Senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért. Kolbe atya is ezt tette, Isten iránti szeretetből, amely egész életét áthatotta, adta életét társa helyett. Ma is szükség van áldozatra, vállaljuk bátran életünk áldozatát.

Kolbe atya 1894. január 8-án született a Lengyelországban, szegény vallásos szülők gyermekeként. A keresztségben a Rajmund nevet kapta.

A család szegénysége miatt csak a legidősebb fiú járhatott iskolába, ezért Rajmund megkísérelte, hogy otthon mindent megtanuljon, amit Ferenc hazahozott az iskolából. Egyszer édesanyja gyógyszerért küldte, s a gyógyszerész ámulva vette észre, milyen biztonsággal igazodik el a latin szavak között. Hosszasan elbeszélgetett vele és fölismerte tehetségét. Felajánlotta, hogy latinórákat ad neki hetente. A fiú majd kiugrott a bőréből örömében. És csakhamar túlszárnyalta testvérét a tudásban.

Egyik társa a lembergi szemináriumból így nyilatkozott róla: Rajmund volt valamennyiünk között a legtehetségesebb. Ha nem lép be a kolostorba, nagy hadvezér vagy zseniális föltaláló lehetett volna.

Vidám, élénk gyermekkor után a ferences minorita rendbe lépett. Fogadalomtétele után Rómába küldték. Kitűnt áldozatosságával, felebaráti szeretetével és a Szűzanya iránti tiszteletével. 1918. április 28-án szentelték pappá.

Már növendék korában egy missziós folyóiratról álmodott. Amint krakkói tanár lett, kérvényt nyújtott be feletteseihez, hogy kiadhasson egy újságot. Az engedélyt megkapta azzal a föltétellel, hogy a költségeket magának kell előteremtenie. Ajtóról ajtóra járva kéregetett, és egy év múlva, 1927-ben a nyomda állt. A kolostorban azonban rossz szemmel nézték tevékenységét, és munkatársaival együtt áthelyezték a félig romos grodnói kolostorba. Mint indokolták: „Nem felel meg alapítónk szándékának, hogy újságot szerkesszünk és terjesszünk. A mi dolgunk az imádság és a gyóntatás. Feladatunk a lelkipásztorkodás, a misszió és a prédikálás.” Kolbe atya így válaszolt: „Éppen ezért kell nekem így dolgoznom, hiszen a 20. és nem a 13. században élünk.”

1930-ban Japánba küldték misszionáriusnak, egészsége miatt azonban 1936-ban visszatért hazájába.

1940-ben a németek kiürítették a Szeplőtelen városát, Kolbe atyát az auschwitzi haláltáborba vitték. Itt önként jelentkezett egy halálra ítélt családapa helyett az éhségbunkerbe. Imáival és áldásával kísérte társait, akik közül ő maradt utoljára életben. 1941. augusztus 14-én, Nagyboldogasszony vigíliáján injekcióval megölték.

Harminc évvel később, 1971. október 17-én VI. Pál pápa boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982. október 10-én szentté avatta.

Egyik fogolytársa mondta el: „A páter haláláról az egész táborban beszéltek. Ő nem csak egy embert mentett meg az életnek: tettével sokakban fölébresztette a bátorságot ahhoz, hogy túléljék a tábort. Fel tudta ébreszteni bennünk az emberi jóságba vetett hitet.”

katolikus.hu/Magyar Kurír