A rendalapító, Szent Domonkos napját ünnepelte a debreceni Szent László Domonkos Plébánia. Az augusztus 8-i ünnepi szentmise főcelebránsa Górski Jacek OP plébános volt, a szentbeszédet a szintén domonkos Tokodi László mondta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise előtt az ünneplők közösen énekelték el a Szent Domonkos-vesperást, az esti dicséretet. Az ünnepi szentmisét Górski Jacek OP plébános mutatta be, a szentbeszédet Tokodi László OP mondta.

„Nagyon kell vigyázni, ha megpróbáljuk véka alá rejteni a meggyújtott lámpát – kezdte szentbeszédét Tokodi László az ünnepre rendelt evangéliumi szakaszra utalva –, mert ha nem jól csinálnánk, akkor nem elrejtenénk, hanem mivel a véka is, és utána más is meggyulladhat, igen látványos dolgot okoznánk. Jézus azt is mondja: Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült várost nem lehet elrejteni (Mt 5,14). Meg lehet próbálni, de látszódni fog! Alapító atyánkra is igazak e szavak.”

„Szent Domonkos nagy szent – folytatta az ünnepi szónok –, de egyben igen kicsi szent is. Ha a fehér színű domonkos habitusra tekintünk, melyet kívülről a fekete kappa borít be, egész prédikációm összefoglalását látjuk. Szent Domonkosról keveset tudunk, de mégis sokat. Két rövid levelén kívül semmilyen írása, könyve nem maradt hátra az utókornak. Amit tudunk róla, azt másoktól tudjuk. Szent Domonkos stílusa így egyedülálló. Rendünk nagy alakjai közül egészen más volt például Aquinói Szent Tamás, aki rengeteg könyvet, nagy teológiai munkásságot hagyott ránk. De Szent Domonkost nem lehetett és nem lehet elrejteni: itt vagyunk mi, akik tanúskodunk róla, és hordjuk a ruháját.

A dél-franciaországi Albi városában Szent Domonkos idejében csoportosultak az úgynevezett albigens eretnekek. Nevükben a város neve rejlik, mely fehéret jelent. Ők azt hirdették magukról, hogy jók és tökéletesek. Lelki módon élnek, ők az Isten birtokosai, a földi dolgok távol állnak tőlük. Amikor Szent Domonkos találkozott velük, a szentsége teljesen megragadta őket. Az eretnekek tanai nem teljesen elvetendők. Vannak bennük jó vonatkozások is. Az albigensek szegényen éltek, radikálisan élték meg az evangéliumot, megvetették a bűnt, de mindezt nem úgy tették, ahogy Isten akarja, ahogy az Anyaszentegyház kéri. Ragyogni akartak, de önmaguk akartak ragyogóvá lenni. Ilyen kísértéseink nekünk is vannak: felülkerekedik bennünk énközpontúságunk, s nem Isten áll életünk központjában. Ám ezzel ellentétben Szent Domonkos mindig másokat állított a középpontba. Rejtett életet próbált élni, éjszaka titokban egyedül imádkozott sokat, végigjárta a kolostort, betakarta alvó rendtársait – de mindez valahogy mégis kiderült, mert testvérei meglesték. Azt szerette volna, hogy a testvéreinek minden jó legyen, hogy megtapasztalhassák, miért jó az Isten. Sírját is próbálta elrejtetni, azt kérte, hogy oda temessék, ahol a többiek felette járnak. De ez nem sikerült, mert az emberek vágytak közelségére, így ki kellett emelni őt és méltó módon elhelyezni. Koporsóján egy lyukat láttak, és bár sokan azt hitték, hogy azon keresztül kellemetlen szag fog érződni, csalódniuk kellett, mert a szent addig rejtett teste csodálatos illatot árasztott. E kicsiny rés a koporsón ismét elárulta Domonkos szentségét!

Szép örökségünk a habitusunk: a fehér szín a feltámadást, az Istent hirdeti, de a fekete kappa ezt eltakarja, mert meg kell tanulnunk, hogy elrejtsük azt, ami jót tettünk. A kappa nélkül azzal tetszeleghetnénk, hogy ragyogóak, tökéletesek vagyunk. A fekete kappa a halál, az alázat, a kereszt jelképe is. A fekete és a fehér egyensúlya Isten mindent meghaladó, végtelen szeretetét mutatja nekünk, aki mégis alázatosan lehajolt hozzánk.

Így lett Szent Domonkos naggyá, mert mindaz, aki megtartja és tanítja Isten igazságát, igen naggyá lesz a mennyek országában, de nagyságát kicsiségre való törekvése, alázatossága tette lehetővé. Így ragyogjunk mi is mások előtt a jótetteinkkel, de mindig legyen rajtunk az alázatosság palástja” – fejezte be ünnepi homíliáját Tokodi László.

„Szent Domonkos! Járj közben szüntelen fiataljainkért, hogy a krisztusi modellben találják meg az új emberi ideált, és az Ő evangéliumának szavaiban
amely eligazítja őket életük útjain. Ámen.”

Forrás: Havas Lászlóné/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Molnár Anita Fruzsina

Magyar Kurír