Szent Ágoston az észak-afrikai Tagastéban született 354-ben. Atyja eleinte pogány volt, édesanyja, Szent Mónika keresztény. Ágoston rendkívül temperamentumos természetet örökölt, fogékony volt mindenre, és fegyelmezetlen. Diákkorában túlságosan tudatában volt annak, hogy neki a tanulás nem okoz nehézséget. Az első éveket Tagastéban töltötte, később Madaurában egy grammatikus iskoláját látogatta, hogy majdan rétor lehessen belőle, később Karthágóban folytatott retorikai és jogi tanulmányokat. Homérosz és a görög szerzők általában nem hagytak benne mély nyomokat, Vergilius azonban elindította képzeletének szárnyalását. Úgy együtt érzett a hőseivel, hogy Dido királynő szomorú sorsát megsiratta. Fiatalsága zavaros volt tanulás és erkölcs terén is.  Anyja vallásosságát sokáig dajkamesének tartotta. Pogány társaival kicsapongó életet élt, házasságon kívül született fia, Adeodatusz.

 

Ágoston tanulmányozta az ókori klasszikusok műveit, kereste a választ az emberi lét talányaira, de sehol sem találta. Anyja kitartó próbálkozásai elől, hogy megtérjen, 383-ban Rómába, majd Milánóba szökött. Mónika utána ment. Édesanyja imái és könnyei mellett Milánóban Szent Ambrus beszédei térítették meg. Ágostont megragadta Ambrus szónoki tehetsége, fellépése és műveltsége, később pedig Szent Antal élete nyomán találkozott a szerzetesi eszményképpel. Vívódva kereste a választ, mit tegyen. Egyre inkább érlelődött benne a megtérés gondolata, de az utolsó lépést Istennek kellett megtennie. 

Fra Filippo Lippi: Szent Ágoston és Szent Ambrus (1437 körül)

Vallomások című művében írta le ennek történetét. Egyik milánói barátjának kertjébe húzódott vissza magányt keresve. Sírt és imádkozott, sőt kiáltozott kilátástalanságában: „Meddig még, Uram?” A zsoltáros szavában újra meg újra magára ismert. És akkor váratlanul meghallott egy vékony gyermekhangot, amely ezt ismételgette: „Tolle, lege, tolle, lege”, azaz „Vedd és olvasd, vedd és olvasd”. Kezébe vette az előtte fekvő Szentírást és ennél a helynél ütötte fel: „Vessetek véget a kicsapongásnak és a tobzódásnak, a civakodásnak és a versengésnek. Öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek a testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen” (Róm 13,13).

Ez Isten válasza volt, mely békét és megnyugvást adott Ágoston szívének: „Úgy áradt szívembe a szó, mint az erős fény, amely elűzött minden bizonytalankodást és sötétséget.” Az út, amely harminckét évig tartott, elvezette az Úrhoz. Hosszúnak tűnt, de a felfedezést, Krisztus megtalálását úgy őrizte a szívében ezek után, mint a hála kiapadhatatlan forrását. Ez vallomásainak alaptémája: „Oly későn szerettelek meg Téged, te mindig új és régi Szépség, későn szerettelek meg. De hogyan történhetett ez: Te bennem voltál, és én kívül voltam saját magamon. Hívtál engem, és a kiáltásod legyőzte a süketségemet; felragyogtál, és fényességed elűzte vakságomat; illatod felhője felgomolygott és belélegeztem, és most epedek utánad; megízleltelek, és most éhezem és szomjazom Rád; megérintettél, és fellángoltam a békességért, amely Tőled való.”

Fra Angelico: Szent Ágoston megtérése (1430–1435)

Előadásait ezután még néhány hétig folytatta, aztán lemondott tanári állásáról. Édesanyjával, a fiával és néhány barátjával együtt visszavonult Cassiacumba, amely Milánótól északra fekszik mintegy harminc kilométernyire. Egyik barátjának volt ott birtoka. 387. április 23-án, húsvét vigiliáján Ambrus püspök keresztelte meg.

Hazaindultak Észak-Afrikába, édesanyja, Mónika meghalt út közben Ostiában. Maga Ágoston a következő év őszén látta meg újra a szülőföldjét. Mindenét eladta és barátaival szerzetesi életet kezdett, éppen úgy, mint Nagy Szent Vazul. Életük elmélyült imádságból, aszkézisből, filozófiai és vallásos tárgyú beszélgetésekből állt.

391-ben pappá szentelték Ágostont, 395-ben pedig Hippo püspöke lett. Hívei példaképe lett, beszédeivel és írásaival nevelte őket. Küzdött kora tévedései ellen, és az igaz hitet bölcsen világította meg. Mikor meghalt, 113 könyv és 218 levél maradt utána. Ezekben az írásokban követni lehet az egyetemes és az afrikai egyház összes korabeli vitáját. Különösen sok nyomot hagyott bennük a donatista szakadás és a pelagianizmus eretneksége. Az előbbi az afrikai egyház egységét bontotta meg, az utóbbi a kegyelemtan területén hirdetett tévtanításokat. A teológiai művek írása közben is az a cél vezette Ágostont, hogy korának és a jövendő egyháznak szolgálatára legyen. Igaz, saját kora teológiai problémáit oldozgatta, de mindenütt olyan szellemi-lelki tapasztalatok mutatkoznak meg műveiben, amelyek minden kor hívőihez szólnak.

430. augusztus 28-án hunyt el Hippóban, járványos betegségben. Hippóból 500 körül a vandál üldözés elől holttestét Szardíniába menekítették. Sírja jelenleg a Milánó melletti Paviában, az egykori longobárd fővárosban van, ahova Luitprand longobárd király vitette 740 körül. A kései századok a „kegyelem doktora” címet adományozták neki.

Fra Filippo Lippi: Szent Ágoston látomása (1437 körül)

A legenda szerint egyszer a tudós Ágoston a tengerparton sétált föl és alá, és azon töprengett, hogyan tudná megragadni az Isten lényegét. Egyszer csak meglátott egy kisgyermeket, aki kagylóval merte a tenger vizét a mélyedésbe, amelyet a fövenybe ásott. „Mit csinálsz?” – kérdezte Ágoston. „Kimerem a tengert” – válaszolta teljes komolysággal a gyermek, és folytatta tovább a meregetést. „És gondolod, hogy sikerülni fog?” – kérdezte nevetve a szent. „Biztosan előbb fog ez nekem sikerülni, mint neked az, hogy megragadd az Isten lényegét!” – felelt a gyermek, és ezzel eltűnt.

Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete

Magyar Kurír
(bh)