Július 18-án Szent Hedvigre emlékezik az Egyház. Hedvig, lengyelül Jadwiga Andegaweńska (1374. február 18. – Krakkó, 1399. július 17.), Lengyelország királynője és Litvánia nagyhercegnéje Nagy Lajos és Boszniai Erzsébet lánya. Kolostorok, templomok pártfogója volt; imádságos életet élt. Segítette a betegeket, özvegyeket, árvákat, sokszor saját kezűleg ápolta őket. II. János Pál pápa avatta szentté 1997. június 8-án.

Nagy Lajos magyar királynak és Kotromanić Erzsébetnek, II. István boszniai herceg leányának három gyermeke született: Katalin, Mária és Hedvig. Lajos, nem lévén fiúgyermeke, Hedviget jelölte ki a lengyel trónra. Habsburg Vilmos osztrák herceggel jegyezték el, mivel Vilmosnak szánták a magyar trónt is. A házasságkötés szertartását a négyéves Hedvig és a nyolcéves Vilmos között 1378. június 15-én Haimburgban Demeter bíboros, esztergomi érsek végezte. A két gyermeket együtt nevelték Bécsben.

A király halála után, 1384 őszén Hedvig Krakkóba érkezett, és Bodzanta gnieznói érsek október 15-én, védőszentjének, Sziléziai Szent Hedvignek ünnepén lengyel királynővé koronázta az alig tízesztendős Hedviget.

Az országot keletről a pogány litvánok serege fenyegette. Fejedelmük, Jagelló Ulászló 1386-ban házassági ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában. Hedvig, bár teste-lelke tiltakozott az új házasság ellen, beleegyezését adta, mert Isten akaratát látta benne. Bár szerette Vilmost, mégis meghozta azt az áldozatot, hogy a nála jóval idősebb Jagelló litván nagyherceghez menjen feleségül; így remélte elérni a litvánok megtérését és a két nép közötti békét. Azzal a feltétellel egyezett bele az új házasságba, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét. 1385-ben jött létre a frigy, Hedviget litván királynővé koronázták, Jagelló pedig megkeresztelkedvén, mint lengyel király, a II. Ulászló nevet vette fel.

Hedvig a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója lett, az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozva férje világias és erőszakos módszereivel szemben. Szorgalmazta, hogy az áttérni nem akaróknak ne vegyék el a jószágait, hangsúlyozva: ha visszaadjuk is javaikat, ki fogja visszaadni elsírt könnyeiket?

Aktívan részt vett az állam életében, s mindent megtett az ország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. A lengyel nép hitének erősítése végett templomokat építtetett, liturgikus könyveket szerzett be.

Tevékenysége nem korlátozódott a szokásos királynői tevékenységre; egyszerű és tiszta életvitelét nem rendelta alá a kor szokásainak és eszméinek. Értelme és műveltsége révén elérte, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott elérni: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Litvánia Istentől vezetett apostolaként gondoskodott megfelelő személyek kiműveléséről, kik értették a megkeresztelt nép nyelvét, lelkületét, adottságait és jellemét: Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára.

Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaikat. A szláv bencésekhez fordult, és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. IX. Bonifác pápa 1399. január 11-én engedélyezte a krakkói egyetemen a teológiai fakultás megnyitását, ahova Hedvig távoli országokból hívatott professzorokat. Krakkóban megalapította a bencés kolostort, ahol az istentiszteletet a nép nyelvén tartották meg.

Árpád-házi Szent Erzsébethez hasonlóan szívén viselte a betegek, árvák, özvegyek, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat és ápolta a betegeket. Meggyőződése volt, hogy az imádságra és a szeretetszolgálatra egyre nagyobb szükség van. Vagyonát, örökségét a szegények között osztotta szét, és alapítványt hozott létre a krakkói egyetem részére.

Fiatalon, 26 éves korában leánya, Erzsébet Bonifácia szülésébe halt bele 1399-ben, Krakkóban. Itt is temették el. Szentség hírében halt meg. Nem a Wawel-katedrális kriptájában helyezték örök nyugalomra, mint a többi királyi személyt, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott: míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe. Már 1426-ban megalakította Wojciech Jastrzembiec gnieznói érsek az első bizottságot, melynek feladata Hedvig életszentségének kivizsgálása volt; s bár a kanonizáció sokáig váratott magára, Hedvig – ahogy a lengyelek hívják, Jadwiga – tisztelete töretlen volt. Tiszteletét és eleven emlékezetét bizonyítja az ikonográfia, hiszen mindig a lengyel szentek és boldogok között ábrázolták.

Ünnepe július 18-ára került.

A lengyel püspöki kar 1933. szeptember 29-én Czestochowában tartott ülésén egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig – Jadwiga – boldoggáavatását. Az eljárást 1950-ben fölújították.

A lengyel nép minden idők legnagyobb királynőjeként és szentként tiszteli. 1426-es okirat erősítette meg nyilvános kultuszát. II. János Pál pápa még mint krakkói érsek 1974-ben megerősítette e tisztelet jogosságát. 1979-ben már pápaként kötelező megemlékezést rendel el a krakkói egyházmegye számára. Lengyelország királynéját a litván nép keresztény hitre térítéséért 1997. június 8-án szentté avatta.

„Sokat vártál, Hedvig, erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta, mely fiatalon ért téged. Az egész nemzet szeretete övezett téged, aki a jagellói idők kezdetén állsz, te, az uralkodóház alapítója; te, a Jagelló Egyetem megújítója, Ős-Krakkóban, sokat vártál szenttéavatásod napjára, arra a napra, amelyen az Egyház ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy az ő hagyományos méretében szent patrónája vagy Lengyelországnak, annak a Lengyelországnak, mely közreműködésed által Litvániával és Ruténfölddel egyesült; Magyarországon kívül még e három nemzet köztársaságának védőszentje. Ma érkezett el ez a nap. Sokan szerették volna megérni ezt a pillanatot, de sokaknak nem adatott meg. Múltak évek és századok, s úgy tűnt, hogy szenttéavatásod szinte lehetetlen. Ez a nap legyen az örvendezés napja ne csak számunkra, akik ma élünk, hanem mindazok számára is, akik ezen a földön ezt nem érhették meg. Legyen ez a nap a szentekkel való közösségünk nagy napja. (Gaude, mater Polonia!)” – mondta II. János Pál pápa 1997. június 8-án Krakkóban, Hedvig szenttéavatásakor.

Hedvig királynő saját karizmáját „a kereszt balgaságában” foglalta össze. Vallomása szerint nagyon sok álmatlan éjszakát töltött a waweli fekete feszület előtt, hogy mindent alaposan átgondoljon és világosságot merítsen elgondolásaihoz. „Fac quod vides” – halotta Jézustól: „Tedd, amit látsz! Figyelj engem, szemléld az én megfeszített szeretetemet, és tudni fogod, mit tégy.” Hedvig életcélját jelképező szimbólumként a két egymásbafonódó 'mm' betűt választotta: az evangéliumi Máriára és Mártára utalva. Mária mint az imádság, Márta pedig mint a tettek jelképe volt példa számára.

Hedvig gyűrűsujjának csontmaradványa 600 év után visszakerült szülőhazájába: az évszázados magyar-lengyel kötődés jeleként 1998. február 24-én Franciszek Macharski krakkói bíboros érsek személyesen hozta el Magyarországra az ereklyét, amelyet az egri bazilikában koncelebrált szentmise után ünnepélyes körmenetben vittek át az egri minorita templomba. Itt helyezték el, Árpád-házi Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéi mellett.

Szent Hedvig 2006 óta a Dunakanyar védőszentje.

Magyar Kurír

(gj)