Savio Szent Domonkosnak, a ministránsok egyik védőszentjének emléknapja május 6-a. Hogy miért lett a szalézi szent csodás közbenjárásának köszönhetően a várandós anyáknak is a védelmezője, a Szaléziak.hu alapján számolunk be.

Savio Szent Domonkos Jézus és Szűz Mária iránti lelkesedése okán, hivatásának és élete értelmének korai felfedezése, valamint az életszentségre törekvő életútja miatt is tekinthető korunk nagy szentjének. Számos fiatal példája bizonyítja, hogy követése nem lehetetlen, a szentség nem életkor függvénye.

Savio Szent Domonkos életét ismerve nem okoz meglepetést, hogy ő a ministránsok védőszentje. Ám kevésbé ismert, hogy hogyan is lett ez a kamasz fiú a „bölcsők szentje”, aki közbenjár Istennél a várandós, nehéz szülés előtt álló édesanyákért.

Az alábbi eseményt Teréz, Domonkos húga, a család tizedik és egyben utolsó gyermeke mesélte el. A szentté avatási eljárás számára esküvel erősítette meg vallomását 1912-ben, majd 1915-ben. Teréz nem ismerte testvérét, Domonkost, mert már halott volt, amikor ő a világra jött. De a családban mindig beszéltek az általa elmondott történetről; Teréz maga dicsekedett is vele, és megőrizte, mint egy családi ereklyét.

1856. szeptember 12-én történt, hat hónappal Domonkos halála előtt. Azon a napon Domonkos jelentkezett Don Boscónál:
– Legyen szíves egy napra hazaengedni.
– Miért?
– Édesanyám beteg és a Szűzanya meg akarja gyógyítani.
– Honnan tudod?
– Én tudom.
– Megírták?
– Nem, de én tudom.
Don Bosco tudta már, hogy Domonkos titkokat szokott rejtegetni, nem is faggatta tovább.
– Hát jó, menjél. Tessék, itt az útiköltség.
Valóban, az édesanyja akkor várandós volt és helyzete váratlanul súlyosnak mutatkozott. Domonkos felült az utasokat szállító társas kocsiba. Castelnuovóban kiszállt, onnan gyalog indult Mondonióba. Buttigliera d'Asti felé befordulva találkozott édesapjával, aki orvosért rohant.
 – Hová mégy, Minot? (Ez Domonkos beceneve.)
 – Édesanyámhoz.
Nem alkalmas az ilyen időpont egy fiúgyerek számára: az édesanya súlyos állapotban van és vele együtt halálveszélyben a születendő kisbaba.
 – Ne, most ne menjél! – mondta neki határozott hangon az apja. – Nézz be előbb a nagymamához itt Ranellóban!
Domonkos azonban folytatta útját. Ez volt az egyetlen eset, hogy nem engedelmeskedett.

A házban nagy volt a sürgés-forgás. A gyermekeket elvitték hazulról, a szomszédasszonyok jöttek-mentek. Meglepődtek, amikor Domonkos megjelent. Nem engedték oda, hogy ne zavarja anyját. Ő pedig ezt mondta: „Tudom, hogy beteg, épp azért jöttem meglátogatni.” És máris szaladt anyja szobájába. Anyja is meglepődött... „Hogyhogy itt vagy, Minot? Nincs semmi bajom, csak most hagyjál, majd hívlak később.” „Jól van, megyek is, csak előbb egy puszit!” Nyakába ugrott, megcsókolta. Este már az Oratóriumban volt.

Édesanyja mindjárt jobban érezte magát. Rá nemsokára megjött az apa az orvossal és csodálkozva látták, hogy már minden rendben van, az édesanya jól van és mellette már ott a kisbaba, Maria Caterina. A szomszédasszonyok örömmel vették körül. De egy furcsa szalagot láttak a mama nyakában, rajta egy selyembe hajtott valamit, olyan skapuláré-félét. ,,Biztosan Minot tette a nyakamra – mondta az édesanya – , amikor meg akart ölelni engem.”

Az Oratóriumba érve Domonkos jelentkezett Don Boscónál. „Édesanyád hogy van?” „Már meggyógyult, a Szűzanya meggyógyította.”

Savio Teréz, amikor erről esküvel tanúskodott, a vállruha további történetét is elmondta. Édesanyja más kismamának is oda adta a vállruhát, ha hozzá hasonló helyzetben voltak. A szerencsés kimenetelt égi beavatkozásnak, imameghallgatásnak tulajdonították. Maga Teréz is tapasztalta a segítséget.„Minden erőm elfogyott már, és gyógyulásra semmi remény nem volt. Elég volt, hogy ott legyen Mondonióból a vállruha, visszanyertem egészségemet és az élet is visszajött.”

Később még sokan kapták kölcsönbe a vállruhát, egyszer aztán nyoma veszett. Örökre eltűnt. De az édesanyák és a kisgyermekek továbbra is folyamodtak Domonkoshoz és kérték közbenjárását. A boldoggá avatáshoz szükséges és elismert két csodatett épp két kisgyermek, a szentté avatásnál pedig két édesanya megmagyarázhatatlan gyógyulása volt.
(Enzo Bianco: Savio Domonkos, Don Bosco tanítványa, Don Bosco Kiadó, 1996.)

A Szalézi Művek főigazgatósága Savio Domonkos szentté avatása, 1954 óta engedélyeztette, hogy készüljenek selyemszalagok a fiatal szent képével, amelyek segítik a hívők imádságát. A kezdeményezés természetesen csak egy eszköz, hogy a várandós anyák kérjék Savio Domonkos közbenjárását. Nem elegendő a kis szalagot viselni, mint egy csodatevő amulettet, hanem hittel kell kérni a fiatal szent közbenjárását, gyakran gyónni és szentáldozáshoz járulni és vállalni a megpróbáltatásokat. A selyemszalagon levő képecskét személyesen kérhetik a torinói Segítő Szűz Mária-bazilikába látogató zarándokok, vagy postai úton küldhetik el kérésüket a várandós édesanyák.

A torinói bazilikában a Savio Domonkos-oltár mellett álló szobor környékét mindig sok-sok rózsaszín és kék szalagcsokor díszíti – ezek a családok hálájának jelei Savio Domonkos közbenjárásáért. Ilyeneket láthatunk Savio Domonkos emlékhelyein és számos olaszországi templomban is. Az olasz Bollettino Salesiano (Szalézi Értesítő) szerkesztőségébe még ma is folyamatosan érkeznek jelentések a Savio Domonkos közbenjárására történt csodás eseményekről és az édesanyák köszönő szavai bizonyítják, hogy ő most is ellátogat egy-egy új élet születésén aggódó családhoz.

Fotó: Szaléziak.hu

 

Magyar Kurír