Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját január 18-án ünnepeljük. Hagyománnyá vált, hogy a Margit-szigeti domonkos kolostor romjainál, ahol IV. Béla királyunk lánya szerzetesként élt, és ahol sírjának helye ma is látható, az esztergomi érsek szentmiseáldozatot mutat be hazánkért. Az ünnepélyes szentmisét idén január 21-én, vasárnap 11 órakor celebrálja Erdő Péter bíboros, prímás. Erre a fontos egyházi és társadalmi eseményre mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Vannak olyan évfordulók, amelyek arra indítanak minket, hogy újragondoljunk régebbi eseményeket, és még mélyebben merítsünk azok gazdagságából. Felfedezzük, hogy üzenetük nem kopott meg, sőt új, gazdagabb tartalmat kapott. Ilyen például Szent Margit szentté avatásnak 75. évfordulója is. Az egyházi dokumentumok szerint 1943. november 19-én, nagynénje, Szent Erzsébet ünnepén avatta őt szentté XII. Piusz pápa.

Bizonyára sokan gondolkodtak már azon, hogy hétszáz évvel Margit halála és évszázadokkal a boldoggá avatása után, XII. Piusz pápa miért éppen azt az évet találta a legalkalmasabbnak a szentté avatásra, hiszen az eljárás lefolytatásához szükséges anyag összegyűjtése már néhány évvel Margit halála után megkezdődött. Erről tanúskodnak azok a jegyzőkönyvek, amelyekben a királylány egykori társai vallanak imádságos, szigorú önmegtagadó életéről és áldozatos szeretetéről, amellyel idős, beteg társait segítette, gondozta. Mi volt az a sajátosság, az a többlet, amit a 20. század közepén felismertek a tevékenységéből?

A szenttéavatási bullát olvasva megkaphatjuk kérdésünkre választ: A tomboló II. világháború idején olyan szentre volt szüksége az Egyháznak, aki a béke közvetítője volt. Ez a felismerés tükröződik a dokumentum befejező részében: „Bízunk benne, hogy kiengesztelő áldozati hivatását ő, az első apostoli király sarja folytatja, nemcsak szeretett hazájáért, hanem minden nemzetért, amelyek olyan hevesen küzdenek egymással. Kieszközli a Krisztus szeretetén alapuló nyugalmat és békét az emberiségnek az irgalmasság Atyjától...” A pápa itt arra a történelmi eseményre gondolhatott, amelynek során Margit édesapja, IV. Béla király és annak fia, István a királylány közbenjárására és jelenlétében békültek ki egymással.

Érdemes talán valamivel részletesebben is visszaidézni a szentté avatás korát. Ekkor már négy éve elkeseredetten dúlt a II. világháború, és az emberek egyre inkább békére vágytak. Nem hittek többé azoknak a magasztosnak tűnő, de egyéni vagy csoportérdekeket képviselő eszméknek, amelyek egy jobb világ lehetőségét csillantották meg előttük, miközben olyan pusztításba vitték őket, amelyben megaláztattak emberi méltóságukban. Érdemes csak arra gondolni, hogy mit érezhettek azok a magyar katonák, akik a Don-kanyarból tartottak hazafelé, vagy fogolytáborokban szenvedtek. Békére vágytak, és reményüket erősíthette a bizalom, hogy lesznek, vannak olyan szentek, akik képesek közvetíteni az ellenfelek között. XII. Piusz pápa ebben a korban állította a világ elé példaképül Szent Margitot.

Szentünk békeszerző tevékenysége, közbenjárása ma is nagyon is időszerű. Ha körülnézünk a világban, megállapíthatjuk, hogy ma is háborúk dúlnak, és azok mögött az emberekkel, az örök értékekkel mit sem törődő, önző érdekek húzódnak meg. Ma is szükség van a béke hordozóira és közvetítőire. Kérjük Szent Margit közbenjárását, hogy az értünk megszületett, kereszthalált halt, majd feltámadt Üdvözítőnk kegyelméből merítve mi is a béke embereivé tudjunk válni.

Fotó: Lambert Attila

Beran Ferenc/Magyar Kurír

Az írás nyomtatásban az Új Ember 2018. január 14-i számában jelent meg.