Szent Apollinarisra emlékezik Egyházunk. Aranyszavú Szent Pétertől tudjuk, hogy Ravenna első püspöke volt, aki a hitéért elviselt kínzások következtében halt meg.

Szent Apollinaris alakja a róla elnevezett templom apszismozaikján
(Sant’Apollinare in Classe, Ravenna, 549 körül)

Egy későbbi forrás szerint antiochiai származású volt, s maga Szent Péter küldte Ravennába. Miközben hirdette az evangéliumot, csodákat tett. Amikor Keletre száműzték, folytatta apostoli tevékenységét, majd visszatért Ravennába, ahol vértanú lett. Sírja a róla elnevezett ravennai Sant’Apollinare in Classe-bazilikában van.

Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, Ravennában meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Ott azt mondta a pogány papoknak, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Erre rögtön megragadták és husángokkal összeverve, félholtan hagyták ott. Tanítványai egy özvegy házába vitték, ahol hét hónap alatt felépült.

Innen Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel: „Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!” Apollinaris kiűzte a lányból a démont. Miután pedig a némát, Isten nevét híva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg.

A pogányok ismét ütlegekkel próbálták megakadályozni, hogy Jézus nevét kiejtse, ő azonban még a földre bukva is kiáltozta, hogy Jézus az igaz Isten. Akkor mezítláb parázsra állították, de mivel Krisztusról még ekkor is állhatatosan prédikált, kivetették a városból.

Mikor egy ravennai patríciusnak, Rufusnak megbetegedett a leánya, Apollinarisért küldetett. Alighogy a szent belépett a patrícius házába, a leány meghalt. Rufus erre így szólt: „Bárcsak ne tetted volna lábadat a házamba! A nagy istenek megharagudtak, és nem akarták leányom gyógyulását. Mit is tehetnél még vele?” Apollinaris így válaszolt: „Ne félj, csak esküdj meg nekem, hogy ha leányod feltámad, semmiképpen sem akadályozod meg abban, hogy Teremtőjét kövesse.” Miután ez megtörtént, Apollinaris könyörgésére a leány feltámadt, és Krisztus nevét megvallva, anyjával és nagy sokasággal együtt felvette a keresztséget és kitartott a szüzességben.

Apollinaris legrégibb ábrázolása a sírja fölé 549-ben épített és róla elnevezett ravennai bazilika apszismozaikján látható: ősz hajjal és szakállal, görög papi ruházatában mint jó pásztor jelenik meg; orans helyzetben áll, hat rá figyelő bárány között. A Sant’Apollinare Nuovo mozaikján a mártírok menetében fehér tunikát és nimbuszt visel, lefátyolozott kezében koronát tart. A középkori és barokk képeken ezzel szemben latin papi ornátust visel, kezében könyv és pásztorbot. Életének jelenetei a chartres-i székesegyház 13. századi üvegablakain is megjelennek.

Nevét többféleképpen értelmezhetjük: a pollens (bővelkedő) és az ares (erény) szavakból jelenthet „erényekben bővelkedő”-t, az apollo (csodálatos), valamint a naris (szerénység) szavak alapján „csodálatos szerénységű férfiú”-t; az a (nélkül), a polluo (megfertőz) és az ares (erény) pedig mintegy a „bűnöktől meg nem fertőzött, erényes férfiú”-t jelent.

A tűgyárosok védősztje.  Attribútumai: dorong, kalász, kard.

Forrás
Magyar katolikus lexion
Jacobus de Voragine: Legenda Aurea (részlet), fordította Veszprémy László/Katolikus.hu

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír