Szent Borbála (3. század – 306. körül, Nikomédia) a bányászok, kohászok, tüzérek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje és vértanú a keresztény kultúrában, a tizennégy segítőszent egyike. Nemzetközileg a Szent Barbara névalak ismert (Magyarországon ezt nem használják), az ortodox kereszténységben Barbara nagyvértanú.

Robert Campin: Szent Barbara a toronyban (1438-as festmény).
Születése	3. század
Halála	306 k., Nikomédia

Sem az autentikus kora keresztény írások, sem a (tévesen) Szent Jeromosnak tulajdonított Mártírológia eredeti változata nem említik.

A 7. századtól azonban tisztelete elterjedt és ma is erős. A hivatalos katolikus naptárból a legendája történeti alapját övező kérdőjelek miatt 1969-ben kikerült, addigra azonban kulturális beágyazottsága annyira megerősödött, hogy kultusza nem szűnik és ezt a katolikus egyház sem ellenzi.

Mivel legendája a villámlással kötődik össze, kultusza különösen az olyan szakmákkal forrott össze, amelyek a robbanással, tűzzel valamilyen kapcsolatban állnak. A róla szóló 15. századi francia munkák közül az egyikben neki tulajdonított 13 csoda egy része arra a hitre épült, hogy tisztelői nem halnak meg gyónás és a betegek kenete felvétele nélkül.

A művészek gyakran ábrázolták úgy, hogy kezében cibóriumot, felette ostyát tart. A keresztény kultúrkörben, Magyarországon is, gazdag néphagyománykincs kapcsolódik össze nevével.

Neve a pogány jelentésű Barbarus név nőnemű változata. (Ennek azért van jelentősége, mivel történetének kulcsmotívuma, hogy a legendákban Dioscurusnak nevezett apja pogány volt.) Az életéről szóló legendák több változatban terjedtek el, amelyek több ponton ellentmondanak egymásnak.

Egyes változatok szerint Antiochiában, mások szerint Héliopoliszban élt. A császár, akinek idején vértanúságot szenvedett, Maximinus Thrax (235 - 238), Maximianus (286 - 305) vagy Maximinus Daia (308 - 313), halálának helye Nikomédia, Toszkána, vagy Róma.

Szent Barbara szobra a prágai Károly-hídon (Jan és Ferdinand Brokoff műve, 1707).

Közös motívum, hogy apja pogány volt és hogy megóvja, egy toronyban nevelte. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Egyszer, amikor apja elutazott, megparancsolta, hogy lakóhelye közelében fürdőt építsenek Borbálának két ablakkal.

Távollétében Borbála elérte, hogy a Szentháromság szimbólumaként három ablak épüljön. Apja visszatértekor bevallotta, hogy keresztény. Ez akkor a Római Birodalomban bűnnek számított. Apja már kihúzta kardját, hogy megölje, de Borbála imái segítettek, megnyílt a fal és egy hegyre jutott, ahol pásztorok legeltették nyájaikat. Apja azonban üldözésére indult és elfogta, miután az első pásztor, akivel Dioscurus találkozott, nem árulta el Borbálát, de a második igen.

A provincia praefectusa, Martinianus elé vitték, aki kegyetlenül megkínoztatta, de Borbála hű maradt a hitéhez. Újabb és újabb csodák történtek. Éjszaka fénnyel telt meg a sötét börtön, sebei minden reggelre begyógyultak és a fáklyák, amelyekkel kínozni akarták, kialudtak, mielőtt hozzáérhettek volna a testéhez. Ruhátlanul kipellengérezték volna a város piacán, de a földből felszálló köd és az égből leszálló felhő ruhaként elfedte testét.

Végül lefejezésre ítélték. Apja maga hajtotta végre az ítéletet. Büntetésül, amikor hazafelé tartott, villám sújtotta halálra, és ,,elemésztette" a testét Borbálát egy keresztény, Valentinus temette el a vele együtt lefejezett Juliannával együtt, és sírja csodák színhelye lett.

A középkori városok puskaporos tornyát gyakran nevezték el Szent Borbáláról, hogy a szent segítsen megóvni a veszélyes anyagot a felrobbanástól.