A Pápai Gergely Egyetemen január 16-án dogmatikai teológiai nappal emlékeztek a száz éve született Alszeghy Zoltán jezsuita teológusra. A dogmatika professzorára a L'Osservatore Romano január 14-ei számában Maurizio Gronchi emlékezett, melyet Vértesaljai László SJ fordításában teszünk közzé.

Alszeghy Zoltán atya (Budapest 1915 – Róma 1991), magyar jezsuita és a dogmatikai teológia professzora, termékeny teológiai munkásságát – nagyrészt olasz nyelven megjelentetve – a szintén jezsuita és professzor kolléga, Maurizio Flickkel kettős aláírása jellemezte. A Gergely egyetem e két professzorának a velük egyidős és a II. Vatikáni Zsinatot követő teológusnemzedékek sokasága köszönheti akadémiai képzését. Az ő meghatározó indíttatásuk révén született meg az olasz Teológia Társulat 1967-ben Nápolyban. A két oktató intenzív akadémiai elkötelezettsége – főként a múlt század második felében – jelentős mértékben hozzájárult a teológiában alkalmazott módszertan megújulásához.

A száz éve született mester tiszteletére a Pápai Gergely Egyetem január 16-ára dogmatikai teológia napot rendezett. A találkozót Maurizio Gronchi és Dario Vitali felszólalásai nyitják meg, melyek megvilágítják P. Alszeghy fundamentális teológiai és krisztológiai alapelveit. Őket magyar oktatók előadásai követik. Patsch Ferenc Alszeghy Zoltán életrajzi és teológiai arculatát mutatja be, míg Seszták István a bűnbánat szentsége antropológiai és szentháromságtani aspektusait vázolja fel. A délután során az előadók és a doktorandusok a teológiai módszer tekintetében szembesítik véleményeiket.

Alszeghy atya intellektuális pályafutása Az istenszeretet elmélete Szent Bonaventúránál (1946) doktori disszertációjával indul, ami aztán a teológiai antropológia olyan nagyobb témái felé fordul, mint a kegyelemtan (Nova creatura,1956; Il vangelo della grazia, 1964), a teremtés (Il lCreatore, 1959; I primordi della salvezza, 1978), a bűn és a megváltás (Il peccato originale, 1972; Il sacramento della riconciliazione, 1976; Il mistero della Croce, 1978). Ugyanakkor foglalkozott az antropológia értekezéseinek módszertani újrafeldolgozásával (Anthropologia theologica, 1967-1968; Fondamenti di antropologia teologica, 1969; L’uomo nella teologia, 1971) és magával a teológiával (Lo sviluppo del dogma cattolico, 1967; Come si fa la teologia, 1974).

A vizsgált témák tágassága, azok bármelyike szemléletmódjának eredetisége, az alkotás időbeli íve (zsinat előtt és után) már önmagukban elégségesek annak a megállapítására, hogy a kortárs teológia legnagyobb alakjainak egyikével állunk szemben, akinek azonban sajnos nem jutott ki az őt megillető elismerés. Könyveik sok nyelvre történt lefordítása és a tanításban eltöltött hosszú idő ellenére, alakja – P. Flick rendtársával együtt – mintha félhomályba borult volna.

Ennek ellenére, ha napjainkban a keresztény hitérzék abban a helyzetben van, hogy a keresztény közösséget úgy képes szemlélni, mint a helyet, ahol a teológia megszületik, és meg tudja becsülni Krisztus primátusát a teremtésben, korrekt módon interpretálni tudja az eredeti bűnt a fejlődés kulcsával, képes megérteni a katolikus dogma dinamikus jellegét és a kereszt titkát üdvözítő távlatban tudja olvasni, ez mind-mind az Alszeghy és Flick által javasolt teológiai megújulásnak köszönhető. A módszertan újra átgondolása által műveiken keresztül a keresztény hit bibliai és dogmatikai témáit átértelmezték. Munkásságuk kiemelkedő jelentőségű azok eredetisége szempontjából, amit újból fel kell fedezni.


Merész vállalkozás lenne ebben a tekintetben azonosítani Alszeghy atya teológiai tevékenységét, mert a művek legnagyobb részét Flickkel együtt kettesben, pontosabban „négykezesben” írták, anélkül, hogy meg lehetne bármiben is különböztetni a két szerzőt.

A módszer felülvizsgálatán keresztül végiggondolták a keresztény hit bibliai és dogmatikai tételeit

Felfedezésre váró hozzájárulás

Valójában ez a vonás, túl azon, hogy unicum a 20. század teológiájában és főként a Jézus Társaságában, különleges figyelmet érdemel, amennyiben rámutat a gondolat és a kifejezések harmonizálásának egészen nem mindennapi képességére, ráadásul ugyanazon teológiai fakultás két kollégája között, mint az egészen ritka intellektuális és spirituális közösség gyümölcsére.

Annak megerősítésére, hogy ugyanolyan joggal P. Alszeghynek tulajdonítsuk az együtt írt teológia művek közös szellemi atyaságát, túl a tanításában ajánlott gondolatai kifejtésén, aminek sok tanítványa még ma is tanúja lehet, számításba vehetjük azt a ritkaságszámba menő és értékes interjút, amit Angelo Amato bíboros készített a professzorunkkal 1989. október 7-én («Ricerche Teologiche», I/1990), amelyben magára vállalta a megfontolások és távlatok személyes felelősséget.

Főként a Kereszt titka, sajnos nem eléggé ismert művében juttat kifejezésre egy egészen nem hétköznapi gondolatot. Nagyobb jelentőségű ellenben a Hogyan születik a teológia műve, mely döntő mértékben hozzájárult a zsinat utáni teológiai módszertanhoz, főként a szisztematikus módszertanhoz. Amikor megkérdezték őt napjaink nagy teológiai aktualitásairól – mint például a II. Vatikáni zsinat pasztorális vagy doktrinális jellegéről szóló vita kapcsán – cseppet sem habozott Yves Congar atyával együtt szólni, aki a „pasztorális” jelzőt úgy értelmezte, mint a keresztény doktrína kifejtését a kortárs világ életében. Ami pedig a nem keresztények üdvössége kérdését és a vallások értékét illeti, előszeretettel tágította ki a horizontot az egész emberiségre, amellyel Krisztus saját benső világát és az életét közli, hogy végül elérkezzék a kereszt és a feltámadás megtapasztalásán keresztülmenő önátadás teljességéig. „Ez a hatás nyilván minőségi értelemben erősebb, amikor azt az egyházhoz tartozás látható jellege is közvetíti, mint a prédikációja és a szentségei. Mindenesetre nem szorítkozik pusztán csak az egyházra. Emlékezzünk csak a janzenista ellenes tanításra, mely megállapítja, hogy van kegyelem az egyházon kívül is. (v.ö. Denzinger – Schönmetzer 2429). A kegyelem pedig Jézus benső életének közlését jelenti. Szerintem ez a II. Vatikáni zsinat tanításának igazi értelme azok esetében, akik kapcsolatba kerülnek a húsvéti titokkal. (…) Jézus közli magát azoknak is, akik nem ismerik őt”.

P. Alszeghy, a teológia és a lelki élet mestere, aki bőségesen eltékozolta magát sok fiatal pap és szerzetes lelki vezetésében, alázatosan kidolgozott egy teológiát Flick rendtársával, ami fennmaradt testvéri módon egészen a halálig és bátorította az olasz teológia gyarapodását, egy növekvő kulturális gyarmatosítás korszakában. Talán ennek a sokszor meg nem becsült két értéknek tulajdonítható a mulasztás a teológiai és hiteles egyházi reflexió eredeti hozadékával szemben, aminek újraértékelése ránk váró feladat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Kovács Gergely

Magyar Kurír