Az 1700 évvel ezelőtt született Tours-i Szent Márton püspök nem járt Székelyföldön, ám tiszteletéről ebben a térségben is az ő oltalmába ajánlott templomok, hagyományok és népszokások tanúskodnak. Az irgalmasságáról is közismert szent tiszteletére hirdetett jubileumi évben Veres András szombathelyi püspök engedélyezte ereklyéjének zarándoklatát.

Az ujjpercereklyét Schauermann János szombathelyi plébános vitte el Csíkszentmártonba. A főoltár előtt helyezték el és a vasárnapi szentmisén láthatták a hívek.

A település névadóját és a templom védőszentjét, életpéldáját a szombathelyi plébános a szentmise prédikációjában, majd a liturgiát követő előadásában méltatta. Elmondta: Szent Márton, bár nevét Mars istenről, a harc istenéről kapta, és őt is katonának nevelték, érzékeny lelkületű volt, Isten szolgálatára vágyott. Isten hívására bátran válaszolt, mert kereszténnyé válni. „Kontrasztja” lett annak a társadalomnak, amelyben élt. Emberi mértékét felülmúló türelemről tett tanúságot és a jóság jellemezte őt. Életét meghatározta a katonai lelkület, de ő nem a császár, hanem Krisztus katonája volt. Isten barátjának nevezték az emberek.

Szent Márton korának az a püspöke volt, aki kimozdult a városokból, a székvárosából, a kolostorából, és misszióba ment a falvakban élő emberekhez. Szavával, életével, cselekedeteivel vitte közéjük az Úr Jézus Krisztust, és biztatta őket, hogy legyenek az Úr tanítványai, hagyjanak fel a pogány istenségek tiszteletével, a pogány kultuszokkal, és váljanak valóban krisztusi emberekké. Ezáltal összekötötte az egyház közösségébe a falvak és a kisebb települések lakóit – mondta a plébános, aki szerint az ereklye-zarándoklatnak az üzenete: „Szent Márton püspök összeköt, és nagyon mély üzenetet ad nekünk: váljunk Jézus Krisztus tanítványaivá olyan mértékben, hogy alakítsunk ki az Úr Jézus Krisztussal, rajta keresztül a Szentháromság egy Istennel olyan mély barátságot, amit Szent Márton püspök kialakított. Ennek egyik nyilvánvaló jele az ő imádságos, egyszerű remeteélete, amit mindig próbálok az emberek elé tárni. Mikor az őróla írt életregényt elolvastam először németül, aztán sikerült lefordítanunk Szombathelyen magyarra is, engem nagyon megfogott, hogy ő mindig, mindenhol tudott nagyon mélyen imádkozni. Mindig, mindenhol a jó Isten jelenlétében tudta önmagát, és én azt hiszem, hogy a világnak erre van szüksége, hogy érezzük azt és reagáljunk arra, hogy igen, Isten ma is jelen van közöttünk.”

Az ereklye Csíkszentmártonba látogatása részben annak köszönhető, hogy a székely község magyarországi testvértelepülésén, Kunszentmártonban is felvetődött a Szent Márton-ereklye csíki zarándoklatának ötlete. emiatt kunszentmártoni küldöttség is érkezett a jeles ünnepre.

Szent Márton-napi népszokások alapjai címmel délután Barna Gábor szegedi néprajzkutató tartott előadást. A vele készített interjúban elmondta: Tours-i Szent Márton püspök 316–397 között, „sorsfordító” században élt, hiszen akkor születtek a katolikus egyházban máig fennmaradt döntések, határozatok is. A jelenleg is őrzött népszokásokat ennek függvényében kell áttekinteni, értelmezni. „A Szent Márton napjához fűződő szokások a teljes magyar nyelvterületen ismertek, sőt ha kilépünk innen, akkor egész Európában is hasonlóak. Ezek közül a legismertebb a libasültevés különböző körettel, illetve az új bor megkóstolása. Csak az évszázados gyakorlat kötötte össze, gyökereiben semmi köze nincs Szent Mártonnak sem a libához, sem a borhoz. Bár egy picit ezen a szigorú tagadáson enyhítenem kell, ugyanis Márton neve latinul Martinus, Mars istené, Mars istennek ajánlott. És Mars istennek a szent állata a liba volt. Akár a név kapcsán is a liba »bekerülhetett« Szent Márton tiszteletébe. Ám ennek sokkal egyszerűbb az oka. Mindannyian tudjuk azt, hogy húsvétot megelőzi a nagyböjt, a negyvennapos böjt. Azt megelőzően pedig van a farsang. És a farsangnak különösen az utolsó néhány napja az, amikor mulatunk, bálozunk, nagyokat eszünk, nagyokat iszunk, mert utána negyven napig ezeket nélkülözzük. A középkori galliai, a mai franciaországi gyakorlatban vízkeresztet, vagy ahogy mi talán kicsit jobban ismerjük, három királyok napját megelőzte egy hasonló negyvennapos böjt. Ha visszaszámolunk január 6-ától, a negyvennapos böjt első napja november 12. Azaz Szent Márton napja, november 11-e, az pontosan olyan, mint húshagyó kedd a hamvazószerda előtti napon. Azaz még utoljára nagyokat és húst is ehettünk, bort ihattunk, és akkor így alakult ki ez a libahúsevés, ami már kapcsolódhat az előbb említett módon Márton alakjához. Közben ugye éppen Szent Márton életének évszázadában megjelent a karácsony, december 25-e. Azelőtt nem ünnepelték a keresztények, és ez egy kicsit felborította ezt a korábbi, „vízkereszti karácsony” ünneplést, az Úr jövetele, az Úr megjelenésének ünnepét, a vízkeresztet. Ezzel pedig ez a böjt is felborult egy kicsit, elfelejtődött, már nem tartják. Már Galliában sem tartották, viszont megmaradt a Márton napjához kötött sok és nagymértékű evés-ivás. Ez tehát az egyik magyarázata ennek a jól ismert szokásnak – jegyezte meg a szegedi néprajzkutató.

Forrás és fotó: Vasárnap

Magyar Kurír