A Szent István-bazilika felé a belvároson keresztül haladva számtalan külföldi szót hallottam: sok volt köztük a fiatal turista, ám többen népviseletben, zászlókkal a kezükben velem egy irányban siettek a bazilika felé. A Szent István térre érkezve aztán bebizonyosodott, hogy ők is a szentmisére jöttek, hiszen a bazilika lépcsőin állók, javarészt fiatalok, zászlókkal a kezükben beszélgettek, fényképezték egymást. A lépcső két oldalán álltak, mivel középen a bazilikából épp kijövő ifjú házaspár fogadta a násznép köszöntését.

A nemzetek miséjére érkező hívek megtöltötték az egész bazilikát. A szentmise kezdete előtt Papp Tamás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye idegen nyelvű pasztorációjának referense, emellett régóta a hazánkban élő francia nyelvű hívek lelkipásztora, még információkkal látta el a bevonulásra készülőket, a hívek könyörgését felolvasókat; szervezte a szentmise rendjét, szólt a híveknek, hogy hol találják a szentmise szövegeit, énekeit tartalmazó, több nyelven kinyomtatott füzetet. Az oldalhajóban gyülekeztek a zászlóvivők, halkan, de vidáman beszélgettek, készülődtek a szentmisére. A liturgia kezdetén együtt vonultak be az asszisztenciával, a koncelebráló papokkal – az itt élő külföldiek lelkipásztori ellátásával foglalkozókkal, illetve a főcelebráns Cserháti Ferenc püspökkel, aki püspöki helynökként segíti a főegyházmegye területén élő nem magyar anyanyelvű hívek pasztorációját.

*

A szentmise kezdetén Cserháti Ferenc e szavakkal köszöntötte a megjelenteket:

A nemzetek miséjére gyűltünk össze ma a budapesti Szent István-bazilikában. Sokan és sokfélék vagyunk, sok nyelven beszélünk, mások a szokásaink, más a népviseletünk és más a nemzeti zászlónk, most itt mégis egységet alkotunk a hitben, reményben és szeretetben. Istenatyánk házában gyűltünk össze, az Úr asztalánál, hogy tanúságot tegyünk Egyházunk befogadó szellemiségéről, és jó testvérként együtt ünnepeljünk, közösen emlékezzünk Krisztus Urunk megváltó halálára és dicsőséges feltámadására.

A mai nemzetek miséjével különösen azt szeretnénk kifejezni, hogy a főegyházmegye területén élő idegen nyelvű katolikusok közösségünk szerves részét alkotják, itthon vannak nálunk, hiszen az Egyház a népek otthona, és abban nincsenek külföldiek, nincsenek jövevények. Mindannyian testvérek vagyunk, otthon vagyunk, és egy egyházat alkotunk, bárhonnan is jöttünk, vagy bármilyen nyelven is beszélünk. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közösségében mindannyian egy helyi egyházat alkotunk, és együtt építjük Isten országát, „az igazságosság, a szeretet és a béke országát”, amint azt a szentmise prefációjában hallhattuk.

Ez azt jelenti, hogy az Egyház kapuja mindenki előtt egyformán nyitva áll, és abban egyformán helye van mindenkinek: helye van a szegénynek és gazdagnak, az őslakosnak és a külföldinek, bármilyen nemzetiségű legyen is az illető. Az Egyházban nincs személyválogatás, mindenki egyformán az Isten gyermeke, és elismerjük a közöttük fennálló alapvető egyenlőséget is.

A mai szentmisében a keresztény testvériséget nemcsak hirdetjük, hanem erről tanúságot is teszünk: sokféle nemzetből jöttünk, sok nyelven imádkozunk, mégis egy közösséget alkotunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy „egyedül az Istentől kapott szeretet tesz minket képessé arra, hogy befogadjuk és teljes mértékben megéljük a testvériséget” (Ferenc pápa, Üzenet a béke 47. világnapjára, 2014). Ezért most a szeretet Szentlelkének segítségét kérjük, és Ferenc pápa felhívásához csatlakozva imádkozunk a hazájukat elhagyni kényszerülő menekültekért is.

* * * 

A bűnbánati cselekmény kezdetén három nemzet képviselője egy-egy bűnbánatra indító mondatot olvasott fel, melyek a népek kölcsönös elfogadásáról és a békéről szóltak. 

Cserháti Ferenc püspök homíliájában e szavakkal fordult a hívekhez:

Az elmúlt esztendőben Ferenc pápa úgy döntött, hogy a jövőben szeptember utolsó vasárnapjára helyezi az elvándorlók és menekültek világnapját. Idén ez a mai vasárnapra esik, amikor is a Szentatya a római Szent Péter téren ünnepi szentmisét celebrál, és a „közömbösség globalizációjára”, a bevándorlók és menekültek világméretű, súlyos problémájára irányítja a világ figyelmét. Ez alkalomból üzenettel fordult a helyi egyházakhoz, és imára szólította őket. Ma mi is csatlakozunk Ferenc pápa felhívásához, és együtt imádkozunk az egész világegyházzal.

Ebben a szentmisében mégsem csak a bevándorlókról, az idegenekről, a menekültekről és külföldiekről van szó. Ferenc pápa az idei világnapra írt üzenetében kifejezetten és nyomatékosan hangsúlyozza, hogy abban „nemcsak a bevándorlókról van szó”, hanem „minden emberről”, „az erkölcsi hanyatlásról”, az említett „közömbösség globalizációjáról”, „a keresztény egzisztenciáról” és „emberi mivoltunk alapvető dimenziójáról”. Szó van mindnyájunk megtéréséről, „a kirekesztésről”,  „a másokra való odafigyelésről” és „a másokkal való törődésről”, „az Úrral való találkozás lehetőségéről”, „az emberségről” és „a felebaráti szeretetről” (Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára, 2019). Tekintettel a mai szentmise evangéliumára és sajátos körülményeinkre, ma magam is ez utóbbiakról, „a másokkal való törődésről”, „az emberségről” és „az Úrral való találkozás lehetőségéről” szeretnék szólni egy rövidke elmélkedés keretében.

Az imént Lukács evangéliumából felolvastuk a dúsgazdag és a szegény Lázár bibliai történetét. Ez az elbeszélés mégsem csupán két ember története. Sokkal több ennél: egy olyan példabeszéd, amely minden embernek szóló üzenetet hordoz, még akkor is, ha hajlamosak vagyunk azt kizárólag csak a gazdagokra vonatkoztatni. Az evangélium ugyanis minden embernek szól, legfőképpen a keresztényeknek. A felolvasott evangéliumi szakaszban többről van szó, mint egy dúsgazdag elítéléséről: szó van benne a pazarlásról, a dolgok helyes szemléletéről és a hozzájuk fűződő viszonyunkról. Szó van benne a szociális érzékenységről, a javak elosztásáról és eredményeink helyes értelmezéséről. Szó van benne az önzésről, a személyes felelősségről, amely leginkább a javak helyes értékelésében és kezelésében jut kifejezésre.

Ez a példabeszéd pellengérre állítja a felületes, közömbös életmódot, azt a helytelen gondolkodásmódot, amely főleg csak önmagával, az eszem-iszommal törődik, és megfeledkezik Istenről, a túlvilágról, a halálról és az eljövendő örök életről. Arra emlékeztet, hogy az ilyen figyelmetlen és oktalan emberek valóban hasonlítanak azokhoz az esztelen gazdagokhoz, akik saját gazdagságuktól és lehetőségüktől elragadtatva, hatalmas építkezésekbe kezdtek, de a szentírási példázat szerint egyáltalán nem számoltak sem a sáfárkodásukat számon kérő Istennel, sem a halállal. E helyett inkább esztelenül, gőgösen és öntelten mondogatták: „Ember, van annyid, hogy sok évig elég. Pihenj, egyél, igyál, s élj jól” (Lk 12,19)! Előfordulhat, hogy az ilyen emberek közül nem egy feltűnően érzékeny az utcán kóborló kutyák sorsa iránt, de már észre sem veszi a kapuja előtt kuporgó szegényt, szemet huny a valóság előtt, érzéketlenül és vakon halad el a gondokkal küzdő hajléktalan és kisemmizett embertársa mellett. Nem tesz semmi rosszat, csak éppen elmulasztja azt a jót, amelyre képes lenne. Nem érez felelősséget, és érzéketlen embertársa iránt: nem veszi észre a kapuja előtt fekvő koldust tele fekélyekkel. Azzal mentegetőzik, hogy a jóléti társadalmakban az állam gondoskodik az elesettekről, az anyagi szükségben szenvedőkről: élelemről, lakásról, ruháról, taníttatásról stb. Azzal mentegetőzik, hogy neki semmi köze sincs mások nyomorához és szükségéhez, ő nem felelős értük. Elfeledi, hogy egy Atya gyermekei, azaz testvérek vagyunk, mindannyian egy (szolidáris) családi közösséget alkotunk, és rászorulunk egymás kölcsönös segítségére...

Ferenc pápa írja a mai napra szóló üzenetében (Ferenc pápa üzenete az elvándorlók és menekültek világnapjára, 2019): „Az együttérzés emberségünk legérzékenyebb részét érinti, és felébreszti bennünk a vágyat, hogy »felebarátaivá váljunk« a bajba jutottaknak. Maga Jézus tanítja nekünk (vö. Mt 9,35–36, 14,14–14, 15,32–37), hogy az együttérzés nem más, mint hogy felismerjük mások szenvedését, és azonnal beavatkozunk azért, hogy a szenvedést enyhítsük és gyógyítsuk, a szenvedőt pedig megmentsük. Az együttérzés azt jelenti, hogy teret adunk az érzékenységnek, amelynek a mai társadalom oly sokszor az elfojtását várja el tőlünk.” Aztán így folytatja a Szentatya: „Ha megnyitjuk magunkat mások számára, az nem tesz szegényebbé, hanem gazdagít, mert segít abban, hogy emberibbé váljunk: magunkat egy nagyobb egység aktív részeként és életünket másoknak adott ajándékként értelmezzük; hogy célként nem saját érdekeinket, hanem az emberiség jólétét tartsuk szem előtt” (Beszéd a Heydar Alijev-mecsetben, Azerbajdzsán, Baku, 2016. október 2-án). Valójában mindannyian lehetünk érzéketlen dúsgazdagok. Akár a szegény Lázárok is megtérésre szorulhatnak, ha nem veszik észre a magányosságtól szenvedő szomszédjukat, magukra hagyják a személyes, lelki nehézségekkel küzdő embertársaikat, nem karolják fel a testi-lelki szükségben szenvedő testvéreiket.

Szentmisénk evangéliumi szakasza figyelmeztet arra is, hogy gondoljunk az elkövetkezendő időkre, Istenre és a halálunk utáni életre is: a gyötrődés és a vigasztalás helyére – ahogyan a mai szentmise evangéliuma fogalmaz! Az evilági dolgok élvezetében ugyanis egyaránt elmerülhet szegény és gazdag. Mindannyian süketté válhatunk Isten üzenetére: Mózesre és a próféták tanítására. Könnyen előfordulhat, hogy nem hallgatunk többé sem Mózesre, sem a prófétákra, de még Istenre és az Ő Szent Fiára sem!

A mai evangéliumi szakasz a földi javak felelős kezelésére és felhasználására bátorít. Felhívja figyelmünket az elmulasztott jóra, amit megtehettünk volna, de nem tettünk meg. Felhívja figyelmünket az anyagi jólétből eredő, Isten és az örök élet iránti közömbösségünkre és ennek végzetes következményére: aki egykor lakmározott, most odaát gyötrődik – hallhattuk ma. Isten ugyanis azt akarja, hogy akkor se feledkezzünk meg róla, ha jól megy sorunk, és vegyük észre a szegényekben felénk közeledő Krisztust! A gazdagság veszélyére emlékeztet, de a benne rejlő hatalmas lehetőségre is, Jézus szavai szerint: „Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba” (Lk 16,9). Isten üzenete arról biztosít minket, hogy még a halál után sem eshet bántódása annak, aki földi élete során tanúságot tesz Istenről, gyakorolja a felebaráti szeretetet és az erényes életet.

*

A szentmise további részében a latin nyelv mellett – például a hívek könyörgésében megtapasztalhattuk az Egyház sokszínűségét. Volt, aki távoli földrész számunkra idegenül hangzó nyelvén, de ugyanahhoz az Istenhez imádkozott, hiszen ő is ugyanahhoz az Egyházhoz tartozik, mint például északi szomszédunk – aki számunkra ismertebb nyelvén beszélt. A felajánlási adományokat vivők színes népviselete szintén a világegyház sokféleségét mutatta.

Aki már járt külföldön, megtapasztalhatta az Egyház egyetemes jellegét: ugyanazon a napon a világon minden katolikus templomban milliók és milliók ugyanazt az olvasmányt, szentleckét és evangéliumot hallják. Nem muszáj ismerni az adott nyelvet, de követni lehet a szentmise folyamatát, hiszen mindenhol ugyanazok az állandó részek is. Aki már tartózkodott hosszabb ideig külföldön, azt is megtapasztalhatta, mennyire fontossá válik, hogy az ember az anyanyelvén imádkozhasson, hallgathasson szentmisét. Lehet bármilyen ünnepélyes egy idegen nyelvű liturgia, az ember a gyerekkorában megtanult imát saját nyelvén tudja legszebben elmondani, átélni, mint ahogyan álmodni is az anyanyelvén álmodik az ember.

A szeptember 28-án a Szent István-bazilikában bemutatott nemzetek miséje a főegyházmegye területén élő kisebb-nagyobb idegen nyelvű közösségeknek tehát az Egyház egyetemessége mellett azt is megmutatta: minden katolikus fontos az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye számára, mindenki anyanyelvén imádkozhat, közösségre találhat itt.

Szöveg és fotó: Bókay László

Magyar Kurír