közöltek interjút arról, mit jelent a szegénység és az irgalmasság jeleinek felmutatása az Egyházban több mint két évvel a szentév után.

– A több mint két éve lezárult irgalmasság szentéve egyik legjelentősebb örökségét az irgalmasság péntekjei jelentik, amelyek továbbra is rendszeresen jelen vannak Ferenc pápa lelkipásztori tevékenységében. Mit jelentenek?

– Az irgalmasság péntekjei folytatódnak, mert jellé váltak, amelyet az Egyház a világnak ad. A pápa a jubileumi évben kezdeményezte, havonta egyszer valósítottuk meg. Azt szerettük volna jelezni, hogy a pápa meglepetés-látogatásai útmutatást jelentenek az Egyház, a lelkipásztori tevékenység számára. 2018-ban is megszerveztünk néhányszor. Mindig szimbolikus gesztusok voltak: a pápa, aki elmegy a perifériára egy iskola felső tagozatos diákjaihoz; ellátogat egy egészségügyi központba, ahol Dél-Olaszországból származó betegeket kezelnek; fiatal értelmi fogyatékosokat keres fel, akik levelet írtak neki arról, mennyire vágynak a látogatására; elmegy, hogy találkozzon azokkal, akik a kábítószer és a prostitúció világában a modernkori rabszolgaságban élnek. Jelet ad a szegénység különféle formáiról, hogy ne feledkezzünk meg róluk: a szegénységnek sok arca van. Hozzászoktunk, hogy általánosságban beszélünk a szegényekről, pedig ezeknek az embereknek az arcára a kirekesztés, a figyelmetlenség, a közöny, a leselejtezés teljesen eltérő formái nyomják rá bélyegüket. Ezekkel a péntekekkel a pápa fel akarja hívni a figyelmet arra, hogy az irgalmasság cselekedetei nemcsak azok a testi és lelki cselekedetek, amelyekről a hittanórán tanítottak nekünk, hanem mindazok a cselekedetek, amelyekkel az életben nap mint nap szembesülünk. Nem tizennégy van tehát belőlük, hanem végtelen. Ezek a péntekek arra emlékeztetnek minket, hogy mindennap – ahogyan Ferenc pápa mondja – „irgalmaskodnunk” kell, vagyis konkrétan meg kell énünk az irgalmasságot.

– A szentév másik öröksége az irgalmasság misszionáriusainak jelenléte. Mi a feladatuk ma?

– Az irgalmasság szentévének lelkisége folytatódik. Az irgalmasság kulcsszó Ferenc pápa megértéséhez. A szentévet valóban egyetemes szinten éltük meg. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a szent kaput a világ minden székesegyházában megnyitották, és a kegyhelyeken is. Körülbelül 950 millió hívő élte meg a szentév gazdagságát. Nem a számok fontosak, de jelzik, hogy az egész Egyház intenzív módon élte meg, nemhogy bukás lett volna, ahogy rossz nyelvek próbálják sugallni különböző okokból. A misszionáriusok folytatják a munkájukat. Idén a pápa találkozott velük, és egy nagy odaadást igénylő feladatot bízott rájuk. Néhány héttel ezelőtt audienciára hívta a kegyhelyek vezetőit, és emlékeztette őket arra, hogy a kegyhelyeken még meghatározóbbnak kell lennie az irgalmasság misszionáriusai jelenlétének. Ez azt jelenti, hogy nagyon kedves számára ez a különlegesen fontos téma.

– Jelenleg hányan vannak a misszionáriusok?

– Körülbelül ezren, de a számuk növekedni fog, mert azt szeretnénk, hogy egyre jobban láthatóvá váljanak, egyre kiterjedtebb és hatékonyabb tevékenységet végezzenek. Jövőre országos találkozók lesznek, még mielőtt 2020-ban ismét Ferenc pápával találkoznak. Készítettünk egy évkönyvet is, amelyet minden püspöknek elküldünk, hogy személyesen is meggyőződjenek a misszionáriusok fontosságáról, és esetleg felvegyék velük a kapcsolatot különleges események, ünnepek kapcsán – mint a 24 óra az Úrért, vagy a nagyböjt –, hogy mint igehirdetők érzékennyé tegyék az embereket az irgalmasság témájára. Ők a szentévi üzenet folytonosságát konkrét módon jelenítik meg.

– Tavaly év végén a pápa megünnepelte a szegények második világnapját. Mi az értelme ennek a kezdeményezésnek?

– Ez a nap mindenekelőtt egy jel. És mint minden jel, hívás arra, hogy lássunk túl a konkrét valóságon. A szegények világnapja elsősorban a pápa üzenete által jelenik meg, ami minden évben egy elmélkedést, de egyben provokációt is jelent. A legutóbb, 2018 novemberében ünnepelt világnap témája az volt: „Íme, egy szegény kiáltott, s az Úr meghallgatta őt”. A pápa elmélkedése azt akarta megértetni velünk, hogy nem mindig vagyunk összhangban azzal, amit Isten ad válaszul a szegények szükségleteire, mert közönyösek maradunk, és továbbra is elfordítjuk a tekintetünket. A jel ebből a perspektívából nézve megérintette az emberek szívét, és a világban kezdik konkrétan is megünnepelni a szegények világnapját. Sok világnap van, különböző témákban, köztük olyanok is, amelyeket már több mint fél évszázada ünneplünk. A szegények világnapját még csak másodszor tartottuk meg, vagyis még ki kell fejlődnie. Ezzel együtt megrendítő, milyen kezdeményezéseket szerveznek az egyházmegyékben. Csak hogy egy példát mondjak, a berlini székesegyház idén restaurálás miatt zárva van, de az érsek erre az alkalomra kinyitotta, egy nagy „étkezővé” alakította, hogy befogadja a szegények ebédjét. Nem elhanyagolható ennek a gesztusnak a jelentősége azért sem, mert Németországról inkább az a kép él bennünk, hogy gazdag, bőségben élő ország. És ennek az ellenkezőjét láttuk, amikor a berlini székesegyház újra megnyitotta kapuit a szegények előtt, egy időben azzal az ebéddel, amelyet a pápa a római VI. Pál teremben költött el a szegényekkel. A helyi egyházakban ebben az értelemben a világnap az a pillanat, legalább egyszer egy évben, amikor a főszereplők valóban a szegények, akik ily módon evangelizálnak minket. Ha odafigyelünk a szegényekre, közvetítik az üzenetet: az evangélium örömét.

– Melyek voltak a legjelentősebb kezdeményezések ebből az alkalomból?

– Meg kell említeni a szolidáris egészségügyi központot, amely november 12-e és 18-a között végezte feladatát. Szeretném kiemelni azt a tényt, hogy a Szent Péter téren állították fel, vagyis „a pápa házán” belül. Megnyílt a szívünk, amikor azt láttuk, hogy a központot a hét minden napján megrohamozzák a szükséget szenvedők. Ez azt jelenti, hogy szükséghelyzet van, ez is annak a jele, hogy legalább egyszer egy évben a középpontba kell helyezni a szegényeket. Több mint háromezer egészségügyi szolgáltatást nyújtott a központ, és több száz orvosságot szereztünk be, osztottunk szét. Az adatokon túl inkább a személyes történetek számítanak, amelyek megtanították nekünk azt is, hogy figyeljünk a különleges igényekre, amelyekre nem gondoltunk. Volt például egy vendégünk, aki szemvizsgálatra jött. Az orvos a mi ábécénk jeleit mutatta fel neki, de ő nem tudott válaszolni, mert bevándorló volt, és nem ismerte a betűket. A szemorvos akkor számokat mutatott neki, és így közös nyelvet találtak. Egy másik példa, amikor átadtuk a laboreredményeket. Volt olyan ember, aki csak nézte, de nem tudta értelmezni. Nagy vonalakban elmagyaráztuk, hogyan kell megérteni, és azonnal hat másik ember is beállt a sorba, hogy magyarázzuk meg nekik is. Az ilyenekből tanuljuk meg, hogyan kell a szolgáltatásainknak alkalmazkodniuk azokhoz, akikkel foglalkozunk.

– Milyen szerepük van ebben a kegyhelyeknek?

– A kegyhelyek kiemelt helyek, ahol az irgalmasság lakhelyet vesz. A befogadás helyei, ahol az emberek megélik a kiengesztelődést, ahol mindenféle szegényt befogadnak, ahol az is rátalál a csendre, a szépség szemlélésére, aki nem osztozik a hitünkben. Ebből megszülethet az Isten iránti vágy. A kegyhelyeken az ember ösztönösen újra rátalál a nép hitére. A nép a legegyszerűbb módon éli meg a hitét, nincs szüksége teológiai értekezésekre. Csak jelekre van szükség, amelyek a közelségről, a gyengédségről szólnak. Az irgalmasságot sokféleképpen ki lehet fejezni, sok arca és neve van. És az egyik neve a gyengédség. Jó ideje már, hogy Loretóban részt vettem egy zarándoklaton a Szent Háznál. Érdekes látni népünk hitének egyszerűségét, egész éjszakán át részt vesznek a virrasztásban, várakozva és a Szent Szűz háza falainak áthelyezésére emlékezve. Ez mélyen megható, mert kézzelfoghatóvá válik az egyszerű emberek hite, akiknek az Úr kinyilvánítja a mennyek országának misztériumát.

Forrás: L’Osservatore Romano

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír