Szent Brigitta és lánya, Szent Katalin

Brigitta 1303-ban született Svédországban, édesapja földesúr (jarl) és törvényszéki bíró volt, anyja pedig rokonságban állt Svédország királyi családjaival. Tizenhárom éves korában férjhez adták Ulf Gudmarssonhoz annak ellenére, hogy kolostori életre vágyott. Brigitta házasságából nyolc gyermek született. Katalin (Karin) nevű leányuk Brigitta római éveiben mellette élt, és az anya halálát követően azt a kolostori életmódot választotta, amelyet Brigitta megálmodott. Később őt is szentté avatták.

Férje halála után Brigitta megalapította a róla elnevezett szerzetesrendet. Kolostori eszménye szembefordulást jelentett az Istentől kapott küldetésének megfelelni nem tudó, akkoriban elvilágiasodott Egyházzal. 1349-ben Rómába költözött. Háza a Piazza Farnesén éveken át nyitva állt az északról érkező zarándokok előtt, akiknek lehetőséget teremtett arra is, hogy anyanyelvükön gyónhassanak. Sokat fáradozott, hogy Európa uralkodóit kibékítse egymással, a pápát pedig rábírta, hogy térjen vissza Avignonból Rómába. De annak érdekében is sokat tett, hogy korának püspökei és papjai változtassanak életmódjukon.

Misztikus élményeit Revelationes coelestes című könyve hét kötetében írta le. Jézus szenvedéseinek leírásakor Brigitta azonosult Máriával. Nem érte be azzal, hogy honfitársait elvezesse Isten Anyjához, hanem maga is mintegy anyja lett Svédországban a kereszténységnek.

1372-ben elzarándokolt Jeruzsálembe, a hazafelé vezető úton megbetegedett, és 1373-ban Rómában meghalt.

A svédországi Vadstenában helyezték örök nyugalomra, ahol lánya, Katalin vezetése mellett két kolostor létesült: egy a Brigitta által alapított rend női ágának, egy pedig a paptestvéreknek. A szabályzatot az alvastrai ciszterci kolostorban dolgozták ki, majd V. Orbán pápa hagyta jóvá.

Brigittát 1391. október 7-én avatták szentté. Ünnepét 1623-ban vették fel a római naptárba, október 7-ére. 1969-ben helyezték át halála napjára, július 23-ára. II. János Pál pápa (Sziénai Szent Katalinnal és Avilai Nagy Szent Terézzel együtt) 1999. október 1-jén Európa társvédőszentjévé nyilvánította. Máig nagyon népszerű egész Svédországban. Számtalan kórház, otthon és menhely viseli a nevét.

Szent Brigitta szarkofágja Vadstenában

* * *

Szent Brigitta alakja három, időben egymástól elég távol eső nőtípust egyesít magában: az ősi germán sagák hősnőjét, a középkor szent asszonyát és az itáliai reneszánsz előkelő úrnőjét. A fennmaradt forrásokban tükröződik személyiségének színessége, sokoldalúsága.

Brigitta mindössze kilencesztendős volt, amikor már mély vallásos élményei voltak. Egy alkalommal olyan hatást gyakorolt rá egy prédikáció, amely Jézus szenvedéseiről szólt, hogy amikor egy feszület előtt imádkozott, hallotta a hangot: „Nézz ide, mennyi sebet ejtettek rajtam!” A kislány egészen kétségbeesve fölkiáltott: „Ó Uram, ki tette ezt veled?” Ezt a választ kapta: „Azok, akik megvetnek, és megfeledkeznek arról, hogy szeressenek.”

A jótékonykodásban Brigitta a következő elvet követte: „Minden, ami több, mint amire az embernek szüksége van, fölösleg, ezért azt meg kell osztani.” Érthető módon vendégszeretete nem ismert határokat; főleg olyanokat fogadott, akik részéről nem számíthatott viszonzásra. Naponta tizenkét szegény evett az asztalánál. Támogatott templomokat, kolostorokat és kórházakat, s ezekben maga is ápolta a betegeket.

Harminckét éves korában Brigittát Stockholmba hívták az udvarba. Nem volt kedvére az udvari élet, de fölismerte feladatát: a lelkére kell beszélnie II. Magnus királynak, aki könnyelmű, kicsapongó életet folytatott, uralkodói kötelességeit pedig elhanyagolta. Brigitta „nyúlszívű”-nek és „megkoronázott szamár”-nak hívta a királyt.

Hamar látnia kellett, hogy az udvarnál tehetetlen, ezért hazatért. Akkor egy nap elragadtatásban hangot hallott: „Asszony, hallgass rám, én vagyok az Úr, a te Istened. Tudd meg, hogy nem csupán miattad beszélek, hanem az egész kereszténység javára. Menj vissza az udvarhoz, de nem mint udvarhölgy, hanem mint Isten prófétája!”

Brigitta ezután kopott vezeklő öltözetben jelent meg az udvarban. Csodálkoztak rajta és gúnyolták, ő viszont ostorozta az uralmon lévők visszaéléseit, és apokaliptikus fenyegetésekkel fordult a király, a nemesség és a klérus ellen. Elítélte a rablólovagokat, fölszólalt az ellen, hogy robotot követelve megszentségtelenítik a vasárnapot, és minden más módon sértik az emberi méltóságot. A királynak szemére vetette, hogy amikor a parasztokra súlyos adót vet ki, úgy tesz, mint egy útonálló, aki kifosztja a vándorokat.

Szent felháborodásában a méltatlan papság ellen is fölemelte a szavát: „Egyetlen pap sem teszi életében azt, amit hirdet, ezért a szavának nincs foganatja. A szentségeket úgy szolgáltatják ki, hogy az gúnyszámba megy. Ennek a kornak a papjai fogták a tíz parancsot, és egyetlen paranccsá zsugorították össze: Adj pénzt!”

Brigitta Rómában is nyíltan ostorozta a bűnöket. A fejedelmeket gyilkosoknak nevezte, a prelátusokat állatoknak. Egy kardinálist majomhoz hasonlított, egy püspököt pedig iszapba süppedt teknősbékához. Az egyik apátról így beszélt: „A szerzetesek tükrének kellene lennie, és a szajhák feje.” Keménysége sokakban ellenszenvet váltott ki. Elterjesztették róla, hogy boszorkány, akit el kellene égetni.

Lángoló szavaival Brigitta elérte, hogy V. Orbán pápa elhagyta Avignont, és visszatért Rómába. Nem sokkal később azonban a pápa úgy érezte, nem tud azokkal a nehézségekkel megküzdeni, amelyekkel Péter városában szembetalálta magát, és visszafordult. „Fáradt vagyok a harchoz!” Akkor a látnok asszony ezt mondta neki: „Azt hiszi, szentséges atya, hogy az én szívemet nem sebzi a honvágy az északi táj után, ahol a tavak kristálytiszta vizében ősrengetegek és hullámzó gabonaföldek tükröződnek? De nem a vágyainknak kell megszabniuk, milyen úton járjunk, hanem Isten akaratának. S ha mégis visszatér Avignonba, tudja meg, csak azért teszi, hogy ott meghaljon” – Orbán néhány héttel azután, hogy Avignonba érkezett, meg is halt.

Istenünk, te Szent Brigittát élete folyamán különböző utakon vezetted, és Fiad szenvedésének szemlélése és átélése által csodálatosan megtanítottad őt a kereszt bölcsességére. Add, hogy bármely hivatásban éljünk is, mindig és mindenben téged keressünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

(Forrás: Diós István: A szentek élete)

Magyar Kurír