Kristóf azon szentek sorába tartozik, akiknek a létezését történetileg nem lehet egyértelműen igazolni, mégis olyan tiszteletnek örvend, hogy e téren igen sok történetileg bizonyíthatóan létezett szentnek fölötte áll.

A hagyomány szerint Kristóf a 3. század derekán adta oda Krisztusért az életét Szamóban (Lükia).

Az úton lévők patrónusáról, akinek képét ma is sok autós és motoros magával hordja, a Legenda aurea szerzője rajzolta a legszínesebb képet:

Az óriás Kristófot az a vágy fűtötte, hogy szolgálatait a leghatalmasabb úrnak ajánlja fel. Először egy király szolgálatába állt, de mert ez félt az ördögtől, ott hagyta, és az ördög szolgálatába szegődött. Csakhogy az ördög is félt a kereszt jelétől -- így jutott el Kristóf végül Krisztushoz. Amikor Krisztust kereste, egy remete azt a tanácsot adta neki, hogy ha zarándokok érkeznek a folyóhoz és félnek a víz sodrától, akkor hatalmas erejét használja arra, hogy segítségükre legyen az átkelésben. Kristóf készített magának egy kunyhót, és egy nagy botra támaszkodva sorra átvitte a folyón az utasokat. Egy éjjel úgy hallotta, mintha a nevén szólították volna. Egy szegényes külsejű gyerek állt kunyhója előtt, és a segítségét kérte. Szívesen teljesítette kérését. A kicsi könnyű tehernek ígérkezett hatalmas vállai számára, de amikor elért vele a folyó közepéig, mintha ólmot cipelt volna. A víz alá merült a súlya alatt, s minden erejét össze kellett szednie, hogy átérjen vele a túlsó partra. Ott a fiú elmagyarázta neki az előzőleg fölvett keresztség misztériumát, és azt mondta: ,,Ami a válladat nyomta, több volt, mint az egész világ, mert a Teremtő volt, akit a válladon áthoztál, én ugyanis az a Krisztus vagyok, akinek szolgálsz.''

És az isteni Gyermek jutalmul megajándékozta a jó óriást a vértanúsággal. Szamóban Kristóf fáradhatatlanul térítette az embereket, akik a környezetébe kerültek. Jó szolgálatot tett neki a botja, amely a földbe szúrva menten kizöldült. Nemcsak a katonák tértek meg, akiknek az lett volna a dolguk, hogy elfogják, hanem az a két szolgáló is bátran vállalta a vértanúhalált, akiknek a börtönben el kellett volna őt csábítani. Miután Kristófnak sem a máglya tüze, sem az izzó sisak nem ártott, kirendeltek négyszáz katonát, hogy nyilakkal célba vegyék, de a nyilak egy kivételével megálltak a levegőben. Ez az egy a bíró szemébe repült. Végül lefejezték Kristófot, de még a vérében is erő volt: meggyógyult tőle a bíró szeme.