Kolbe atya 1894. január 8-án született a lengyelországi Zduńska Wolában szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.

A család szűkös anyagi helyzete miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit testvére, Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a patikus ámulva tapasztalta, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele, és fölismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú majd kiugrott a bőréből örömében. Csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban.

Tizenhárom éves korában lépett be a minoriták kolostorába, tanulmányait Lvivben (Lemberg, Lwów), majd 1911-től Rómában folytatta. Teológiai és filozófiai doktorátust szerzett. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.

Egyik társa a szemináriumból így nyilatkozott róla: „Rajmund volt valamennyiünk között a legtehetségesebb. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális feltaláló lehetett volna.”

Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy újságot adhasson ki. Az engedélyt megkapta azzal a feltétellel, hogy a forrásokat magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda üzemelt.

A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Így indokolták a döntést: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20., és nem a 13. században élünk.”

1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak. Megromlott egészsége miatt 1936-ban visszatért hazájába. 1940-ben a németek kiürítették Niepokalanówot (a „Szeplőtelen” városát), ahol elöljáróként szolgált, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt életben legtovább. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.

Harminc évvel később, 1971. október 17-én Boldog VI. Pál pápa boldoggá, Szent II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.

Egyik fogolytársa mondta el: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”

Istenünk, te Szent Maximilian Kolbe áldozópapot és vértanút betöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy a te dicsőségedre embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz hasonlítsunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Fotó: Westminster-abbey.org; Missionimmaculata.com

Magyar Kurír
(bh)