Tours-i Szent Márton ünnepéhez közeledve a Pozsonyi Főegyházmegye főpásztora, Stanislav Zvolenský érsek-metropolita pásztorlevelet írt, melyet november 8-án, vasárnap olvasnak fel a főegyházmegye templomaiban. Az alábbiakban a pásztorlevél néhány gondolatát olvashatják.

„Ma a válaszos zsoltár éneklésekor néhányszor megismételtük az örömteli és pozitív hangvételű felhívást: „Áldjad, lelkem az Urat!” (vö. Zsolt 146,1). A versek, amelyekre válaszoltunk, fokozatosan felsorolták az emberi szenvedések különböző formáit, hiszen hallottunk elnyomottakról, éhezőkről és foglyokról, vakokról és elesettekről, árvákról és özvegyekről, jövevényekről és gonoszokról. Ezek a személyek az Istennel való kapcsolatba lettek beillesztve, aki jóllakat, kiszabadít, gyógyít, védelmez, hiszen örökre megőrzi a hűséget, mint az, aki Sion Isteneként uralkodni fog nemzedékről nemzedékre. Isten az embert is meghívja, hogy ezen az ő nagylelkűségén együttműködjön, hogy Isten szeretetének meghosszabbított keze legyen. És ez egész embert kíván, az egész szívét, a teljes bekapcsolódását. Nem statisztikailag mérhető teljesítményekről van szó, hanem a bennük levő áldozatos szolgáló szeretet mértékéről. […]

Némely értelmezés alapján Szent Márton palástja megosztásakor mindent odaadott a sajátjából: a katonák ugyanis felszerelésük felét a sajátjukból fizették, így tehát az a fél valójában az ő mindene volt. A mai napon, illetve ezekben a napokban felkínálkozik számunkra az Írás tanúsága, valamint a szent, székesegyházunk és egész főegyházmegyénk védőszentjének történelmi tanúsága: tanúság a tapasztalatról Istennel és az ő hatékony jelenlétével. Szent Márton megtapasztalhatta ezt a jelenlétet azokon a személyeken keresztül is, akiket csupán néhány évvel az ő születése előtt hitükért még üldöztek, de kitartottak. Sőt, abban az időben, amikor magányba vonult Gallinara szigetére, ezeknek az egykor üldözött keresztényeknek rejtekhelyein élt. Ő maga pogány családból származott, s a keresztény hithez a személyes döntéseken és személyes belső harcokon keresztül vezetett az útja.

Ez a belső küzdelem és az üldöztetés a keresztény hitért nem csupán a múlt. Nem pusztán a történelmi alakok emlékeztetnek rájuk, hanem ma – bár messze – élő emberek is. Konkrétan a szír keresztényekre gondolok, testvéreinkre, akik a szemtanúk szerint a hazájukból kiűzve élnek, a visszatérés reménye nélkül, mert nincs hová visszatérniük. Mint az a szegény Márton lovának lábainál, ők is átmelegedés után sóvárognak – anyagi, lelki, kapcsolati tekintetben egyaránt. Szenvedésükben a zsoltár szavai a jelen drámai és sürgető valóságává válnak, ők azok az elnyomottak és elesettek, éhezők az idegenben, megfélemlítettek a lehetőségtől, hogy némelyikük özveggyé vagy árvává válik. […]

Egy hónap múlva a Szentatya, Ferenc pápa kezdeményezésére kezdetét veszi az irgalmasság rendkívüli szentéve. Sokat fogunk elmélkedni az irgalmas szamaritánusról is, aki az úton észrevette a félholtra vert embert és segített rajta. Szent Márton közbenjárására, aki az ő példája szerint cselekedett, adjon nekünk az Úr erőt nemcsak észrevenni mások nyomorát, hanem cselekedni valami konkrétat is annak enyhítése érdekében.”

Fordította: Molnár Tamás, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora

Fotó:

Magyar Kurír