Az ír vándorszerzetes bejárta egész Európát: Angliában, Bretagne-ban, a Rajna völgyében, majd Lombardiában hirdette az igét. Monostorokat alapított, melyeket szigorú regulával vezetett. Korának kiemelkedő apostolának tartották, aki új lendületet adott a lanyhuló keresztény életnek. Észak-Olaszországban, a bobbiói kolostorban halt meg 615-ben. Földi maradványait az ottani székesegyház kriptájában őrzik. Az 1940-es években avatták szentté.

„Ha elveszed az ellenfeleket, nincs többé harc,
harc nélkül pedig nincs győzelmi koszorú.
A harccal együtt jár a bátorság,
a virrasztás, a türelem, a hűség, a bölcsesség és a kitartás.
De ha valakitől elveszed a szabadságát, a méltóságától fosztod meg.”
(Kolumbán levele luxeuil-i szerzeteseihez)

Születése előtt édesanyjának látomása volt: mintha a napot hordta volna méhében, amely bevilágította az egész földet. Columbanus 543 körül született Írország középső, keleti vidékén, Leinster tartományban. Nagy műveltségre tett szert; az egyházi és világi tudományokban is jártas volt.

Fölismerve, hogy számára a világ túl sok veszedelmet rejt magában, a magányban és az imádságban keresett menedéket. Amikor világossá vált előtte, hogy Isten szerzetesnek hívja, elhagyta otthonát, s először Cluain-Inisbe ment, ahol Sinell apát tanítványa lett. Később az északabbra fekvő Ulsterben, Bangor híres kolostorában lett szerzetes. Bangor apátja úgy tekintett novíciusára, mint akire később rábízhatja a kolostort. Kolumbánt azonban más célok vonzották: ír szerzetesek nyomában a kontinensre akart menni, hogy vezekléséhez zordabb körülményeket találjon, és a népvándorlás következtében újra elpogányosodott vidékeken hirdesse az evangéliumot.

Az apát beleegyezésével tizenkét társával útnak indult: először a Brit sziget legdélibb pontján, Cornwallban kötöttek ki. Angliában, később Galliában (a mai Franciaországban) Bretagne-ban; majd a Rajna völgyében s végül Lombardiában hirdették az evangéliumot.

Annegray-ban Gotrannus burgund uralkodó egy régi római erődítmény romjait ajánlotta fel a szerzeteseknek, hogy kolostort alapítsanak. A környéken hamarosan híre ment a szerzeteseknek, akik fehér habitusban, kereszt alakban nyírt tonzúrával szüntelen imádságban és böjtölésben éltek, és kezük munkájával szelídítették meg a kolostor környékét. Az ott élők közül egyre többen kérték, hogy Kolumbán tanítványai lehessenek: így egy új kolostor alapítására került sor, az egykori római fürdőváros romjai között, Luxeuil-ben. A jelentkezők számának további növekedése miatt egy harmadik helyen is kolostort alapított, Fontaine-ben. E három közösség irányítása már írott szabályokat is követelt, ezért Kolumbán a saját tapasztalatai és az ír szerzetesség hagyományai alapján regulát írt azoknak, akik az ő vezetése mellett törekedtek a tökéletességre. Regulája rövid és rendkívül szigorú volt. Szabályokat adott a szerzetesi engedelmességre és a tökéletességre, és szigorú büntetéseket rótt ki a szabály megszegőire.

A kezdeti századok örökségeként építette be a szerzetesi életbe a szeretet és az apostoli buzgóság gyakorlását. Kora kiemelkedő apostolának tartották, aki  új lendületet adott a lanyhuló keresztény életnek. Szigorú szerzetesi életformája hamar elterjedt német, francia és olasz földön is. 612-ben Itáliában, Genovától nem messze, Bobbióban alapított egy monostort. Egy kis település mellett, a Szent Péter tiszteletére emelt kis templomhoz kapcsolódóan épült föl a kolostor, amely századokon át a szerzetesség és a kultúra fellegvárá volt; a X. században Itália legjelentősebb könyvtára is itt volt.

Kolumbán a bobbiói kolostorban halt meg 615. november 23-án. Ereklyéit a székesegyház kriptájában őrzik. Tisztelete több országban is elterjedt. Emléknapját 1969-ben vették fel a római naptárba, és ezáltal az egész egyház ünnepe lett. 

Az általa képviselt szerzetesi szellem jegyében születtek Gallia területén Solégnac (632), Fontenelle, Corbie, Saint-Omer, Saint-Bertin, Remiremont monostorok. Regulája idővel feloldódott a benedeki regulában.

Jelentős szerepet vállalt a korabeli tudomány és irodalom terjesztésében. Írói tevékenysége is jelentős: műveit latin nyelven írta, melyekre sok későbbi szerző, kézirat utal. Művei közül kevés maradt fenn. Írásai javarészt a kolostori életre vonatkoznak; a Regula sancti Columbani abbatis és a Poenitentiale című műve, valamint szerzetesekhez írott levelei szabályokat és előírásokat tartalmaznak. Hét levele maradt fenn, melyek nagy műveltségéről, a latin nyelv és a Biblia mély ismeretéről, továbbá a klasszikus római irodalomban való jártasságáról tanúskodnak. Zsoltárkommentárja és az ariánusok elleni értekezése elveszett.

Életének történetét Jónás bobbiói apát írta le a VII. század első felében, Vita sancti Columbani címmel. Jónás három évvel Kolumbán halála után lépett a bobbiói kolostorba, és a következő két apát titkára lett, akik mindent elmondtak neki Kolumbánról. Jónás útra kelvén, végigjárta azokat a helyeket, ahol Kolumbán megfordult, és összegyűjtötte életrajzi adatait.

Több csodás legenda is fűződik nevéhez: Annegray-ban, amikor nem volt vizük, parancsot adott az egyik szerzetesnek, hogy kaparja meg a sziklát. Ekkor olyan forrás fakadt, amely ma is ontja magából a vizet. A hagyomány szerint a madarak körülvették, amikor hívta őket. Bobbióban máig él a legenda, amely szerint a kolostor építésekor két ökör egy nagy gerendát vontatott kifelé az erdőből. Egyszerre rájuk rontott egy hatalmas medve, és az egyik ökröt leütötte, majd fölfalta. Kolumbán akkor megparancsolta a medvének, hogy álljon be az ökör helyére. A vadállat engedelmeskedett. Attól fogva hű „háziállatként” segített mindenben a kolostor lakóinak: ha kellett ép szarvasbőrt hozott, hogy a szerzeteseknek lábbelijük legyen.

Magyar Kurír

(gj)