Jeromos
egyházatya (†420), a későbbi magyar föld fia. Betlehemi remeteségében ő
fordította az akkori latin köznyelvre (vulgata versio) a Szentírást.
Önmagát úgy jellemzi: „filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus
egyszerre, továbbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak
ismerője”.
Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő,
ókori Stridon városában született, melyet a kutatás Csáktornya
(Čakovec) muraközi várossal azonosít.
Szülei keresztények voltak, ám őt nem keresztelték meg. Iskoláit
szülővárosában kezdte, hamar kitűnt tehetsége. Milánóba, majd Rómába
küldték retorikát és filozófiát tanulni. A latin klasszikusok jelentős
mértékben hatottak nyelvezetére, gondolkodására.
Barátaival, Bonosiusszal és Rufinusszal látogatta a katakombákat. 366
nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte katekumenek közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket.
Húsvét után elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott; újra tanulni
kezdett. Vonzani kezdte a szerzetesi élet. Elhatározta, hogy visszatér
Itáliába, Aquileiába, és elmélkedő-aszketikus életet kezd. Barátaival
együtt Chromatius szerzetes vezetésére bízta magát. A kis szerzetesi
közösség életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt.
Amikor közösségük szétszóródott, Jeromos állhatatos maradt. Útra kelt
keletre, ahol, mint tudta, a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek
éltek. Könyvtárát és a Rómában készített följegyzéseket magával vitte.
Ám a családjától való elszakadás mély sebet ütött szívében.
Antiochiában tökéletesítette Szentírás-ismereteit, Tiberiásban
megtanult héberül. Kalkisz pusztájába vonult, hogy a remetékhez
csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. Ám
természete ellenkezett ezen életformával; kulturális és vallási
érdeklődése között őrlődött. Egy álmában figyelmeztetést kapott, hogy
még egyáltalán nem él keresztény életet. Lelke mélyéig megdöbbent.
Különféle kísértések gyötörték. Az ariánus vita és az antiochiai
egyházszakadás a pusztákon is fölkorbácsolta a remeték lelkét; a
szerzetesek között pártok alakultak. Jeromos, belefáradva a vitákba,
visszatért Antiochiába.
Paulinus, a város püspöke pappá szentelte. Jeromos papként is hű maradt
szerzetesi hivatásához, megőrizte mozgási szabadságát. Szentelése után
hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és
a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent
Gergely, aki föllelkesítette Origenész iránt; s Jeromos lefordította
Origenész huszonnyolc homíliáját.

Damazusz
pápa kezdeményezésére 382-ben zsinatot hívtak össze. Paulinus püspököt
Jeromos kísérte el a zsinatra, melynek végeztével a pápa bevonta
legszűkebb munkatársi körébe. Hamarosan rábízták az evangéliumok latin
fordításának átvizsgálását: e munka nem egyszerűen szövegvizsgálat volt,
hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra,
hanem kiterjedt az egész Szentírásra. Jeromos húsz éven át foglalkozott
vele, e munkában minden tehetségét és tudását az egyház szolgálatára
szentelve.
Damazusz pápa halála után Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt
újra keletre ment. Követőikkel Betlehemben telepedtek le, ahol Jeromos
két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, melyet ő irányított;
egyet nők számára, annak vezetését Paulára bízta.
Az ezt követő hosszú, harmincöt évig tart, irodalmi téren termékeny
időszakban segítségére volt nagy könyvtára és följegyzései. Eredeti
nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét; megteremtve
azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a
legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. A fordítás
elkészültével hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok
rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; ám teológiai
tartalmuk és nyelvi formájuk szegényesebb.
Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedésekkel töltötte. Egészsége,
látása meggyengült; egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Az évek
múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta. Kezdett eltávolodni
mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez. Kimerülten és vakon
tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Az V. századi
források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját.
Rómában a VIII. század óta ünneplik.
Jeromos élete szakadatlan harc volt. Munkabírása, a Szentírás
szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított
szigora, az egyház iránti szeretete tiszteletet parancsol. Utolsó
éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a
tökéletességhez.

A
legenda szerint, amikor Betlehemben, egy kolostor apátjaként az Írás
fordításán fáradozott, egy sántikáló oroszlán vetődött arra. A
testvérek halálra rémültek, ám Jeromos utasítására kezelésbe vették az
állat tövisektől fölsértett lábát. Az ápolás során az oroszlán
teljesen megszelídült, s mikor felgyógyult, Jeromos a kolostor
szamarának őrzését és terelgetését bízta rá, mintha pásztorkutya lenne
– olvasható Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.
A pálosok Jeromos tiszteletére emelt temploma (1446) hajdan jeles
búcsújáró hely volt. Az, hogy a majdani magyar haza szülöttje volt,
továbbá, hogy a betlehemi barlangban remetéskedett és megírta a rend
szellemi ősének, Remete Szent Pálnak életrajzát, Jeromost pálosaink
körében különösen tiszteltté tette. A pálos Báthori László Jeromos
szellemi ösztönzésére fordította magyarra a Bibliát. Életrajzát Orosz
Ferenc rendtárs írta meg magyarul: „Szent Jeronimus. Egyedül valóságnak
ékessége. Az az Thebaisbéli dütsőséges Szent Pál pátriárkának, remeték
fejedelmének és mesterének élete és halála”.
Szent Jeromos ünnepe
Bejegyezte:
Szilveszter Barát
dátum:
0:30
Kommentáld!