Seregély István nyugalmazott egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben elmélkedéseket írjon az Adoremusba. A múlt esztendő utolsó napján elhunyt főpapra emlékezve napról napra minden reggel közreadjuk a 2019. januári számba Útravaló címmel írt elmélkedéseit.

A magyar püspökök egyike, jól ismerve apostoli küldetését, kijelentette: a mai világ körülményeit látva itt az ideje, hogy hozzálássunk ezeréves magyar kereszténységünk megőrzéséhez. A modern pogányság ugyanis akár végleg elsodorhat bennünket a föld színéről. A világ vezetői be akarják bizonyítani, hogy Isten nélkül fogunk csak igazán jól élni. Szent István és üdvözült elődeink sem örülnének ennek, ahogyan mi sem. Nagyon bízom abban, hogy a Magyarok Nagyasszonya annyi hűtlenségünk után sem feledkezik meg népéről.

Keresztelő János annak idején úgy látta jónak, hogy a Názáreti Jézus felé fordítsa az emberek figyelmét. „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit.” Izajás pedig azt mondta: Fiát, „az Úr szolgáját” Isten minden nemzet és ember világosságává tette, hogy üdvössége eljusson a föld határáig.

Mit tehet az egyszerű hívő ember a kereszténység megmaradásáért, amikor a világ vezetőinek eszükbe sem jut ez a kötelesség? Tudnunk kell, hogy a világ elvadult, önző vezetői a hatalmuk és a vagyonuk érdekében be fognak csapni minket. Rájuk nem számíthatunk e téren. 

Elsőként mindenki nézzen utána a Krisztus-követés üzenetének. Írni-olvasni tudó kor gyermekei vagyunk. Ha újra és újra olvassuk az Újszövetség írásait, megértjük: maga Isten lett emberré, hogy a föltámadás dicsőségébe vezető emberi életet élhessünk Jézus Krisztus által.

Szeretném, ha az elmúlt évszázad viszontagságai miatt kialakult vallási tudatlanságból fölocsúdva a sok zűrzavart túlélő szent maradék eljutna Szent Péter a főtanács előtt tett kijelentésének igazára: a Názáreti Jézuson kívül „nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk (ApCsel 4,12)”. (Ezért nem csodálkozunk azon, hogy a sátán és mindenkori barátai mindig harcolnak ellene.)

Ennek érdekében, mint kétezer éve mindig, most is Istenhez kell fordulnunk, mégpedig rendszeres imában. Nem hosszan kell imádkozni, de sokszor. Legtöbbet ér a magunk fogalmazta fohász, amelyet családunkért, hazánkért, magunkért és a világért mondunk. Az őszinte ima meghallgatásra talál. Időt kell szánni Isten Igéjének, Jézus Krisztusnak megismerésére. Jézus a kereszténység lényege (Romano Guardini).

Hogy közelebb kerüljünk hozzá, a legfontosabb az evangéliumok olvasása, majd a – sajnos nem mindig tökéletes – templomi igehirdetés hallgatása. (A templomba járás nem hanyagolható el!) Legyen tanúságtevő minden valóban keresztény magyar ember! Merjünk beszélni a hitünkről, elsősorban hitből élő
otthonainkban. Hála Istennek, számos fiatal is van, akik használják a józan eszüket, és igyekeznek megismerni Krisztust, amíg még nem késő. Kérdéseket tesznek fel, és keresik az életüknek irányt szabni képes meggyőződést. Jól gondoljuk meg, mit válaszolunk nekik! S ha viszontagságos múltunk miatt mi, felnőttek sem vagyunk eléggé tájékozottak, nézzünk utána az evangéliumi ismereteknek! Ma még talán csak egyéni a próbálkozások ezek, de idővel áthatják az egész társadalmat.

Mindennek alapja a valódi krisztusi szeretet, amely boldogít itt és odaát egyaránt. Ne magunknak éljünk! A másokért élt földi élet soha nem vész kárba, és ha ezt az utat választjuk, hitelünk lesz a világ előtt.

(Jn 2,1–11)

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2019. januári Adoremusban jelent meg.