Sorozatában Arkadiusz Nocoń atya Szent Joakimról és Szent Annáról emlékezik meg. A Boldogságos Szűz Mária szüleinek liturgikus emléknapját július 26-án ünnepli az Egyház.

Joakim Názáretben született, Anna pedig Betlehemben, a hagyomány szerint mindketten Jeruzsálemben haltak meg. Szent Anna ereklyéi Konstantinápolyban és a franciaországi Aptban találhatók. A nagyszülők védőszentjei. Anna ezen kívül az édesanyák és az özvegyasszonyok védőszentje is.

A Szentírás nem tesz róluk említést annak ellenére, hogy Mária és Jézus életében fontos szerepet töltöttek be, hiszen befolyással voltak életük alakulására, és sokat tanultak tőlük. Számunkra mégis az ismeretlenség homályában burkolóztak. Ha a filmipar nyelvén akarnánk róluk beszélni, akkor statisztáknak neveznénk őket, hiszen a főszereplők árnyékában húzódnak meg, de mégis nélkülözhetetlenek. Egyedül az apokrif irodalomból értesülünk róluk. Az apokrif iratok olyan első századi írások, amelyek nem tartalmaznak ugyan eretnekséget, de az Egyház nem tekinti őket sugalmazottnak, ezért nem kerültek be a Szentírás könyvei közé. A legősibb apokrif írások sok igazságot tartalmaznak, amelyek szájhagyomány útján terjedtek, ezért a hívő ember számára elfogadhatók. Ezekből tudjuk, hogy Szent Anna Betlehemből származott és Lévi nemzetségéhez tartozott.

Huszonnégy évesen ment férjhez Joakimhoz, aki Názáretben lakott és Dávid nemzetségéből származott. Ily módon Jézus anyja, Mária egyidejűleg származott papi és a királyi nemzetségből. Hosszú ideig, majd húsz évig éltek gyermektelenül, ami miatt sok megaláztatásban volt részük. Az utód hiányát abban a korban szégyennek tartották. Joakim és Anna kitartó imája végül meghallgatásra talált. Anna negyvennégy évesen kislányt szült, akit Máriának nevezett el.

Joakim nem sokáig lelhette örömét gyermekében, ugyanis Mária születése után röviddel meghalt. Anna viszont magas kort ért meg, ragyogó jámborságban és számos erénnyel.

Joakim és Anna tizenkét éven keresztül imádkoztak gyermekért. A remény és kitartás példái számunkra, amikor úgy gondoljuk, hogy Isten „nem hallgatja meg” kérésünket. Minden bizonnyal meghallgatja, de csak akkor teljesíti, ha az üdvösségünket szolgálja: „Az imák jönnek és mennek, de egy sem marad meghallgatatlan” (Cyprian Kamil Norwid).

Ne zavarja meg gondolkodásunkat, ha azt látjuk, hogy a bűnösök gazdagok, Isten szolgái pedig viszontagságoknak vannak kitéve. (…) Egyetlen egy hite szerint élő ember sem kapja meg azonnal jutalmát, hanem várakoznia kell arra. Ha ugyanis Isten azonnal fizetne minden jóságért, akkor nem valódi vallásosság, hanem azonnali adásvétel lenne az élet; ez esetben csak látszat lenne a hit szerinti életünk, hiszen nem a bensőséges vallásosságot, hanem csak a hasznot keresnénk. (II. századi ismeretlen szerző, Imaórák liturgiája, évközi 32. hét, szombat)

Párizs egyik idősek otthona. Vasárnap délután. Kis udvar tele kidíszített autókkal. Elegánsan felöltözött, tengerparton lebarnult hölgyek kísérik ki szüleiket a parkba. Néhány kör séta, néhány óra beszélgetés, néhány puszi és kedveskedés, majd sok puszi az elköszönéskor: au revoir maman, au revoir papa! Integetés a távozó autók ablakából. Amikor este bemegyek az öregekhez, a szobában megy a televízió, ők viszont a fal felé fordulnak, és az arcukat a könnyek áztatják…

Eszembe jut Edmund Morris Fatányér című színdarabja. Egy nagypapa története, aki együtt lakott a családjával. Néha kicsit morgott, de amúgy jó erőben volt. Néha kiöntötte a levest, vagy összetört egy tányért. Adtak hát neki egy fából készültet, ami törhetetlen. S bár az együttélés nem okozott különösebb nehézséget, mégis egy idő után úgy döntött a család, hogy idősek otthonába helyezik. Magával akarta vinni fatányérját, de a kis unokája, akivel nagyon szerették egymást, kérte őt, hogy hagyja neki ott „emlékbe, hogy tudjam, mit kell majd tennem a szüleimmel, ha megöregszenek”.

Vakáció van. A hegyekbe vagy a tengerhez menekülünk a hőség elől. A család öregjei általában otthon maradnak. Akik kevésbé önellátóak, azokat hospice-okba adjuk „megőrzésre”.

Éppen most, az év közepén, tartjuk Szent Joakim és Szent Anna, Szűz Mária szülei emléknapját. Az Egyház személyükben egy életideált ajánl fel nekünk, egészséges szokások és családi kapcsolatok példáját. Példaképül állítja őket elénk, mint patrónusokat, de mint lelki tükröt is az idősekkel szembeni tiszteletünkről és szeretetünkről.

Urunk, atyáink Istene, te Szent Joakimnak és Szent Annának megadtad azt a kegyelmet, hogy tőlük szülessék megtestesült Fiad édesanyja. Kettejük imájára add, hogy mi is eljussunk az üdvösségre, amelyet népednek megígértél. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

(Lengyelből fordította Szemere János atya)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír