Röviddel azután, hogy Konstantin császár a kereszt jelével győzött, anyja, Szent Ilona császárnő templomot kezdett építeni a Golgotán. Az alapok ásása közben akadtak rá a három keresztre, melyeket még Pilátus ásatott el zsidó szokás szerint a kivégzés helyén. Krisztus urunk keresztfáját arról ismerték fel, hogy egy gyógyíthatatlan beteg asszonyt megérintettek a keresztfával, és az meggyógyult. A drága ereklye egy részét Rómába küldték, nagyobb része Jeruzsálemben maradt. Ebből az öt méteres gerendából szálkaméretű ereklyéket küldtek a nagyobb Szent Kereszt templomokba, ahol a hívek nagy tisztelettel veszik körül. Ezt az eseményt, vagyis a kereszt megtalálását ünnepli az Egyház május 3-án, bár a megtalálása szeptember 14-én történt.

Közel három évszázaddal később Chorso perzsa király elrabolta Jeruzsálemből a keresztet, s azt Herakliosz császárnak csak háború után sikerült visszaszereznie. A szent ereklyét maga a császár kívánta teljese fejedelmi pompában a Kálvária hegyén épült templomba visszavinni. Ám a Kálvária lábánál egyszerre megállt, s minden erőlködés ellenére egy lépést sem mehetett tovább. Zachariás pátriárka isteni sugallatra ezekkel a szavakkal fordult a császárhoz: „Krisztus nem pompában ment ezen az úton, nem királyi hanem töviskorona volt a fején.” A jámbor, Krisztus-szerető császár letette a bíbort, a koronát, a sarukat, s mezítláb, darócban vette vállaira a drága kincset. S íme, minden nehézség nélkül vitte a kitűzött helyre. Ettől a naptól fogva ünneplik a szent kereszt felmagasztalását szeptember 14-én.

A Szentkereszt megtalálásának ünnepi hagyománya a következő évszázad első harmadában alapozódott meg, ekkor még ezt ünnepelték szeptember 14-én (a legenda szerint Ilona császárnő a keresztet ezen a napon találta meg), és csak a VII. század fordulóján – még Herakliosz uralkodása előtt – helyezte át az ünnepet I. (Nagy Szent) Gergely pápa május 3-ára. Amikor Herakliosz néhány évtized múltán „felmagasztalja” a keresztet, érthetően esett választása a már meglévő korábbi ünnepre, szeptember 14-re

Hagyományosan a májusi búcsú alkalmával hódolnak tömegesen a Szent Kereszt és a kápolnában álló Segítő Szűz Mária szobor előtt a cigány családok.

Péliföldszentkereszten az év bármely napján 200 napi búcsút nyerhetnek a zarándokok, ha a kegytemplomban imádkoznak. Rudnay Sándor prímás 1822-ben kieszközölte a Szentszéktől, hogy nemcsak május 3-án és szeptember 14-én, hanem ezeknek a búcsúnapoknak a nyolcada alatt is teljes búcsút lehessen itt nyerni.