Magyarnak lenni, Szent István népéhez tartozni, ahhoz a néphez, amelyet szent királyunk a Nagyboldogasszonyra bízott, kitüntetés, de megtisztelő és felelősségteljes feladat is egyben – hangzott el augusztus 20-án a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban. A Pozsonyikatolikusok.sk beszámolója.

Annak tudatában gyűltek össze magyarok százai Pozsonyból és a környező településekről a koronázótemplomban az államalapító szent király tiszteletére bemutatott ünnepi szentmisére, hogy az ő példájából is erőt merítve, a „nem porladó Szent Jobb” irányítása és a Szűzanya oltalma alatt meg tudják őrizni és továbbadni értékes örökségünket.

A szentmise előtt litániát mondtak Szent István tiszteletére, közbenjárását kérve a napi küzdelmekben. Ennek szellemében kezdte beszédét az ünnepi liturgiát bemutató Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus közösség lelkipásztora is. „Magyar szentet ünneplünk, szent magyar ünnepe van – jelölte meg szentbeszédének három fő gondolatát.

Nemzetünk történelmének minden korszakából, évszázadából tud oltárra emelt jeles egyéniségeket felmutatni, számos szentet tisztelhet sajátjaként, akikre Pozsonyban is templomok, műemlékek, műalkotások emlékeztetnek. De ma, az informatika világában, olyan korban, amikor távoli, idegen kultúrájú bevándorlók százezrei rónak ránk erőnket meghaladó terheket, amikor a valaha természetes dolgok, mint az élet, a házasság, vagyis a férfi és nő által alapított család védelemre szorul, amit felvonulással, népszavazással, különféle fórumokon már kérnünk kell, vajon lehet-e ma is valaki szent? – tette fel a kérdést a szónok, majd így folytatta: – A szentek nem rendkívüli korok, rendkívüli emberei. Valamennyien meghívottak vagyunk az életszentségre. „Boldog az a föld, melynek nemes királya vagyon“ – idézett egy 1700-as évekből származó szónoklat szövegéből. István király nemcsak származása okán volt nemes, hanem szíve, lelke, életvitele is nemes volt, mert Krisztusra szegezte tekintetét. Ha ebben követjük szent királyunkat, itt és most is szentté lehetünk, mert Isten az ő kegyelmével a megszentelődés, az életszentség útjára segít minket.

A kérdésre: Mit jelent magyarnak lenni? – Magyarnak lenni, Szent István népéhez tartozni, ahhoz a néphez, amelyet szent királyunk a Nagyboldogasszonyra bízott, kitüntetés, de megtisztelő és felelősségteljes feladat is egyben – volt Tamás atya válasza. Majd Prohászka Ottokárnak 1893. augusztus 20-án a székesfehérvári bazilikában elhangzott kérdését tette föl, amely ma is rendkívül időszerű: „Vajon száz év múlva mit fog mondani ezen a helyen az ünnep szónoka?“ Szerencsére eddigi történelmünk során mindig akadtak olyan emberek, akik a Szent István által kijelölt útra terelték népünket... Ám, rajtunk is múlik, hogy száz év múlva ebben a koronázótemplomban lesz-e pap, aki magyarul szól, és lesznek-e hívek, akikhez magyarul szólhat – mondta. – Mit teszünk anyanyelvünkért, kultúránkért, egyházi közösségeinkért, hogy döntünk, amikor óvodát, iskolát választunk gyermekeinknek? Imádkozunk-e papi hivatásokért, s ha szólítja az Úr, elengedjük-e, segítjük-e gyermekünket a hivatás útján? – hangzottak el a  személyes válaszra késztető kérdések.

Végül Ferenc pápát idézve az ünnep fontosságára hívta fel a figyelmet a miséző. Szánjunk rá időt, hogy számba vegyük jól végzett munkánkat, és örüljünk neki. „Az ünnep Isten találmánya... Az ünnep az az idő, amikor valaki rátekint fölcseperedő gyermekeire, unokáira..., végighordozzuk tekintetünket otthonunkon, vendégül látott barátainkon, a körülöttünk élő közösségen, és azt gondoljuk: milyen szép ez! Isten tett így, amikor a világot teremtette. És folyamatosan így tesz, mert Isten állandóan teremt, ebben a pillanatban is!” – fejtette ki a lelkipásztor, aki végül arra buzdított: Szent István közbenjárását kérjük, hogy tudjunk szentül élni, a másokét is tiszteletben tartva, hűségesen ragaszkodni kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz, vallásunkhoz, irodalmi és művészeti kincseinkhez, azaz magyarságunkhoz. És végül családi, egyházi és nemzeti ünnepeink töltsenek fel bennünket új erővel, lelkesedéssel, nyerjünk általuk új lendületet napi feladataink teljesítéséhez.

Fotó: Vician András

Magyar Kurír