Rupert német származású szent, egy azok közül, akinek ünnepét a német nyelvterületen kívül Írországban különös módon ülik meg. Írországban Robertach néven ismert, tiszteletének oka, hogy a kontinensen tevékenykedő írek barátja volt. Egyik utóda, az ír Szent Virgil, 774. szeptember 24-én Szent Rupert csontjait a Rupert által alapított Szent Péter-templomból átvitette az új, Rupertnek szentelt templomba, amely a püspök székhelye lett.

Hrodpert - ahogy eredetileg hangzott a neve - egy nemes frank nemzetségből származott. Gyermekkoráról nem tudunk, valószínűleg komoly iskolákat járt végig és jó emberismerő is volt. Ennek okából történhetett, hogy már a 7. század második felében Wormsban magas egyházi méltóságra jutott. Abban az időben azon fáradoztak a bajor hercegek, hogy a kereszténységet elterjesszék országaikban. Theodó herceg Ruperttől kért segítséget. Rupert – alaposságára jellemző módon - először küldöttek által akarta megállapítani, hogy adottak-e a termékeny munka feltételei.

Amikor a híradás kedvezően hangzott; és biztosra lehetett venni a hercegi ház támogatását, Rupert társaival együtt misszionálási hivatástól hevítve útnak indult. Nagy ünnepi fogadtatást készítettek számára Regensburgban. Lehetővé tették, hogy a hercegségben illő helyet keressen a maga és társai számára tevékenységük központjául, és hogy templomokat állíthasson helyre (a korábbi hithirdetők alapításai gyorsan elpusztultak), és más szükséges épületeket, elsősorban bizonyára kolostorokat építhessen.

Egy későbbi hagyomány szerint Rupert messze túljutott az ország határain, a Tauernen át Karintiáig, ott azután szlávoknak prédikált, mielőtt állandó lakóhelyet választott volna. Történetileg bizonyos ebben a hagyományban, hogy Rupert lerakta a Kelet felé irányuló misszionálás alapjait.

Rupert társaival együtt azon a helyen telepedett le, ahol a Fischbach beleömlik a Wallerseebe. Egy, Szent Péternek szentelt, kis templomot épített ott, amely később Szent Péter tavi temploma (Sankt Peter Seekirchen) néven vált ismertté. Theodó herceg később neki adományozta a régi római várost, Juvavumot határoló területet és a fölébe épített kastélyt. Juvavum áldozatul esett a népvándorlás-kori viharoknak, omladékait gyom fedte, a római telepesek utódai szétszórtan laktak a vidéken. A város újra felépítését Rupert művének tekintik. A város peremén, a kastély lábánál egy nagyobb, hasonlóképpen Szent Péternek szentelt templomot emelt, s ennek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott; hozzá tartoztak azok az értékes sóbányák, amelyek után az újjáéledő város a „Salzburg” nevet kapta.

Rupertet apátnak és püspöknek nevezik. A püspöki hivatal abban az időben sok helyen, sőt Írországban kizárólagosan, nem egy városhoz és egy egyházmegyéhez kötődött, hanem egy kolostorhoz. Szent Rupert az, akit a salzburgi érsekség legfőbb védőszentjeként tisztel. Úgy látszik, hogy Rupert a Szent Péter kolostor püspöke volt; Salzburg egyházmegyéjét csak több évvel a halála után létesítette Szent Bonifác.

Rupert Szűzanyának szentelt női kolostort is alapított (ma Nonnenberg), és unokahúga, Eintrud vezetése alá rendelte. Hogy előmozdítsa a papság kiképzését, hazájából tizenkét munkatársat hívott be; köztük volt a később szintén szentként tisztelt Chuniald és Gislar. A Szent Péter-kolostor közössége, amint Rupert életrajzából tudjuk, alapításától kezdve kitűnt a liturgikus napirend szigorú megtartásával, amely éppúgy volt ír, mint bencés hagyomány.

Rupert 718-ban, „az Úr feltámadásának napján” halt meg, s ezt az írországi hagyomány szerint március 27-re teszik. Rupertet püspökként, egy sóshordóval a kezében ábrázolják, s a környék bányászai védőszentjükként tisztelik. A Római Martirológium azt mondja Rupertről, hogy „a bajorok és noricumiak között csodálatosan elterjesztette az Evangéliumot”.

*

Szent Rupertet imádságban buzgó, a munkában és szervezésben szorgalmas papnak, püspöknek ábrázolják életrajzírói. A hagyomány is erről beszél. Elég csak arra gondolni, hogy két helyen is az elpusztult római város helyén várost és templomot tudott építeni.  Tanuljunk tőle: Erős akarattal és isteni kegyelemmel azt, ami ósdi és rossz, mindig újjá lehet építeni.

Rupert életéből példaképül szolgálhat a jó halálra való készülődés. Azt írják róla, hogy halála előtt lemondott püspökségéről és minden tisztségéről, s elvonult, hogy magányban készülhessen a nagy útra.  Az idősödő társaimnak ajánlok egy (Radnóti M. nyomán szerkesztett) halálra készülő imát: Jézusom, ha jön halálom, Édesanyád mellém álljon. Két karjában, mint egy álmon, ringasson át a halálon. 

*

„Salzburgi Szent Rupert püspök, imádkozzál értünk a jó halál kegyelméért!”

Mons. Koller Gyula atya rovata