Olümpiász a kelet-római császárváros, Bizánc egyik főnemesi nemzetségéből származott. Korán árvaságra jutott. Gyámja átadta nevelésre egy rokonának, annak a Teodóziának, akinek a házába egy ideig bejáratos volt Nazianzi Szent Gergely és akinek Nagy Szent Vazul  A Szentlélekről szóló írását ajánlotta.

 

Olümpiász, akinek szülei valószínűleg még pogányok voltak, így a keresztény hit és a keresztény szeretet légkörében nőtt fel. Tizennyolc évesen férjhez adták. Gazdagság és nemesség, a szellem és a szív adománya volt a hozománya.

Szeretetének terve szerint azonban Isten már néhány hónap múlva elvette az ifjú hitvestől férjét. Olümpiász, hogy özvegyként szolgáljon az Úrnak, elutasította a második házasságot. Özvegysége Teodóziosz császár fülébe jutott, aki elhatározta, hogy férjhez adja egy rokonához. Olümpiász minden rábeszélésnek ellenállt.

A császárt felbosszantotta ez a válasz. Megvonta tőle a nagykorúságot, vagyona kezelését pedig harmincéves koráig egy gyámra bízta; megtagadta, hogy kapcsolatba kerülhessen püspökökkel, és megakadályozta abban, hogy az Isten házát látogathassa. Olümpiász azonban nemcsak állhatatos maradt; hálát adott Istennek, hogy megszabadította a földi javak gondjától.

Amikor a császár a Maximus elleni hadjáratból visszatérve értesült Olümpiász lemondással teli életéről visszaadta a teljhatalmát a vagyona fölött, Olümpiász pedig két kézzel osztotta az alamizsnát.

Az Egyház akkoriban imádsággal és kézrátétellel nőket diákonisszává szentelt anélkül, hogy e nők a diákonusokhoz hasonlóan tagjai lettek volna a hierarchiának. Az imádság és a szeretet szolgálatára avatták fel őket. A konstantinápolyi Nektariosz püspök a csupán huszonöt éves Olümpiászra rátette a kezét, és a Szent Bölcsesség székesegyház diákonisszájává szentelte. Olümpiász a templom déli oldalánál kolostort emeltetett, s ott más, Istennek szentelt özvegyekkel és hajadonokkal együtt aszkézisben és imádságban élt. Életrajza közlése szerint senki: sem férfi, sem nő nem léphetett a kolostorba, csupán Aranyszájú Szent Jánost bocsátották be, aki rendszeresen oktatta őket.

Aranyszájú Szent János püspököt száműzték. Nemsokára a templomban tűz ütött ki, és a székesegyház elhamvadt. Olümpiászt is bíróság elé állították. Arra akarták késztetni , hogy ismerje el az új, törvénytelen püspököt. Ő azonban megtagadta; erre Nikomédiába száműzték.

A száműzetés sorsa súlyosan nehezedett Olümpiászra. Nélkülözte püspök barátjának jelenlétét és szavát; tudta, hogy a konstantinápolyi kolostor bajban van. Az Egyházban lévő elkeseredett viszálykodás elszomorította. Haláláig részesült az Úrnak az emberiség bűnei miatti szomorúságában. Olümpiász száműzetése helyén halt meg 408-ban.

Olümpiász a kelet-római császárváros, Bizánc egyik főnemesi nemzetségéből származott. Korán árvaságra jutott. Gyámja átadta nevelésre egy rokonának, annak a Teodóziának, akinek a házába egy ideig bejáratos volt Nazianzi Szent Gergely és akinek Nagy Szent Vazul  A Szentlélekről szóló írását ajánlotta.

Olümpiász, akinek szülei valószínűleg még pogányok voltak, így a keresztény hit és a keresztény szeretet légkörében nőtt fel. Tizennyolc évesen férjhez adták. Gazdagság és nemesség, a szellem és a szív adománya volt a hozománya.

Szeretetének terve szerint azonban Isten már néhány hónap múlva elvette az ifjú hitvestől férjét. Olümpiász, hogy özvegyként szolgáljon az Úrnak, elutasította a második házasságot. Özvegysége Teodóziosz császár fülébe jutott, aki elhatározta, hogy férjhez adja egy rokonához. Olümpiász minden rábeszélésnek ellenállt.

A császárt felbosszantotta ez a válasz. Megvonta tőle a nagykorúságot, vagyona kezelését pedig harmincéves koráig egy gyámra bízta; megtagadta, hogy kapcsolatba kerülhessen püspökökkel, és megakadályozta abban, hogy az Isten házát látogathassa. Olümpiász azonban nemcsak állhatatos maradt; hálát adott Istennek, hogy megszabadította a földi javak gondjától.

Amikor a császár a Maximus elleni hadjáratból visszatérve értesült Olümpiász lemondással teli életéről visszaadta a teljhatalmát a vagyona fölött, Olümpiász pedig két kézzel osztotta az alamizsnát.

Az Egyház akkoriban imádsággal és kézrátétellel nőket diákonisszává szentelt anélkül, hogy e nők a diákonusokhoz hasonlóan tagjai lettek volna a hierarchiának. Az imádság és a szeretet szolgálatára avatták fel őket. A konstantinápolyi Nektariosz püspök a csupán huszonöt éves Olümpiászra rátette a kezét, és a Szent Bölcsesség székesegyház diákonisszájává szentelte. Olümpiász a templom déli oldalánál kolostort emeltetett, s ott más, Istennek szentelt özvegyekkel és hajadonokkal együtt aszkézisben és imádságban élt. Életrajza közlése szerint senki: sem férfi, sem nő nem léphetett a kolostorba, csupán Aranyszájú Szent Jánost bocsátották be, aki rendszeresen oktatta őket.

Aranyszájú Szent János püspököt száműzték. Nemsokára a templomban tűz ütött ki, és a székesegyház elhamvadt. Olümpiászt is bíróság elé állították. Arra akarták késztetni , hogy ismerje el az új, törvénytelen püspököt. Ő azonban megtagadta; erre Nikomédiába száműzték.

A száműzetés sorsa súlyosan nehezedett Olümpiászra. Nélkülözte püspök barátjának jelenlétét és szavát; tudta, hogy a konstantinápolyi kolostor bajban van. Az Egyházban lévő elkeseredett viszálykodás elszomorította. Haláláig részesült az Úrnak az emberiség bűnei miatti szomorúságában. Olümpiász száműzetése helyén halt meg 408-ban.