Thébai Szent Pakhomiosz (latinul Pachomius Tabennisiensis, ógörögül: Παχώμιος), (287 vagy 292 – 346. május 9.) egyiptomi remete, az első szerzetesi közösségek szervezője.

* Szne, 287 körül.
† Pbau, 346. május 14.

Pakhomiosznak a 4. század végén keletkezhetett életrajzában arról esik szó, hogy néhány szerzetes Alexandriába vivő útja során felkereste Remete Szent Antalt (lásd: A szentek élete, 42. o.), hogy közöljék vele atyjuknak, Pakhomiosznak halálhírét. Antal erre elkezdte magasztalni a hazatértet. ,,Amikor - mondta - szerzetes lettem, még nem voltak kolostorok, hogy ott találhattunk volna lelki vezetést. Az akkori szerzetesek mindegyike saját belátása szerint fáradozott a lelki haladásért. Atyátok azután az Úr megbízásából véghez vitte ezt a jó művet (a kolostoralapítást). Gyakran elmondattam magamnak, milyen kiválóan járt el a Szentírás szellemében. Hiába kívántam gyakorta, hogy láthassam egyszer itt a földön. Isten kegyelmével látjuk majd egymást minden szent atyával együtt a Mennyországban, mindenekelőtt azonban Urunkat és Istenünket, Jézus Krisztust.''

Ezek a szavak megmutatják, hogy milyen nagyrabecsülésnek örvendett abban az időben Pakhomiosz. Ismerték különleges hivatását és teljesítményét. A kolostori közösségben élő szerzetesség típusának megalapítójaként szerepel a keleti szerzetesség nagy atyái között. Antaltól eltérően azonban Pakhomiosz neve sohasem lett népszerű a nyugati kereszténységben, de megérdemli, hogy emlékezete az egész világon fennmaradjon. Ő az ugyanis, akire minden kolostor- és rendalapító támaszkodik, legyen bár Nagy Szent Vazul (lásd: A szentek élete, 25. o.), Szent Ágoston (lásd: A szentek élete, 503. o.), Szent Benedek (lásd: A szentek élete, 339. o.), vagy Loyolai Szent Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.). És mindannyiszor, amikor a szerzetesség az elernyedéséből vagy a lehanyatlásából meg akar újulni, jól teszi, ha tanulmányozza Pakhomiosznak és első tanítványainak reguláját és szellemiségét.